Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13



Zárt ajtók mögött 1956-ról – Az első magyarországi megemlékezések magánlakásokon - RETÖRKI

Az 1956-os forradalom valós emlékezetének tabusítása végigkísérte a Kádár-rendszer egész történetét.

A konszolidálódó hatalom ugyan nem várta el, hogy a társadalom tagjai ismételgessék a hivatalos, „ellenforradalomról” szóló narratívát – de a valós eseményekről való hallgatást határozottan megkövetelte – olvasható a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár honlapja Kronológia menüpontjára kattintva.
 
A kötelező hallgatás az életszínvonal lassú, de sokáig biztonságosnak tetsző emelkedésével együtt hamar egyfajta kollektív felejtéshez vezetett. 1956-ról évtizedekig nemhogy megemlékezni, de nyílt színen beszélni sem lehetett. Az első, kevésbé szervezett, inkább konspiráció eredményeképpen létrejött megemlékezések magánlakásokon zajlottak a ’80-as évek elején – fő motorjuk pedig Krassó György, a magyar ellenzék meghatározó és különleges szereplője volt.
 
Krassó részt vett a forradalom fegyveres szakaszában, majd a november 4-e utáni szellemi utóvédharcban: röplapokat gyártott és terjesztett, újságot szerkesztett. Tevékenységéért elsőfokon hét, másodfokon tíz év börtönbüntetést kapott, az 1963-as amneszitával szabadult. Egy, a rendszerváltáskor készült interjúban a következőképpen fogalmazott a magyar társadalomban zajló változásokról: „Az ország rettentően megváltozott. […] nagyon szomorú volt az a teljes politikai tompultság és megfélemlítettség, amiben az emberek éltek. De nem is a megfélemlítettség, az még hagyján lett volna, hanem az, hogy az emberek valóban kezdték a Kádár-rendszert elfogadni, megszeretni. Nem ellenszenveztek egyáltalán az ’56-osokkal, mondjuk velem, hanem azt mondták – és ez volt a tipikus álláspont –, hogy beleestél a buliba. […] Mindent lehet, felejtsd el az egészet, egy év múlva vagy öt év múlva nem is fogsz rá emlékezni. És ne is beszéljünk róla. Ez ment évtizedekig. […] Az emberek eltolták maguktól ezt a témát. Hogyha az ember elkezdett beszélni a kivégzésekről, nem akarták hallani. Ez el volt valahol temetve a tudatukban.” Krassó küldetésének tartotta ’56 valós történetének, leginkább az utca és a nép forradalmának megismertetését a magyar társadalom – de legalábbis a szerveződő ún. demokratikus ellenzék – minél nagyobb részével.
 
A megemlékezésekre a – leginkább Szilágyi Sándor nevével fémjelezhető – magánlakásokon rendezett hétfői szabadegyetemek keretei között került sor. Krassó már korábban kifogásolta, hogy ’56 nem szerepel a témák között. A véleménykülönbség egy 1979 elején tartott előadáson csúcsosodott ki: az 1945 utáni kultúrpolitikát taglaló Dalos György – a visszaemlékezők szerint – cinikusan és lenézően beszélt ’56-ról. Krassó erre reagálva „demokratikus nemzeti forradalomnak” nevezte az eseményeket, nem pedig egy „korrupt értelmiségi elit” mozgalmának. Utóbbi két évvel később, a huszonötödik évfordulón már emlékműsorral készült. Az Eörsi János és Betlen Anna lakásán tartott, 1981. október 19-ei szabadegyetemi előadás Szilágyi Sándor bevezetőjével kezdődött, amelyet Bibó István egy, a ’70-es évek elején magnószalagra rögzített, az európai államhatalmak kialakulásáról szóló történelemfilozófiai fejtegetésének meghallgatása követett. Szilágyi ezután jelezte, hogy „nem kötelező”, műsoron kívüli megemlékezés következik ’56-ról. Krassó György rövid bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy Magyarország történelmének nagyszerű pillanatára emlékezünk, amely során a magyar nép megdöntötte egy „népellenes klikk” uralmát. Félreérthetetlenül utalt a tőlünk „nem messze”, Lengyelországban zajló eseményekre, amelyek a magyar társadalmat is arról győzhetik meg, hogy a közös cselekvésnek mégis lehet értelme. Ezután felolvasta Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét, majd egy ’56-os rádióadásokból készült válogatást játszott le magnószalagról. Ezt követően Szabó Miklós történész, a szabadegyetemek egyik fontos és közkedvelt előadója beszélt, aki arra emlékeztetett: bár 1956 konkrét, politikai követelései szinte semmiben nem valósultak meg, de az azóta valóban tapasztalható pozitív változások (szabadabb magánélet, a nyugati utazás lehetősége vagy a gazdaság működésének racionalizálása) tulajdonképpen a forradalomnak – például az elesett Széna téri harcosoknak is – köszönhetők. Végül Petri György olvasta fel A kis októberi forradalom 24. évfordulójára című versét. Az estnek szomorú és egyben cselekvésre sarkalló aktualitást adott Pákh Tibor kényszergyógykezelésének híre, amely ellen a résztvevők – szintén Krassó felhívására – aláírásgyűjtéssel tiltakoztak. Pákh néhány nap múlva szabadult, és azonnal köszönetet mondott a szabadegyetem résztvevőinek. A mintegy kilencven-száz résztvevő előtt zajló megemlékezés természetesen nem kerülte el a rendőrség és az állambiztonság figyelmét sem: az esemény utáni napokban tíz embert hívtak be „meghallgatásra”, október 23-án pedig a szokásosnál is nagyobb hatósági figyelem irányult a forradalommal kapcsolatba hozható helyszínekre (külön figyelték például Bibó István óbudai sírját: ide Szent-Iványi István szervezésében érkeztek az ellenzékhez lazán kötődő fiatalok, mintegy tízen). A megemlékezés híre az emigráció sajtójához is eljutott: annak menetét és a rövid beszédeket a Bécsi Napló 1982 elején közölte.
 
