1956 és Monor

Kovács Attila

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára szerencsére szép számmal jelennek meg a különféle kiadványok, helytörténeti visszaemlékezések, amelyek a forradalomhoz kapcsolódó események helyi sajátosságait igyekeznek feltárni. Túl azon, hogy komoly hiányérzetünk lehet, hiszen ezen összegzéseknek már a rendszerváltás után illett volna napvilágra kerülniük, azért mégiscsak jobb későn, mint soha. Az egyik legfrissebb kiadvány a közelmúltban jelent meg Monoron „Szilánkok és legendák” címmel, amely nem csupán átfogó és igényes munka, de az is növeli értékét, hogy mindvégig utal az országos történésekre is, így a helyi események is érthetőbbé, áttekinthetőbbé válnak.

Komoly feladatra vállalkozott a monori Dr. Borzsák István Városi Könyvtár és Helytörténeti Kiállítás munkatársi közössége (név szerint: Hajdú Zoltánné könyvtárvezető, Tolnai Eszter és Uherkovich László), amely még az év elején fogott neki a városhoz kapcsolódó forradalmi események összegyűjtéséhez, valamint a monori illetőségű forradalmárok élettörténetének feldolgozásához. Nem csupán az események óta eltelt hat évtized távlata tette nehézzé a kutatást, de az is, hogy a város Budapesthez való földrajzi közelsége miatt nagyon sok monori kötődésű személy kapcsolódott be a fővárosban kirobbant harcokba. Ily módon meglehetősen szerteágazó kutatásokra volt szükség.
Amikor 1956. október 23-án kitört a forradalom, Monorról is sokan indultak Pest felé, hogy részesei legyenek az eseményeknek és csatlakozzanak a felkelőkhöz. A fővárosban több helyütt fegyveres harcokban is részt vettek a monoriak. Közülük hárman a legjelentősebb helyeken szálltak szembe a szovjetekkel, ami a későbbi periratokból is kitűnik. A forradalom három monori kivégzettje közül Kovács Imre október 28-án csatlakozott a felkelőkhöz, és a Wesselényi utcai csoport tagja lett. Részt vett a hírhedt Akácfa utcai támadásban, ahol a Fővárosi Villamos Vasút székházában rejtőzködő ÁVH-sokon ütöttek rajta. November 4-e után sem tette le a fegyvert, és röplapokat is terjesztett. A „Kovács Dezső és társainak pere” néven futó tárgyalás másodrendű vádlottjaként 1958. október 4-én másodfokon is halálbüntetésre ítélték és három nappal később ki is végezték.
Kóté Sörös József kilencgyermekes monori cigány családba született. A bírósági perirat szerint már az első napon, vagyis 1956. október 23-án csatlakozott a monori forradalmi megmozdulásokhoz. Rakodómunkásként segédkezett a fővárosba irányuló élelmiszer-szállítmányok pakolásában. Fővárosi rokonai látogatására indult Budapestre október 30-án, ám végül nem a rokonaihoz ment, hanem a Vajdahunyad utcai felkelők csoportjához csatlakozott és a garázsőrség tagja lett. A forradalom harcaiban megsérült, majd annak leverése után Ausztriába távozott. A Kádár-kormány – be nem tartott – amnesztiarendeletében bízva 1957 márciusában hazatért. 1957. július 18-án tartóztatták le, és a „Wittner Mária és társainak pere” tárgyalásán – mint harmadrendű vádlottat – 1959. február 24-én másodfokon is halálra ítélték. Kivégzésére két nappal később, február 26-án került sor.
