VÉRES CSÜTÖRTÖK

Az áldozatok teljes száma jóval meghaladja a nyolcvanat

Az 1956-os forradalom legvéresebb eseménye az október 25-i Parlament előtt leadott sortűz volt. A többségében fegyvertelen tüntetők elleni erőszakos megnyilvánulás egyértelmű erődemonstrációja volt a hatalmon lévő kommunista pártnak és a hazai életet befolyásoló szovjet vezetésnek. A forradalom harmadik napjáról, a sortűz áldozatainak – mind a mai napig kérdéses – számáról, valamint az esemény utóéletéről a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár  munkatársának, Kovács Balázsnak írását ajánljuk.
 
1956. október 23-én először Debrecenben, a Belügyminisztérium Hajdú-Bihar Megyei Főosztályának épülete előtt, majd Budapesten, a Rádió épületénél is a tüntető tömeg közé lőttek a karhatalmi erők. Október 25-én, az egyetemi ifjúság kezdeményezésére megmozdulás alakult ki az aznap reggeli – „ellenforradalmi puccskísérlet felszámolásáról” szóló – rádióközlemény következtében.
 
Az egyetemisták által kezdeményezett tüntetés a csütörtök déli órákban az Astoria Szálló elől indult a Kossuth Lajos utcából. Az egyik csoport a Blaha Lujza tér felől érkezett az Astoriához, ahol ezzel egyidőben két szovjet harckocsi is megjelent. A fiatalok közül többen felmásztak a katonai gépjárművekre, barátkoztak a szovjet katonákkal és szórólapokat osztogattak nekik. Ezután a tömeg elindult az Országház felé, már korábban, illetve az út során csatlakoztak hozzájuk a külsőbb kerületekben dolgozó munkások. Az egyik csoport a Bajcsy-Zsilinszky úton keresztül haladt az Arany János utcáig, ahonnan a Szabadság tér irányából a Vécsey utcán keresztül jutottak a Kossuth térre. Egy másik nagy létszámú tömörülés a Petőfi Sándor utcán vonulva érte el a Parlament előtti teret. Az összegyűlt tömeg létszámáról eltérő vélemények állnak fenn, a legújabb kutatások alapján körülbelül hétezerre tehető a számuk.
 
A tüntetők három különböző helyen gyülekeztek: a Ságvári téren (ma Vértanúk tere), a Parlament melletti kapuknál és a Földművelődésügyi Minisztérium előtt. A Parlamentet védő szovjet harckocsikra a fiatalok itt is felmásztak és újfent röplapokat osztogattak a katonáknak. Többek magyar zászlókkal „díszitették fel” a harci járműveket. A visszaemlékezésekből és a kormányőrség fennmaradt feljegyzéseiből kiderül, hogy a tömegnél fegyver nem volt, és békés hangulatú tüntetés zajlott a Kossuth téren.
 
Az „első lövés” problematikája a rendszerváltás óta kérdéseket vet fel a történettudomány köreiben. Horváth Miklós kutatásai alapján a tüzet Szalay Zoltán államvédelmi alezredes parancsára, a 8. orosházi határőrkerület egyik századának kis csoportja nyitotta meg. A „zöld ávósoknak” gúnyolt egységek a Parlament VI. kapujánál álló szovjet harckocsikra felmászott és a katonákkal barátkozó tüntetőkre céloztak először. Ezt követte a harckocsikból leadott riasztólövések sorozata. Súlyos károkat okozott a Rákóczi-szobornál felrobbant repeszgránát is. Az Alkotmány utca, a Bihari utca és a Ságvári utca sarkainál megjelent szovjet páncélosok a Kossuth tér középét lőtték. Később a 2-es villamos megállójánál egy harckocsi géppuskasorozatot adott le a kis dombon fekvő emberekre.
 
Az áldozatok pontos számáról mind a mai napig nem rendelkezünk pontos adatokkal. Kő András és Nagy J. Lambert számítása szerint 75-en vesztették életüket a téren, amibe beleszámították a fegyveres testületek veszteségeit is. Az 1995-ös ügyészi nyomozás 72 polgári személyt, hét fegyverest és több szovjet katonát sorolt az áldozatok közé. E szerint az áldozatok teljes száma jóval meghaladja a nyolcvanat. A délután folyamán az áldozatokat a Temetkezési Vállalat szállította el.
 
A Parlament előtti – sok áldozattal járó – sortűz rámutatott arra, hogy a kommunista vezetésnek és az őket „segítő” szovjet intendánsoknak nem volt reális rálátása az események folyására. A helyzet súlyosságát mérlegelve – moszkvai iránymutatásra – október 25-én leváltották Gerő Ernőt a párt első titkári pozíciójából. Helyét Kádár János vette át.
 
A köztudatban és az emlékezetben „véres csütörtökként” emlegetett Kossuth téri sortűz a forradalom időszakának legtöbb polgári áldozattal járó eseménye volt. A legújabb kutatások rámutatnak arra, hogy a határőrök által leadott sortűz közvetlen oka volt a később súlyos emberáldozatokat követelő szovjet tüzelésnek. Az események után hatvan évvel készült el Réti László Kossuth tér 1956 című dokumentumfilmje, ami emléket állít a Parlament előtt elhunyt áldozatoknak. A történések megelevenednek Goda Krisztina Szabadság, szerelem című 2006-os játékfilmjében is.
 
Felhasznált és ajánlott irodalom
 
Az első lövés. Kossuth tér, 1956. október 25. Szerk. Feitl Írisz – Németh Csaba. Budapest, Országház, 2021.
 
Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2003.
 
Jobbágyi Gábor: Provokáció? Az 1956-os forradalom kezdetéről és a Kossuth téri tömeggyilkosságról. Budapest, Kairosz, 2012.
 
Kahler Frigyes – M. Kiss Sándor: „Mától kezdve lövünk”. Tíz év után a sortüzekről. Budapest, Kairosz, Budapest, 2003.
 
Kéri Edit – Körömi Teréz: Kik lőttek a Kossuth téren ’56-ban? Budapest, Magyarok Világszövetsége, 2007.
 
Kő András – Nagy J. Lambert: Kossuth tér, 1956. Budapest, Teleki László Alapítvány, 2001.
 
Németh Csaba: 1956 – Kossuth téri sortűz és emlékhelye. Budapest, Országgyűlés Hivatala, 2016.
 
Fotó: Fortepan, 203973 / Lovrencz Éva
Szovjet harckocsik a budapesti Kossuth Lajos téren, 1956-ban
 
Forrás:retorki.hu/olvasoszoba
 

 
(2023.10.25.)