A titkosszolgálatok boszorkánykonyhájában

A magyar-jugoszláv kapcsolatok

A jugoszláv-szovjet viszony meghatározta a jugoszláv-magyar viszonyt – hangzott el április 18-án a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár budapesti konferenciatermében, ahol bemutatták Domján Dániel Ferenc: Kényszerpályák és külön utak - Hírszerzés, diplomácia és a magyar-jugoszláv kapcsolatok 1945-1956 c. kötetét, és ahol a szerzővel Ötvös István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense és Strausz Péter, a RETÖRKI tudományos igazgatója beszélgetett.

Strausz Péter kérdésére, hogy a szerzőt miként „találta meg a téma”, a Domján közölte, hogy az alap egy szemináriumi dolgozat volt. Domján Dániel Ferencet akkoriban a ’90-es évek balkáni háborúi vonzották, de azt tanácsolták neki, hogy korábbi korszakokat kezdjen el kutatni. Átnézte a belgrádi magyar követség anyagát egészen 1956-ig. Ez a Kominform-konfliktus korszaka. A világháború után Tito önállóan, Moszkva megkérdezése nélkül hozott döntéseit Sztalin és a szovjet vezetés egyre jobban megtámadta, ami végül a Jugoszláv Kommunista Párt kizárásához vezetett a Kominformból. A szerző elmondta, hogy azért is választotta ezt a témát, mert jól kutatható a korszak, de ugyanakkor sok a fehér folt. Így egy szemináriumi dolgozat „nőtte ki magát” diplomamunkává, majd doktori disszertációvá.
 
Arra a kérdésre, hogy miként alakult a magyar-jugoszláv kapcsolat 1945 és 1956 között, a szerző azt felelte, hogy a magyar politika lekövette a világpolitika változásait.
 
Az első korszak az 1945-től 1948 nyaráig terjed. Magyar szempontból ez az útkeresés időszaka volt. A diplomáciai elszigeteltségből való kitörés lehetőségét kerestük. Ezzel szemben Jugoszlávia egy győztes állam volt, ahol a JKP az MKP-hoz viszonyítva erős legitimációval bíró politikai képződmény volt. 1945-ben Jugoszláviában már kiépült az egypártrendszer, míg Magyarországon akkor a koalíciós időszak volt. Később Dimitrov és Tito egy bolgár-jugoszláv föderációt készített elő, amit Sztalin nem engedélyezett.
 
Érdekesség, és ezt már Ötvös István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense vázolta fel, hogy több Balkán-konföderáció létezett. És bizony nem csak Keleten, de Nyugaton is sokáig Magyarországra úgy tekintettek, mint egy észak-balkáni államra.
 
A jugoszláv-szovjet viszony mindig meghatározta a jugoszláv-magyar viszonyt, így mikor Sztalin szerint Tito letért az útról, akkor Rákosi máris elítélte, sőt ő ítélte el legmarkánsabban a JKP-t.
 
De mi is volt az első összecsapás a magyar oldalról? Ekkor esett szó Miloš Moic haláláról. Az illető a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetsége intézőbizottságának tagja volt. A gyilkosság Rákosiéknak lehetőséget adott arra, hogy az ügyet politikai gyilkosságként felhasználják a magyar-jugoszláv viszony szempontjából. A propaganda hadjárat ekkor nagyobb sebességre kapcsolt, és igazán az ekkor megindult események a Rajk-perben értek célt. Az, hogy jugoszláv ügynökök vannak Magyarországon, ekkor szerepelt először a közbeszédben.
 
Ötvös István arról is szólt, majd álláspontját megerősítette a kötet szerzője, hogy háborús helyzetben – itt a jugoszláv-szovjet hidegháborúra gondoljunk és arra, hogy Magyarországon nagyarányú haderőfejlesztés vette kezdetét - Rákosi sok dolgot tudott megtenni, hogy ellenfeleit kiiktassa, bitóra küldje. „A háborús pszichózis alkalmas a politika számára hogy olyan dolgot tegyen meg, amit másként nem tudna.” Valódi háború nem volt, de „jegyzék-háborúkról” beszélhetünk.
 
1953 márciusára, Sztalin halálát követően, a helyzet elkezdett normalizálódni. Érdekes módon a szovjet-jugoszláv viszont hamarébb normalizálódott, mint a magyar-jugoszláv. Ennek az oka Rákosi Mátyás személye volt.
 
Ezt követően rátértek a hírszerzői munkára. Az előadók megállapították, hogy a források tükrében a magyar állambiztonság jugoszláviai hírszerző munkája abszolúte sikertelen volt. Ennek oka a kémek szellemi alultápláltsága volt. A lényeg, hogy jó kommunista legyen, s nem az, hogy beszéljen idegen nyelveket. Tehát sem a követség, sem a rezidentúra dolgozóinak többsége nem beszélt egyetlen egy délszláv nyelvet sem. Sőt megesett olyan is, hogy a jugoszláv állambiztonság által már beszervezett egyént foglalkoztattak a magyar szervek.
 
Végül az 1951-es zágrábi per eddig kevéssé ismert történetét ismerhettük meg, illetve a perhez vezető események bonyolult láncolatát. A per egyik fontos szereplője Urbán Aranka magyar kettősbirtokos volt, akinek története szomorú példája annak, hogy a konfliktus milyen mértékben volt képes befolyásolni a lakosság életét. A források szerint 1948 végén három jugoszláv tiszt szökött át Magyarországra, ahol a magyar szervek beszervezték, majd feladattal küldték vissza őket Jugoszláviába, hogy bizonyítsák szovjethűségüket. Történt, hogy egy Urbán Aranka nevű nőt a jugoszlávok szerveztek be, majd Magyarországra küldték kémkedni. Budapesten viszont a magyar állambiztonság is beszervezte, így Urbán kettős ügynök lett. Délszláv útjai alkalmából Urbán állítólag mindenről beszámolt a jugoszláv szerveknek, akik ezen információk alapján fogták el a már említett három jugoszláv tisztet. Urbánt pedig Magyarországon ítélték el.
Viszont, ahogy a kötet szerzője leszögezte: az állambiztonsági források értékelése nehéz feladat. Például nem tudható, hogy Urbán valóban elkövette-e a kémkedést, mert vallomását kínvallatások után tette meg. A három Magyarországra szökött tisztről sem tudjuk, hogy nem a jugoszláv titkosszolgálat megbízását teljesítették. Tehát nem lehet teljes bizonyossággal állítani, hogy minden a fentebb leírtak szerint történt. Viszont a perek érdekes fejezetét jelentették a magyar-jugoszláv konfliktusnak.
 
A szerző közölte, hogy a belgrádi levéltárak anyagai ma még korlátozottan kutathatóak, s ha ez az állapot megváltozik, akkor sokkal többet tudunk meg a magyar-jugoszláv kapcsolatokról.
 
m.a.
 
Fotón: Strausz Péter, a RETÖRKI tudományos igazgatója, Domján Dániel Ferenc történész és Ötvös István, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense.
Fotó: Bágya Rita
 
(2023.04.19.)