Ugyanezen a napon végezték ki Kóté Sörös József gyermekkori barátját, Tóth Józsefet is, aki hasonló utat járt be a forradalomban, mint Kóté. Ő is a rakodásban vett részt Monoron, majd szintén október 30-án érkezett Pestre és csatlakozott a Vajdahunyad utcai felkelői csoporthoz. Itt – mivel már túl volt sorkatonai szolgálatán, és értett a fegyverekhez – az egyik golyószóró kezelését bízták rá. 1957. július 18-i letartóztatása után az ő ügyét is a „Wittner Mária és társainak pere” ügyében tárgyalják, és mint negyedrendű vádlottat, 1959. február 24-én őt is halálra ítélték. Kivégzése szintén február 26-án történt meg.
Külön érdekesség, hogy – amint az Németh László helytörténésznek a kiadványban közzétett publikációjából kiderül – a forradalom monori eseményeit érdemben máig nem dolgozta fel senki, így a mostani kis kötet ilyen értelemben komoly hiánypótló mű, amely egyben magában hordozza annak lehetőségét is, hogy nem teljes, és esetleg tévedéseket is tartalmaz. Annyit azért lehet tudni a korabeli elbeszélésekből, visszaemlékezésekből, hogy az evangélikus templom előtt álló szovjet tiszti emlékművet – amelyet 1945 után állítottak fel a helyi kommunisták – erőgéppel döntötték le a helybéliek. Emellett – amint azt a helyi mártírok élettörténete is jelzi – a monoriak élelmiszer-szállítmányokkal is támogatták a fővárosban harcoló felkelőket.
Nem csupán a Szilánkok és legendák című kiadvánnyal tisztelgett Monor városa a forradalom helyi hősei és mártírjai előtt, de egy ritkán láthatóan igényes, sokszínű tárlattal is. Ennek kiállítási tárgyai között a korabeli újságok eredeti példányai mellett korhű ruhák, motorkerékpár, fegyverek, sőt a ledöntött Sztálin-szobor egy darabja, valamint egy gránát-repesz is megtalálható. Nem hiányzik az interaktív rész sem, amelynek révén érintőképernyős monitorokon is hozzáférhetünk a bennünket érdeklő információkhoz. A forradalom monori kötődésű eseménysora színes, áttekinthető molinókon olvasható, azt pedig külön büszkeséggel nyugtázhatjuk, hogy az egyik, a forradalommal kapcsolatos írásokat bemutató nagy vitrinben a Magyar Fórum több lapszáma is fellelhető.
Úgy a kiadvány, mint a tárlat anyagának összeállításában elévülhetetlen érdemeket szerzett az Ady Úti Általános Iskola tanára, Vásárhelyi Géza, aki saját kutatásai jóvoltából nélkülözhetetlen adatokat, információkat szolgáltatott a forradalom helyi történéseinek megismeréséhez. Vásárhelyi Géza évtizedek óta foglalkozik helytörténettel, valamint nemzeti ünnepeink, nagyságaink emlékének ápolásával, így 1956-hoz kapcsolódóan is több korábbi jelentős ténykedése volt. Emléktáblát, és kopjafát is állíttatott, illetve fáradságos munkával összegyűjtötte több tucat monori polgár nevét, akik 1956-ban a barikád jó oldalára álltak. Vásárhelyi Gézának köszönhetően tudhatjuk azt is, hogy sajnos több halottat is gyászolhat a város a forradalomhoz kapcsolódóan. Jelenleg tizenhárom elhunyt nevét ismerik, akik közül a három, már említett kivégzett felkelő mellett hatan tüntetések, vagy harcok során veszítették életüket, négyen pedig a 4-es főút Monorhoz tartozó részénél váltak az orosz harckocsik áldozatává.
Monoron tehát, ha jókora késéssel is, de megtették a magukét. A lehetőségekhez mérten feldolgozták a forradalom, településhez kötődő történéseit. Ezért mindenképpen elismerés jár, miként a könyvtári tárlat kiállítási anyagainak összegyűjtéséért is. A forradalmi kiállítás a hónap végéig látogatható a könyvtárban, annak nyitva tartási idejében. A megtekintés ingyenes, de korántsem csak ezért érdemes!