Árpádsávos Zászló
„Nincs más testvérem, csak magyar.
Ha virrasztok, miatta állok poszton,
csak tőle kérek kenyeret s csak ő,
kivel a kenyeret megosztom”
(Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus)
Székely Zászló
MAGYAR SZEMMEL
A MAGYAR ÚTON
A Művelt Tájékozott Emberért Alapítvány
1092 Budapest, Ráday u. 32. I. em. 3.
+36-1-781-3236
info@magyarforum.info
Kérjük, hogy éves adójuk 1%-át ajánlják fel A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítványnak-oldalunkért
1%"/
Kedvezményezett alapítvány neve: A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány

adószáma: 18670275–1–13


Camus és a nemzetközi szolidaritás hangjai – RETÖRKI

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia – s ez a vérfolyam már most alvad az emlékezetben. A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol nem áruljuk el, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem – igazoljuk a gyilkosokat.”

A 20. század egyik legjelentősebb írója és filozófusa, Albert Camus írt így 1957. októberében a magyar forradalomról és szabadságharcról A magyarok vére című munkájában – olvasható a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár kalendárium rovatában.
 
Az 1956. október 23-án kitört forradalom valóban felénk fordította a világ érdeklődését, legtöbb esetben szimpátiáját és elismerését. Így például Albert Camus-ét is, akivel kapcsolatban mindenképpen el kell mondani, hogy a fent idézett művén kívül is a leghatározottabban, minden fórumon kiállt „a magyar ügy” mellett. „Mi a felkelés? A nép fegyverben. Mi a nép? A nemzetnek az a része, mely soha nem fog térdet hajtani.” Ezeket a sorokat még 1944-ben írta, amelyek jelzik, tudta, a szabadságnak milyen nagy ára van. Alapvetően baloldali gondolkodású emberként ezért is lehetett az, hogy legtöbb értelmiségi kortársát meghaladó módon reagált a magyar felkelésre.
 
A magyar forradalom híre, majd a magyar szabadságharcosok küzdelme szinte az egész világot megmozgatta. Nyilvánvalóan nagyon fontos volt, hogy a vezető értelmiségiek hogyan szólalnak meg az egyes országokban, ugyanis jelentős hatásuk volt a közvélemény alakítására. Nem véletlen, hogy 1956. november 8-án, néhány nappal azután, hogy a szovjet csapatok megindultak Budapest ellen, a magyar írók rádión fordultak a világ írástudóihoz: „A világ minden költőjéhez, írójához, tudósához! A magyar írók hozzátok fordulnak. Hallgassátok meg felhívásunkat. A barikádokon harcolunk hazánk szabadságáért, Európa szabadságáért, az emberi méltóságért. Meg fogunk halni. De áldozatunk ne legyen hiábavaló! A végső órán, a felkoncolt nemzet nevében hozzátok fordulunk… Cselekedjetek!” A reakciókat tekintve legaktívabban Camus lépett fel. Aláírásra szólította fel az írókat, hogy ezáltal bizonyítsák, „túl a diktatúrák függönyén, a baloldal hagyományos eszméinek és mozgalmainak minden kudarca ellenére, igenis létezik még a valódi Európa, melyet az igazság és a szabadság eszméje egyesít minden zsarnoksággal szemben. A magyar felkelők most tömegével halnak meg ezért az Európáért. Hogy áldozatuk ne legyen hiábavaló, nekünk, akiknek még megadatik a szabad szólás joga, tanúskodnunk kell hűségünkről és hitünkről és minél messzebb eljuttatnunk Budapest felhívását.” A Franc-Tireur november 12-én közölte a Camus felhívásához csatlakozók névsorát: René Char, Pierre Emmanuel, Jules Roy, Manés Sperber, Guido Piovene, Ignazio Silone. Hozzá kell tenni, hogy bár többen szolidaritásukat fejezték ki a magyar üggyel szemben, sokan passzívak maradtak. A Követeléseim az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez című írásában Camus számon is kérte értelmiségi társain a kettős mércét, hogy míg a szuezi válság nyomán azonnali tiltakozásuknak adtak hangot, „a megfeszített Magyarország” ügyében hallgatnak. Sőt Robert Merle író éppen azt vetette Camus szemére, hogy emberirtást emleget a magyar eseményekkel kapcsolatban és miért nem a szuezi agressziót ítéli el.
 
