Az agrártársadalom megfélemlítése – kuláküldözés – RETÖRKI KRONOLÓGIA

A kuláklisták valójában nem csupán arra szolgáltak, hogy az adók kivetése miatt számba vegyék a megszabott birtokkategóriával rendelkező gazdákat, hanem a listázással egyértelműen a falusi osztályellenség összegyűjtése, valamint hátrányos megkülönböztetése volt a cél.

A földosztással felszámolt nagybirtok, az államosításokkal megszüntetett magántőke, a politikai ellenfelek felszalámizása, az egyházak ellehetetlenítése után a kapitalizmus utolsó maradványának is nevezett, kuláknak bélyegzett gazdák számítottak a rendszer legfőbb ellenségeinek – írta Tóth Judit történész a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár honlapjának kronológia rovatában.
 
 A kulák szó az orosz nyelvből ered, jelentése ököl, amelyet a Szovjetunióban már az 1920-as években alkalmaztak a nagygazdák megkülönböztetésére. Magyarországon a kommunista diktatúra első éveitől használták ugyan a megjelölést, de ekkor még igen gyakori volt a „nagygazda” vagy a „zsírosparaszt” elnevezés is. Jóllehet az 1950-es évek első felében fennmaradtak ezek a formák is, egyre inkább a megbélyegzettséget sokkal markánsabban magában hordozó kulák megnevezés vált bevetté.
 
A paraszti társadalmon belül ennek a gazdaelitnek is nevezhető csoportnak a tagjai rendelkeztek a legnagyobb önálló birtokkal, sőt földjeik műveléséhez olykor még bérmunkást is foglalkoztattak. A szovjet mintájú gazdasági modellnek megfelelően az agráriumban elérendő legfőbb célnak a kollektivizálás mind teljesebb körű megvalósítását tekintették. Ez együtt járt a magántulajdon fokozatos felszámolásával, az egyéni gazdaságok ellehetetlenítésével. Ennek a politikának a jegyében a kuláknak minősített gazdákat egyre nagyobb mértékű kötelezettségekkel terhelték.
 
Ebben a helyi társadalmak életére is meghatározó befolyással bíró gazdaelitben látta a pártállam a szocializmus építésének, a kollektivizálás megvalósításának legfőbb gátját, ezért már a párt létrejöttekor a programnyilatkozatban egyértelműen állást foglaltak a kizsákmányolóknak nevezett kulákok korlátozására vonatkozóan: „A további feladat: fokozottan védeni a dolgozó parasztságot a falu kizsákmányoló elemeivel szemben is, a kizsákmányolók korlátozásával, terjeszkedésük meggátlásával.”
 
A korlátozó politika első fontos lépéseinek bevezetésére már 1948 nyarán sor került, a földadásvétel szabad forgalmát akadályozó, illetve a mezőgazdasági ingatlanok haszonbérletéről szóló intézkedések augusztus végén láttak napvilágot. A kormányrendelet a földbérlet felső határát 25 kataszteri holdban (kh) maximalizálta. Ennek lényege abban állt, hogy ha a bérlő saját tulajdona és bérleménye a 40 kh-at együttesen meghaladta, akkor az e feletti bérleteket ki lehetett sajátítani. A rendelkezések másik köre a munkaeszközök kisajátításához kapcsolódott. A mintegy 7000 traktor és 13 000 cséplőgép elvételére irányuló kormányrendelet végül november 26-án jelent meg.
 
Mindezek ellenére Rákosi Mátyás a Központi Vezetőség (KV) 1949. márciusi beszédében azt mondta, „hogy az eddigi korlátozás meg se kottyant a kulákoknak”, sőt mint fogalmazott, csak tovább gazdagszanak. Az ismertté vált krumplis hasonlattal élve érzékeltette, miért is kell a pártállamnak a dolgozó parasztságot védelmeznie, míg a kuláksággal szemben minden lehető eszközzel fellépnie: „Ugyanazzal a törvényszerűséggel, amellyel a nagy krumpli felül kerül és a kicsi alul, ha a zsákot rázzuk, a dolgozó parasztság és kulákság közti szabad versenyben feltétlenül a kulák győz és a dolgozó paraszt marad alul.”
 
Ennek a korlátozó politikának szerves része volt az adóztatás is. A kuláknak minősített gazdák hátrányos megkülönböztetése már a beszolgáltatási kötelezettségek kiszabásánál megtörtént, hiszen a progresszivitásra hivatkozva minél nagyobb birtokkal rendelkezett valaki, annál nagyobb szorzókulcsot alkalmaztak a beadandó mennyiség meghatározásánál.
 
