A múlt ismerete a jövő záloga

Hogyan jutott el a magyar katona a forradalomig?

A déli óráktól sok ezernyi egyetemista, főiskolás indult el Petőfi és Bem szobrához. Csupa örömtől sugárzó, boldog arc. Talán a világon sem volt még ilyen felvonulás. A résztvevők hitték, hogy a kezükben van az ország sorsa, hitték, hogy e naptól fogva nem térhet vissza a hazugságtenger. Hitték, hogy elég lesz kinyilvánítani egy demonstrációval, hogy „Mit kíván a magyar nemzet”, most 1956-ban.
Naiv, mámoros hittel vonultak, hitték, hogy az elembertelenedett valóságot ki lehet javítani, ha az ősforrásokhoz térnek vissza. Azt nem tudták, hogy az ősforrások csak az elméletben és a propagandavilágban léteznek.
A magyar nép dühét, elkeseredettségét, a „Most vagy sohá-t” senki sem látta előre. Ezt a fiatalságot már nem bénította meg a felnőtteket mindennapos megalkuvásra késztető terror világa. Az október 16-ai szegedi gyűlésükön az egyetemisták újjáalakítják a MEFESZT-t, ami látszólag nem nagy dolog, de a bolsevizmus alapjait ingatja meg. Magát az állami centralizációt.
Október 23-a, nem október 23-án kezdődött. A magyar népet sokszor vádolták a politikai kultúra hiányával, és itt most megtörténik a politika első csodája. Egy populáris program össznépi igénye rajzolódik ki. Minden egyes pontnak erkölcsi igénye van.
A kapitalizmusról, a háború előtti Magyarországról csak torz ismereteik voltak. Nem akartak kapitalizmust. Igazságos és erkölcsi alapokon létező társadalmat akartak
Ez lehet 1956 üzenete a mának, és minden mának.

Olvassa el Dinnyés László nyá. dandártábornok teljes cikkét a Magyar Fórumban!