A magyar események és az azt ért megtorlások valóban sok baloldali értelmiséginek a szovjet rendszerben való hitét, meggyőződését rombolta le, de azt is meg kell jegyezni, hogy ez nem minden esetben volt ilyen egyöntetű. A Francia Kommunista Párt lapja a, L’Humanité például a felkelőkről, mint fasisztákról szólt. Továbbá november 6-án, miután az orosz hadsereg bevonult az országba és megalakult a Kádár-kormány, a lap „a népi hatalom győzelmét” ünnepelte.
 
A fent említetteken kívül természetesen sok más értelmiségi, illetve híresség tett tanúbizonyságot szolidaritásáról. Alberto Moravia olasz író például azzal a javaslattal élt, hogy a világ minden fővárosában azt az utcát, ahol a szovjet nagykövetség található, nevezzék át „A legyilkolt magyarok utcájára”. Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a kor másik filozófus óriása, Jean Paul Sartre szintén elítélte a forradalom szovjet eltiprását. Sztálin fantomja című cikkében bírálta a Szovjetunió magatartását, illetve beavatkozásait más államok ügyeibe. Ellentétben Camus-vel, mindezek ellenére újra hangsúlyozta ragaszkodását a szocializmushoz. Bár kritikus volt a kommunista diktatúrával szemben, nem fogalmazott olyan élesen, mint pályatársa. A magyar származású Arthur Koestlernek a forradalom leverése után oroszlánrésze volt a bebörtönzött magyar írók megmentéséért küzdő nemzetközi mozgalomban. Rajtuk kívül még több elismert közszereplő, híresség volt, akik valamilyen módon a magyar ügy mellé álltak.
 
A nemzetközi sajtó is kiemelten foglalkozott a magyarországi eseményekkel. A nyugati lapok többsége nemcsak az egyszerű hírek között szerepeltette a forradalmat, jelentős részben a vezércikkeket is ennek a kérdésnek szentelték. Az első napokban főleg a Magyar Rádió anyagait vették alapul, de hamarosan számos külföldi tudósító jelentett már közvetlenül hazánkból szerte a nagyvilágba. Az október 23-ai héten a nemzetközi hírügynökségek és a nyugati rádiók zömmel a magyar eseményekkel foglalkoztak, sokszor a szokásos kereteken túl is. A BBC a magyarországi helyzetet magyarázó, félórás hírblokkokat helyezett el a műsorában, az AP amerikai hírügynökség folyamatosan közölt magyar vonatkozású híreket. A DPA hírügynökség napjában háromszor is hírt adott a Magyarországon zajló eseményekről, az angol Reuter pedig hírügynökség pedig rendszertelenül, de minden nap beszámolt a magyar forradalomról. Az események gyors és váratlan jellegének megfelelően elmondható, hogy a nyugati lapok jórészt felkészületlenek voltak és sok esetben ahogy említettük, főként az első napokban igen gyér információk alapján készítették el híradásaikat, így az egyes írások pontosságát sok esetben meg lehet kérdőjelezni. Alapvető tendenciaként azonban ezektől függetlenül elmondható, hogy tájékoztatásuk az eseményekről nem volt félrevezető, és alkalmas volt arra, hogy Magyarországgal szemben a közvélemény elismerését kivívja. Ennek a felfokozott figyelemnek lett az egyik eredménye az is, hogy a Time magazin az 1956-os év emberének a magyar szabadságharcost választotta meg, így címlapra kerültek az utcán küzdő „pesti srácok”.
 
Ezzel szemben voltak olyan hírforrások, amelyek szándékoltan egyfajta ellenpropagandát fejtettek ki a forradalommal szemben. A már említett L’Humanité kommentárjában már október 24-én megjelent az az érvelés, amely később a Kádár-rendszer 1956-tal kapcsolatos „ellenforradalom” narratívájának alapját is képezte: a Vatikán irányította konzeratív egyházi körör, a szocializmus megdöntésére szervezkedő nemzetközi kapitalista összeesküvés, amelynek célja a régi rend restaurálása. Hasonló hangvételben fogalmazott a romániai Előre című lap is, amely a hárommillió koldus országát restaurálni szándékozó ellenforradalmárok és rablók dúlásaként mutatta be a Budapesten zajló eseményeket, ahol a felfegyverzett munkások és a katonaság együtt védi a szocializmust.
 
A felkeléssel kapcsolatban a nyugati világ úgyszólván összes ismertebb szervezete és államférfija megszólalt. Állást foglalt az Európa Tanács, nyilatkoztak a NATO képviselői, a pápa enciklikát bocsátott ki. XII. Pius pápa 1956 októberében két enciklikában is foglalkozott a magyarországi eseményekkel. Az első október 28-án, az ezt követő november 2-án jelent meg.
 