Másfél évvel később ismét a hétfői szabadegyetem, ekkor éppen Krokovay Zsolt és Melis Ildikó lakása volt a konspirált, és ismét Krassó által szervezett megemlékezés helyszíne. A Nagy Imre és társai kivégzésének huszonötödik évfordulójára igazított, 1983. június 13-ai megemlékezés több szempontból nagyobb kaliberű volt, mint az azt megelőző. Krassó bevezetőjében saját börtönélményeit is felidézte, majd arra emlékeztetett, hogy a forradalom alatti miniszterelnökről és társairól az elmúlt huszonöt évben egyáltalán nem lehetett megemlékezni. Fodor Tamás színész részleteket olvasott fel a hatalmi propagandát tükröző Fehér könyvből, Krassó pedig – forrásként elsősorban emigráns kiadványokat (a brüsszeli Szemle, a párizsi Irodalmi Újság folyóiratszámait vagy Az igazság a Nagy Imre-ügyben című, 1959-es kötetet) használva – a Nagy Imre-per kivégzettjeinek életét mutatta be. Az est különlegességét adta, hogy jelen voltak, és hozzászólásaikkal a személyesség varázsát adták a kivégzettek özvegyei: Gyenes Judith (Maléter Pál felesége) és Halda Alíz (Gimes Miklós élettársa). Krassó szintén hozzászólásra kérte ifj. Rajk Lászlót – aki édesanyjával a jugoszláv nagykövetségen és Snagovban is ott volt –, ő azonban kitért a lehetőség elől. A megemlékezés ezután a szokott mederben zajlott: Petri György Nagy Imréről, Krassó pedig Májusi hajnal című versét olvasta fel, majd egy rádiós összeállítás lejátszása következett. Nem ez lett ugyanakkor az eset egyetlen következménye: a Krassó által kijuttatott, estről készült hangfelvételt – amelyet az állambiztonság jelentése szerint a jelenlévő emigráns újságíró, a Kanadában élő Tom Kennedy készített – a Szabad Európa Rádió három részben sugározta július–augusztus folyamán, Kommentár nélkül című műsorában. Az ellenzéki emlékestről a párizsi Irodalmi Újság is beszámolt, Krassó pedig a Hírmondó című szamizdatban közölt interjújában is hosszan beszélt róla.
 
Krassó György a ’80-as évek elején, ha egy szűk csoport keretei között is, de sikerrel jelenítette meg az ’56-os forradalom valós emlékezetét. Mindez kétségkívül új jelenség volt a kádárizmus valóságában: ráadásul a megemlékezések – bár az „értelmi szerzőt” 1984-ben megrovásban részesítették és rendőrhatósági megfigyelés alá helyezték – a ’80-as évek közepétől egészen az évtized végéig folytatódtak, amikor ’56 a magánlakásokból újra a közterekre, a rendszerváltó mozgolódások középpontjába került.
 
Fotó: Krassó György a Münnich Ferenc tér átnevezésekor, 1989 júliusában
 
Forrás:
kronologia-archivum.retorki.hu
 

 
(2022.10.18.)