Aláírják a Varsói Szerződés megszüntetéséről szóló megállapodást – 1991. február 25.

Varsói szerződés, KGST. A két legfontosabb fogalom, ami eszünkbe juthat a keleti blokk, a „szocialista tábor” mesterségesen összefoltozott évtizedeiről, az együttműködésről, a „kölcsönös segítségnyújtásról”. A VSZ megszüntetésével kapcsolatban ajánljuk a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár tudományos segédmunkatársának, Halmy Kundnak az írását.

Az 1955. május 14-én alapított Varsói Szerződés a Szovjetunió és európai szatellitállamai közötti szoros katonai szövetség, mely egészen 1991-ig a szovjet megszállások egyik legitimációját, „jogalapját” volt hivatva biztosítani. Közös parancsnokság, és az „egyesített erők” szovjet főparancsnoka állt az élén. Közkeletű vélemények szerint a szövetség az 1949-ben megalakult NATO ellensúlyozására jött létre, de ez csak részben fedi a valóságot. A kelet-közép-európai országok szovjet megszállása már 1945-től fenyegetést jelentett a nyugat-európai országokra, Churchill 1946-os fultoni beszédében már vasfüggönyről beszélt, mely kettéosztja Európát.[1] A szovjetek nyílt megszálló politikájukkal sorra a kommunisták által meghatározott bábkormányokat juttatták hatalomra, melyek nyílt „imperialista-ellenes”, kapitalizmus-ellenes, agresszív retorikát folytattak. A NATO tömörülésének létrejötte szükségszerű volt, mellyel szemben a Varsói Szerződés pusztán a szocialista országok „egyenrangúságát” jelképező, a közös fellépést hivatalosan is lehetővé tevő szervezet volt. A VSZ területe valójában a vasfüggönyig teret nyerő szovjet hadsereg hódítási területe volt, a szervezet pedig a meghódítottak szövetségbe kényszerítése. A szovjet vezetésnek nem kellett különösebb egyeztetés európai akciói végrehajtásához, az 1956-os szabadságharc leveréséhez is elsősorban a Varsói Szerződésen kívüli Jugoszláviával, Titoval folytatott megbeszéléseket. A Szerződés egyébiránt „hasznosnak” bizonyult: az 1968-as csehszlovákiai bevonulás a VSZ együttes fellépésével valósult meg (szovjet, lengyel, bolgár és magyar csapatokkal).
 
A katonai szövetség a feloszlásának pillanatáig fenyegető fegyveres tömb volt Európában, egyenrangú kihívója a NATO-nak. Ennek legfontosabb oka a nukleáris fegyverrendszerek telepítése mindkét oldalon, melyek kölcsönösen és egyforma súllyal  fenyegetették a szemben álló feleket, meghatározva a politikai diskurzus kereteit is. Nukleáris konfliktus esetén a Magyarországra osztott szerep szerint ellenfelünk Olaszország lett volna.[2] (Még belegondolni is rossz, hogy esetleg olasz kulturális centrumok váltak volna „célpontjainkká” ebben a helyzetben.)
 
A ’80-as évek lengyelországi eseményei (szolidaritás mozgalom, szükségállapot) azonban már nem tették szükségessé (illetve lehetővé) a közös beavatkozást. A rendfenntartó munkát a lengyel vezetés moszkovita szárnya elvégezte, illetve 1985-től, a Gorbacsov-érától kezdve a Szovjetunió hangja is békülékenyebb, kompromisszumokat kereső lett, főként 1989-felé közeledve.
 
Azonban a szovjet hadsereg jelenléte meghatározó volt az 1989–90-es átmeneti időszakban. A Magyarországon állomásozó, hozzávetőleg 50.000 főt kitevő seregrész nyomasztóan hatott az ellenzéki szervezkedésekre, majd az újonnan alakult Közép-európai kormányokra is. Csak később vált egyértelművé, hogy a szovjet hadsereg magyarországi jelenléte milyen mértékű mentális támogatást jelentett a kommunista utódpárt és a közigazgatásban dolgozó „szocializmushoz hű” személyek számára. Amikor 1989 október 23-án a Kossuth téren ifjabb Rajk László kijelentette: „soha többé kommunizmust”, sokan félve kapták fel a fejüket, vajon szabad-e már ilyet mondani? Végül is a szovjet hadsereg jelen volt, és ez később Antall József korányának mozgásterét is meghatározta.
 
A Varsói Szerződésből való „kilépés irányába tett első lépést 1990. június 6-7-én a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete (PTT) ülésén Antall József miniszterelnök tette meg. Javaslatára a tanácskozás 2. napirendi pontja – »Véleménycsere a Varsói Szerződés keretein belül demokratizálódásról, az együttműködés korszerűsítéséről és átalakításáról« – az alábbiak szerint változott: »Véleménycsere a Varsói Szerződés jellege, funkciói és tevékenysége felülvizsgálatáról és esetleges gyökeres átalakításáról.«”[3] A magyar országgyűlés 1990. június 26-án döntött a VSZ felmondásáról. A szervezet végleges felszámolásáról szóló közös döntés a PTT budapesti, soron kívüli gyűlésén történt meg, 1991. február 25-én.
 
Még ebben az évben megtörtént az, amit több generáció korábban remélni sem mert: 1991. június 19-én befejeződött a szovjet csapatkivonás Magyarországról, az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy Záhonynál átlépte a magyar határt.[4]
 
[1] TarjánTamás: Churchill fultoni beszéde, 1946. március 5. Rubicon online, elérhető: https://rubicon.hu/kalendarium/1946-marcius-5-churchill-fultoni-beszede. (Utolsó letöltés: 2023. 02. 01.)
 
[2] Az 1990-es évek elején még vitatták, hogy Magyarországon tároltak-e nukleáris fegyvert, azóta ez egyértelműen bebizonyosodott. (Pontos adatok felsorolása elérhető: https://interpressmagazin.hu/cikkek/1581-hol_voltak_a_szovjet_atomfegyverek_magyarorszagon_/ (Utolsó letöltés: 2023.02.01.)
 
[3] Horváth Miklós: Magyarország szuverenitásának helyreállítása. in: Rendszerváltás 1989. (szerk. M. Kiss Sándor) Lakitelek, Antológia, 1989. [269-290] 286.
 
[4] A csapatkivonás felvételei elérhetők https://www.youtube.com/watch?v=Nx-c6FDkLZU (Utolsó letöltés: 2023. 02. 01.)
 
Forrás: retorki.hu/olvasoszoba

 
(2023.02.25.)