Az ország valósággal egybeforrott

Szablya Ilona: Vasfüggöny kölnivel – Magyarország 1942–1956

Több mint 700 angol nyelvű cikk és öt díjnyertes könyv után idén magyarul is megjelent a tengerentúlon élő Szablya Ilona egyik műve, hála Jeney Attila történész kiváló fordításának. Szablya Ilona emigrálása óta folyamatosan azon munkálkodik, hogy megismertesse az Egyesült Államok lakóival Magyarország valós 20. századi történetét, és azt, hogy nincs különbség a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali diktatúrák között. Az anyanyelvi megjelenés egyáltalán nem hiábavaló, a többségnek még idehaza is homályosak az ismeretei arról, hogy mi történt Magyarországon 1942 és 1956 között.
A tárgyalt mű 2013-ban jelent meg először My Only Choice: Hungary 1942–1956 (Egyedüli választásom: Magyarország, 1942–1956) címmel a tengerentúlon, ez év júniusában pedig magyarul is napvilágot látott Vasfüggöny kölnivel – Magyarország 1942–1956 címmel. A siker nem is maradt el, tizennégy év rendkívül érdekes személyes elbeszélését néhány hónap után újra nyomdába kellett küldeni, akkora az érdeklődés. Nem mellesleg a könyv szerzője, aki ez évig Magyarország tiszteletbeli főkonzulja volt az Egyesült Államokban, már művének folytatásán dolgozik.
Miért keltett ekkora érdeklődést a kötet? „Nyelvünk talán egyetlen mondata sem bír nagyobb hitelességgel, mint ha valaki azt mondhatja: Velem történt! Ez a regény családunk igaz története: velünk történt” – kezdi az előszót Szablya Ilona, aki mindössze hét esztendős 1942-ben, amikor regényes formában kezdi el mesélni az olvasónak családja nehéz és sokszor kalandos életét. Innen követhetjük nyomon, ahogy a Molnár és Moser néven ismert drogéria-üzlethálózatot és -gyárat tulajdonló vagyonos, mélyen hívő katolikus család sarjaként egy kislányból családanya válik úgy, hogy közben átvészeli a második világégést, Budapest ostromát, a szovjet megszállást, a kommunista diktatúra éveit és az 1956-os szabadságharcot. Nagypolgári család lányaként átélte, ahogy vagyonukat, gyárukat és az iskolát, ahova járt, államosították, ahogy édesapja nyugatra szökött még éppen időben az ÁVO emberei elől, és ahogy a rendőrség 1949-ben letartóztatta édesanyját. A kitelepítéstől rettegve a család úgy döntött, oly módon szabadulnak meg a Bartha-Kovács családnévtől, hogy mind ő, mind édesanyja férjhez megy, utóbbinak papíron még édesapjától is el kellett válnia. Ekkor Szablya Ilona mindössze 16 éves volt, és a kényszerű körülmények, a megannyi megaláztatás ellenére hét gyermeknek adott életet és boldog házasságban élt férjével, Szablya Jánossal.
A kötet, ha nem tartana 1956-ig, akkor is kuriózum lenne, hiszen nem mindennapi sorsokkal ismerkedhetünk meg, de az emlékév miatt még inkább magára vonja az ember figyelmét. Már két gyermek édesanyja volt Szablya Ilona és a harmadikat várta 1956 nyarán, amikor férjével megérezték a forradalom előszelét. A szovjetek Ausztriából való kivonulása bennük is felcsillantotta a reményt, majd egy könyvesboltban arra lettek figyelmesek férjével, hogy újból kapni Karinthy Így írtok ti című művét, a szovjet költő, Majakovszkij kifigurázásával együtt, valamint a Nemzeti Színház ismét műsorra tűzte Az ember tragédiáját a Falanszter színnel együtt.
Szablya Ilona alighogy megkezdte tanulmányait a Műegyetemen, azonnal részese lett a forradalmi eseményeknek, amikor előadás közben egy hallgató berontott a terembe és felolvasta a magyar fiatalok követeléseit 16 pontban. Az egyetemen azonnal megbolydult az élet, készültek a kokárdák, a Kossuth-címerek, a fiatalok pedig nem sokkal később már tömegesen hömpölyögtek a Bem-szoborhoz, soraikban a 8(!) hónapos terhes Szablya Ilonával.