Az ENSZ rendkívüli közgyűlése úgy határozott, hogy az ENSZ főtitkára és megfigyelői utazzanak Magyarországra a helyzet kivizsgálása céljából. A döntést mind a szovjet ENSZ megbízott, mind a magyar kormány elutasította, hivatkozva arra, hogy az ENSZ határozatai beavatkozást jelentenek Magyarország belügyeibe. 1957. január 10-én az ENSZ közgyűlés Ausztrália, Ceylon, Dánia, Tunézia és Uruguay részvételével öttagú különbizottság megalakítása mellett döntött. A bizottság feladata a magyarországi események kivizsgálása volt. Ennek érdekében 111 tanút hallgattak meg. A bizottság 1957 júniusában elkészült jelentését 1957 szeptemberében tárgyalta az ENSZ rendkívüli közgyűlése. A jelentés elítélte a szovjet beavatkozást, a forradalmat, mint a magyar nép szabadságvágyának jogos kifejeződését jellemezte. A különbizottság véleménye szerint az agressziót a szovjet fegyveres erők hajtották végre, amikor Kádárt és társait segítették hatalomra, azzal a kormánnyal szemben, akik a magyar nép többségének bizalmát élvezték. Az ENSZ öt évig tartotta napirenden a magyar kérdést.
 
Az események során a magyarok elnyerték a külföldi társadalmak nagyfokú szimpátiáját, ami például az ország humanitárius megsegítésének szándékában is kifejezésre jutott. Ez elsősorban a Nemzetközi Vöröskereszten keresztül zajlott, melynek Bizottsága német, francia, magyar és orosz nyelvű felhívását a svájci rádió sugározta. Első segélyszállítmányuk október 29-én érkezett Budapestre. A segélyezés második szakaszának fontos előzménye volt, hogy az ENSZ Közgyűlése már a november 4-i szovjet invázió utáni napokban felhívást adott ki „a magyar nép humanitárius megsegítésére”. A katonai beavatkozást elítélő határozataira válaszként azonban a Kádár-kormány megtiltotta a világszervezet mindenfajta jelenlétét az ország területén. Ezért az ENSZ kénytelen volt az égisze alatt összegyűjtött segélyek Magyarországra szállítását és szétosztását az országban a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságára bízni, amely az egyetlen Magyarországon működési engedéllyel rendelkező nemzetközi szervezet volt. A szállítmányok főként élelmiszereket, ruházatot, gyógyszereket és kórházi felszereléseket tartalmaztak. Megmozdult a szabad világ a magyar szabadságharc sebesült áldozatainak támogatására is. Korabeli híradások szerint például Svájcban a zürichi, a bázeli és lausanne-i kórházak előtt sorban állnak az önkéntes véradók, mint ahogy sok más ország városában is.  A segélyművelet a Bizottság egyik legfontosabb humanitárius akciója volt a második világháború vége óta, és a legnagyobb méretű, amelyet a szovjet blokkban végrehajtott.
 
A magyar forradalom már rögtön a kezdetekor elnyerte a világ közvéleménye jelentős részének szimpátiáját. Varsóban már október 24-én a magyar forradalom melletti szimpátiatüntetés zajlott le több százezer fő részvételével, 30-án pedig Temesváron tüntettek az egyetemisták a Műegyetemen, kifejezve szolidaritásukat. A szovjet beavatkozás után a világon rokonszenvtüntetés-hullám söpört végig. Így történt ez többek között Buenos Airesben, Londonban, Münchenben, New Yorkban, Nyugat-Berlinben, Brüsszelben, Bécsben. Párizsban több ezer diák tüntetett november 7-én. A francia kommunista párt székhelyéhez érve betörtek az épületbe is és felgyújtották a párt irodáit. Tömegesen ábrándultak ki továbbá a kommunizmusból olyanok, akik mindezidáig szimpatizáltak vele. Ebben az időben ugyanis sok nyugati országban jelentős bázissal voltak jelen a kommunista pártok. 1956 után ezek taglétszáma jelentősen megcsappant. Olaszországban például a szocialisták nem vállalták fel a kommunista párttal tervezett népfront megalakítását, Ausztriában pedig az Osztrák Kommunista Párt be sem jutott a parlamentbe három évvel később tartott választásokon.
 
Egyértelműen elmondható tehát, hogy 1956-ban a világ nagyobbik része együttérzett a magyarokkal. A felkelés győzelme és a szabadságharc bukása után a nemzetközi közvélemény számtalan módon kifejezte szolidaritását, államok sora nyújtott kézzelfogható segítséget a magyar menekültek, emigránsok tízezreinek a későbbiekben.
 

Forrás: kronologia-archivum.retorki.hu
 
 
(2022.11.10.)