Az 1948. június 27-én megjelent 7090/1948. számú kormányrendelettel viszont újabb teher nehezedett azokra a gazdákra, akiknek 15 kh nagyobb olyan birtoka volt, amelynek kataszteri tiszta jövedelme meghaladta a 150 aranykoronát (ak), őket ugyanis mezőgazdaság-fejlesztési járulék fizetésére kötelezték. A jelzett birtokkategória magában foglalta ugyanakkor azoknak a középparasztoknak a nagy részét is, akiket a pártállam meg kívánt nyerni a kollektív gazdálkodásnak, ezért a valójában már kezdetektől kulákadóként is emlegetett mezőgazdaságfejlesztési járulékra kötelezetteknél megemelték az adóalap mértékét. Az 1949-ben módosított rendelet értelmében így már csak olyan birtok után kellett járulékot fizetni, amelynek területe a 25 kh-at, vagy kataszteri tiszta jövedelme a 350 aranykoronát elérte, illetve meghaladta. Ennek az adófajtának a jelentőségét az adta, hogy az így megállapított birtokkategória egyúttal a kulákhatár meghúzására is szolgált.
 
A kulákhatár szempontjából lényeges volt az úgynevezett felszorzás, amelyet már a mezőgazdaságfejlesztési járulék 1949. évi kivetésénél is alkalmaztak. Ennek értelmében a kertet és a szőlőt, gyümölcsöst többszörös területként kellett számba venni. Az eljárás alkalmazása folytán az ilyen jellegű művelés alá eső területekből már egy viszonylag kisebb földdel rendelkező gazda is kuláknak minősülhetett, így lényegében a középparasztság egyes rétegeit is magasabb kötelezettséggel lehetett sújtani. A felszorzás értelmében a kertet és a szőlőt kezdetben háromszoros területként kellett számba venni, ezt később úgy módosították, hogy a zöldség- és gyümölcsöskert már négyszeres, a szőlős terület pedig ötszörös szorzóval számolva szolgált adóalapként.
 
A kuláknak minősített gazdákkal szembeni propagandahadjárat is már 1948 júliusától kezdetét vette. A párt központi lapjában, a Szabad Népben, illetve a megyei lapokban is tucatjával jelentek meg azok a cikkek, amelyek a kulákgazdák fejére olvasott vétségek tömkelegével igyekeztek ellenük uszítani. Hasonlóképp a Ludas Matyi karikatúrái is a politikai üzenetközvetítés csatornáivá lettek, és hétről hétre mutatták be a rajzokon azt, hogy a kulákgazdák milyen fondorlatok révén próbálják a népgazdaságot megkárosítani. Ezek az illusztrációk valójában azon vádak alapján készültek, amelyek miatt a kuláknak bélyegzett gazdák jelentős hányadát közellátás veszélyeztetésének vétsége címén bíróság elé citáltak. A vádak között szerepelt, hogy a különféle mezőgazdasági munkákat nem kellő időre vagy előírt minőségben végezték el, vagy a beszolgáltatási kötelezettségeiket nem teljesítették, esetleg szennyezett gabonát, felhígított tejet adtak be, illetve feketevágást követtek el. Bár a fenti vádakkal kisebb számban kis- és középparasztokat is bíróság elé idéztek, az osztályszempontú ítélkezés jegyében ugyanazért a tettért más büntetést szabtak ki egy kuláknak bélyegzett gazdára, mint egy kis- vagy középparasztra. Mindezen felül a beszolgáltatás maradéktalan behajtása érdekében indított elszámoltatásokat is a kuláknak nyilvánítottak portáin kezdték, és sok gazdát – főként a déli határsávból – a Hortobágyra hurcoltak.
 
Nevezett gazdák hátrányos megkülönböztetésére, egyúttal a számbavételükre is szolgáltak az úgynevezett kuláklisták. Az első kuláklisták valójában egyfajta adóösszeírásokként is értelmezhetők, hiszen a mezőgazdaságfejlesztési járulék 1949. évi módosításával megállapított birtokkategória alapján vették számba a nevezett adó megfizetésére kötelezetteket. Az első kuláklisták készítésekor, a mezőgazdaságfejlesztési járulék bevezetésekor, vagyis 1948-ban, mintegy 66–67 ezerre volt tehető a földterülete alapján kuláknak minősülő gazdák száma.
 
A mezőgazdaságfejlesztési járulék kivetése miatt készült összeírások a listázásoknak csupán a kezdeti állomását jelentették. A kuláknak minősített gazdákról későbbi időpontokban, sokszor egymástól eltérő okból kifolyólag különféle listákat készítettek: vannak például adóhátralékokat, tervkölcsönjegyzésében hátralékos kulákokat rögzítő, vagy éppen a kulákok ingó és ingatlan vagyonainak kimutatását tartalmazó összeírások. Egységes szempontok alapján, országosan elrendelt összeírásokra csak Házi Árpád belügyminisztersége alatt került sor, 1952 októberében.
 