Igen érdekes, ahogy a könyvben több szemszögből is megvilágítást nyernek a forradalmi események. A várandós, ám roppant lelkes fiatalasszony mellett ott találjuk tíz évvel idősebb mérnök férjét, aki igyekszik józan ésszel szemlélni a történéseket, de ott vannak a barátok, ismerősök is, akik gyakran mennek fel lakásukra és számolnak be a harctéri eseményekről. A szerző többször is megállapítja, hogy ez a fiatalok forradalma volt, ráadásul főként azoké, akik a háború után nevelkedtek. „A kommunisták által felnevelt generáció ellenük fordult.” Nélkülözhetetlen volt a fiatalok lelkesedése, de 56-ot mindenki a magáénak érezte. „Amióta az eszemet tudom, ez volt az első pillanat, amikor a magyarok egyetlen dologban egyetértettek: Ruszkik haza!”
Ahogy más visszaemlékezők soraiból, úgy Szablya Ilona regényéből is sugárzik a forradalom szépsége, tisztasága. Ennek egyik példája, ahogy maga látta, hogy ládákban gyűjtöttek a harcok áldozatainak javára, és bár halomban állt a pénz és senki sem figyelte, mégsem lett volna senki, aki egy fillért is lopott volna belőle. Állapotánál fogva ki se mozdulhatott volna 8 hónapos terhesen otthonról, de nem bírta ki, hogy időnként ne tegyen egy sétát a városban, máskor pedig a rádióból vagy baráti beszélgetésekből értesült a forradalmi eseményekről. Így bizonyosodtak meg róla, hogy milyen is a kommunisták börtöne. Ahogy a család egyik barátja beszámolt, a kiszabadított rabok olyannyira elgyötörtek voltak, hogy az egyiket 60 évesnek nézték, de valójában csak 35 volt.
Aztán elérkezett november 4-e szomorú hajnala, a szovjet tankok bevonulása. Árulkodó a szovjet a hadseregről a könyvben olvasható rövid anekdota: „…mongoloknak tűnő szovjet katonák a Dunára mutatva azt kérdezték, hogy Ez a Szuezi-csatorna? Az első lövéseket meghallván pedig elboruló arccal kiáltozták, hogy Amerikaiak! Úgy lőttek a saját orosz bajtársaikra, hogy amerikaiaknak hitték őket.”
Mint tudjuk, a történet nem folytatódott ilyen vidáman, a kijárási tilalom alatt Szablyáék szomszédját is agyonlőtték. A harcok még javában dúltak, amikor november közepén egy este Szablya Ilona érezni kezdte az első fájásokat. Hogyan lehet ilyen helyzetben szülni? Amikor a kijárási tilalom miatt az orvos azt mondja férjének, hogy majd telefonon instruálja, ugyanis még mentőautóba sem tudnak ülni, mert a fehér autó kiváló célpont a szovjeteknek, akik ráadásul szándékosan tüzelnek külön a mentőautókra? És hogyan lehet kijutni az országból, át a zöldhatáron két kisgyermekkel és egy csecsemővel, amikor az embernek már nincs más választása?
Mindezekre választ kapunk Szablya Ilona könyvében, ahogy további érdekes epizódjait olvashatjuk még 1956 gyönyörű és vérzivataros napjainak. Mint ahogy az azt megelőző tizennégy esztendő is hasonló izgalmakat rejt egy kislányról, aki édesanyja szerint felnőttnek született.
Jó szívvel ajánlom a könyvet, hiszen Magyarország történetének talán legérdekfeszítőbb napjaiban játszódik telis-tele személyes élményekkel. Mindez igényes kiadásban, számos fényképpel és Jeney Attila fordításának köszönhetően olvasmányos, szépirodalmi stílusban. Csak úgy kerülhetjük el, hogy mások határozzák meg, milyen szempontok alapján kell megírni a magyar történelmet, ha minél többen olvassuk az ilyen és ehhez hasonló kiadványokat.
 
(Szablya Ilona: Vasfüggöny kölnivel – Magyarország 1942–1956; Kairosz Kiadó, Budapest, 2016.)
 
Märle Tamás