A LÁNCOS KUTYA ÉS AZ ÁTDOBOTT ÜGYNÖKÖK

Megjelent a RETÖRKI legújabb kötete a magyar-jugoszláv kapcsolatokról.

A második világháborút követő időszak egyik legérdekesebb, az egész szocialista térséget befolyásoló eseménysora a jugoszláv és a szovjet vezetés között kialakult konfliktus, amely hatással volt nem csak Magyarország kül-, hanem belpolitikájára is – írja a szerző, Domján Dániel Ferenc a könyv bevezetőjében.
 
A magyar-jugoszláv kapcsolatok 1945-1956 közötti történetét a történész a kötetben három részre osztja.
Az első a történelmi előzmények, például a partizánháború, a megtorlás időszaka mintegy előzményként, a lényeg viszont Magyarország és Jugoszlávia közötti kapcsolatok politikatörténeti vetületeinek bemutatása, elsősorban kronológiai sorrendben ismertetve a fontosabb eseményeket, bemutatva a katonapolitikai, társadalmi kérdéseket is.
A második részben olvashatunk a belgrádi magyar követség történetéről. Arról, hogy követség hogyan működött az 1948-1953 közötti időszakban, a konfliktus alatt.
 
Végül jön egy igen érdekes rész, mégpedig a hírszerzőháború kapcsán a jugoszláv hírszerzőszervek intézménytörténetének ismertetése és összehasonlítása a magyar szervek működésével.
 
A kötet utolsó fejezetében az 1951-es zágrábi per eddig kevéssé ismert történetét ismerhetjük meg, illetve a perhez vezető események bonyolult láncolatát.
A per egyik fontos szereplője Urbán Aranka magyar kettősbirtokos volt, akinek története szomorú példája annak, hogy a konfliktus milyen mértékben volt képes befolyásolni a lakosság életét.

***
 
A könyvből megtudhatjuk, hogy 1948 júniusában a Sztálin és Tito közötti ellentét addig élesedett, hogy a Jugoszláv Kommunista Pártot kizárták a Kominformból. Rákosi Mátyás, mint Sztálin hűséges tanítványa elsőként ítélte el a jugoszláv vezetést, a konfliktus alatt következetesen kiszolgálta a szovjet érdekeket. Így Magyarország mondhatni frontországgá vált, a diplomáciai kapcsolatok Belgrád és Budapest között szinte a nullára redukálódtak, az 1950- es évekre pedig mindennaposság váltak a határincidensek, sőt – és erről sajnos sokan nem tudnak – egy esetleges háború árnyéka is a két államra vetült.
 
A szerző természetesen foglalkozik a titoista perekkel. A Tito-ellenes perek első felvonásának még 1948-ban Albánia szolgáltatta a díszletet. 1949-ben kivégezték Koci Dzodzét, a hajdani belügyminisztert, aki hiába gyakorolt önkritikát. Ezt követte a bolgár Trajcso Kosztov kivégzése. Mivel Dimitrov gyanús körülmények közt Moszkva közelében gyógykezelése közben elhunyt, így nem ő, hanem a Bolgár Kommunista Párt második embere lett a kiválasztott titoista. Azzal vádolták, hogy rendőrségi besúgó volt a háború alatt, sőt az amerikai titkosszolgálatnak is jelentett, és ’44 óta Tito ügynöke. 1949-ben kötél általi halálra ítélték.
A titoista perek közül kiemelkedik a budapesti. 1949. július 11-én Kádár János a Központi Vezetőség ülésén bejelentette, hogy „Rákosi elvtárs közvetlen irányításával kétesztendős szívós munka eredményeként sikerült” leleplezni egy trockista kémcsoportot. A trockizmus vádja időközben titoista váddá alakult át a koncepció fejlődésének következtében. A kémcsoport vezető szerepét Rajk Lászlóra osztották. A per forgatókönyvét Moszkvában dolgozták ki. Rajkot október 15-én kivégezték.
 
Aki egy kicsit is tanult történelmet, tudja, hogy a háborús időszakban megnő a kémek, az ügynökök szerepe. Ez itt sem történt másként.
A háttérben egy – ahogy a szerző fogalmaz – ügynökháború alakult ki Magyarország és Jugoszlávia között, a két állam hírszerzési szervei igyekeztek minél több információt begyűjteni az ellenséges államról.
 
Sztálin halála fordulópontot jelentett a konfliktusban, az 1953-1956 közötti években egy lassú normalizációs folyamat zajlott le, amelynek végpontja egy magasrangú magyar delegáció 1956 októberi jugoszláviai látogatása volt, ahonnan a Gerő Ernő vezette politikusok már egy másik Budapestre tértek vissza 23-án.

A konklúzió, hogy a magyar-jugoszláv kapcsolatok 1945-1956 közötti története során a két ország egészen a háború kapujáig jutott. 1950 őszén Bata István altábornagy már előterjesztette a honvédelmi miniszternek a déli védelmi rendszer kiépítésére tett javaslatát. A konfliktus szerencsére nem jutott a háború fázisába. Igaz, a határon voltak kisebb fegyveres összetűzések. Egy másik fázis lett jelentős, ez pedig a diplomáciáé, illetve a hírszerzésé. A Kominform -konfliktus alatt mindkét ország politikáját a Sztálinhoz való viszony határozta meg. A magyar kommunista vezetők a szovjet politikát feltétel nélkül kiszolgálták. Jugoszlávia számára ez a konfliktus viszont külön utas politikát és a Nyugathoz való közeledést jelentette. Ezért nyilvánvaló, hogy a konfliktus erősen formálta az érintett országok kül-és belpolitikáját, gazdaságát és katonapolitikáját is.
 
(Domján Dániel Ferenc: Kényszerpályák és külön utak. Hírszerzés, diplomácia és a magyar-jugoszláv kapcsolatok 1945-1956, kiadó: Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár, 2022.)
 
m.a.
(2022.12.16.)