A kulákoknak minősülő gazdák elleni intézkedések, atrocitások következtében számuk folyamatosan fogyatkozott, így a földterületük nagysága alapján kulák kategóriába soroltak száma 1949-ben 63 300-ra, 1951 januárjában már csak 46 500-ra volt tehető. Az 1952-es összeírások eredményeként 1953 februárjára 71 603 fő szerepelt a kimutatásokban, miközben ekkorra a gazdalajstromban földterülete alapján már csak 38 090 kuláknak minősülő gazdát tartottak nyilván, 1953 nyarára pedig mindössze 13 447 főt tett ki azoknak a száma, akik 25 kh-nál nagyobb földdel, vagy 350 aranykoronánál magasabb kataszteri tiszta jövedelemmel rendelkeztek. Mindez jól mutatja tehát, hogy a kuláklisták valójában nem csupán arra szolgáltak, hogy az adók kivetése miatt számba vegyék a megszabott birtokkategóriával rendelkező gazdákat, hanem a listázással egyértelműen a falusi osztályellenség összegyűjtése, valamint hátrányos megkülönböztetése volt a cél. Számba vették ugyanis mindazokat, akiknek például kocsmájuk, mészárszékük volt, kereskedéssel, fuvarozással foglalkoztak vagy éppen azokat, akik a Horthy-korszakban katonai, illetve közigazgatási funkciókat töltöttek be, de akár az ő özvegyeiket is.
 
A kuláklistákról ténylegesen soha nem lehetett lekerülni, hiszen a hátrányos megkülönböztetést, a politikai megbélyegzettséget tovább hordozták azok is, akik a rájuk nehezedő terhek miatt földjüket felajánlották az államnak, a helyi termelőszövetkezeti csoportnak (tszcs), vagy akiket az állam birtokelkobzások révén maga fosztott meg tulajdonától, és így földterületük alapján már nem számítottak kuláknak. Az ellehetetleníteni kívánt kuláknak minősített gazdákkal szemben nem egyszer alkalmazták a vagyonelkobzást, amely lehetett egy meghatározott összeget kitevő, ám sor kerülhetett teljes körű vagyonelkobzásokra is. Ez utóbbi sok esetben vezetett egyúttal családok visszafordíthatatlan ellehetetlenítéséhez.
 
A Központi Vezetőség június 27–28-ai ülésén elfogadott júniusi határozat viszont elviekben megszüntette a kuláklistákat. Ez a döntés valamelyest enyhülést hozott a kuláknak minősített gazdákkal való bánásmódot illetően, ám üldöztetésük nem ért véget. A politikai életben bekövetkezett fordulat hatására Rákosi némileg háttérbe szorult ugyan, de a szavai továbbra is nagy súllyal estek latba. Jól jelzi ezt, hogy nem sokkal a júniusi határozat után, a budapesti pártaktíván 1953. július 11-én elmondott beszéde mértékadó lett, és többek között a kulákoknak minősített gazdákkal szemben folytatandó politika meghatározójává is vált. Ebben a beszédében hangzott el az a közismert mondat, miszerint „a kulák kulák maradt, listával vagy lista nélkül”.
 
Bár a júniusi határozat kimondta, hogy a kuláklisták eltörlése mellett meg kell szüntetni ezen személyek zaklatását is, hozzátették, hogy mindezt „a kulákság korlátozásának és elszigetelésének politikáját” fenntartva kell megvalósítani. Mindez egyet jelentett voltaképpen azzal, hogy az egyszer kizsákmányolónak, és ezáltal ellenségnek minősített gazdaelitet képező kulákok továbbra is ellenségnek minősültek.
 
A kulákság fogalmi meghatározása 1954 januárjától változott, így az a gazda számított kuláknak, akinek a tulajdonában lévő összes földterület a 25 kh-t és a 350 aranykorona értéket együttesen meghaladta, illetve, ha földterülete ezt a határt nem is érte el, állandóan egy vagy több mezőgazdasági alkalmazottat foglalkoztatott. Fontos, hogy a korábban említett felszorzás megszűnt, tehát a szőlő, kert és gyümölcsös területeket nem lehetett többszörös szorzóval számítani.
 
Rákosi hatalma újbóli megerősödésének következményeként 1955 tavaszától a kulákok elleni fellépés újabb lendületet vett és bármely kötelezettség elmulasztása ismét súlyos szankciók alkalmazását vonta maga után. Az állampárt a szocializmus építésére vonatkozó elképzeléseiből, illetve ezzel együtt osztályharcos szemléletéből nem kívánt engedni. Az addigi korlátozások és súlyos szankciók alkalmazása következtében 1955-ben már csak 1780 gazda rendelkezett 25 kh feletti földterülettel. Világosan és tisztán látható tehát, hogy a pártállam eltökélten menetelt tovább annak irányába, hogy a gazdaelitet képező társadalmi csoportokat, és ezzel együtt az egyéni gazdálkodást is teljesen felszámolja.
 
Forrás: kronologia-archivum.retorki.hu
 

 
(2023.11.26.)