Ahonnan kivonultak az oroszok

Märle Tamás

Erdély-szerte több ezer olyan kisebb akció mutatta jelét a Kárpát-medencei összetartozásnak, mint amikor székely alpinisták magyar zászlót tűztek ki a Békás-szoros feletti Oltár-kőre, amit a hatalom csak jóval a forradalom után tudott eltávolítani.

A magyarországi események természetesen kivívták Erdély szimpátiáját is, tettre kész honfitársaink szervezkedésbe kezdtek, s bár se fegyveres eseményre, se egységes megmozdulásra nem került sor, a forradalmat követő megtorlás csaknem azonos mértékű volt, mint az anyaországban.
Erdély-szerte több ezer olyan kisebb akció mutatta jelét a Kárpát-medencei összetartozásnak, mint amikor székely alpinisták magyar zászlót tűztek ki a Békás-szoros feletti Oltár-kőre, amit a hatalom csak jóval a forradalom után tudott eltávolítani. Voltak, akik fegyvereket gyűjtöttek, mások, négy 16 éves fiú, át akart szökni a zöldhatáron, hogy a szabadságharcosok mellé álljon. Kettejüknek sikerült is, a harcokig nem jutottak el, viszont amikor elfogták és visszatoloncolták őket Romániába, azonnal börtönbe kerültek.
Komolyabb mozgalmak Erdélyben is az egyetemi ifjúság körében indultak, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Nagyváradon vagy Temesváron. Utóbbi városban a szegedi és budapesti megmozdulások mintájára szerveztek október 30–31-én tüntetéseket, ahol csaknem a magyarországi követelésekkel azonosakat olvasták fel. A későbbi vádak miatt érdekes, hogy a magyarok mellett németek, románok, zsidók és szerbek is jelen voltak a temesvári gyűléseken. A karhatalom azonban azonnal elfojtotta a szervezkedést, mielőtt országos hatása lehetett volna.
Koszorúzásokon, éjszakába nyúló tervezgetéseken, röpcédulák és forradalmi kiáltványok terjesztésén, egyesületek létrehozásán túl többet nem tudott tenni az erdélyi magyarság, a román hatalomnak ez mégis kapóra jött. A Gheorghiu-Dej vezette Román Munkáspárt már október 24-én összeült, és gyors intézkedéseket hozott, nehogy elterjedjenek a forradalmi eszmék. Elrendelték a gyorshadtestek riadókészültségét, megnövelték a határőrség létszámát és „jó román szokás” szerint azonnal kijátszották a „magyar kártyát”. A koncepciós perek során szeparatizmussal, irredentizmussal, antiszemitizmussal vádolták honfitársainkat, még az a vád is elhangzott, hogy az összeesküvésekből megtudták, hogy – az egyébként portugáliai száműzetésben élő – Horthy Miklós már Ausztriában van, hogy fehér lovára pattanjon és felszabadítsa Budapestet, valamint Erdélyt.
1956 kiváló alkalom volt a román hatalomnak arra, hogy leszámoljon a magyar értelmiséggel. Annak ellenére, hogy nem volt igazi kihágás az államhatalommal szemben, Romániában harmincezer embert tartóztattak le politikai okokból, negyven embert ítéltek halálra és rengetegen ültek több mint tíz vagy akár több mint húsz évig is börtönben. Erdélyi honfitársaink elképesztő véráldozatot hoztak azért, amiért azonosultak a magyarországi szabadságharccal.
Mindezekért még a jutalmát is megkapta a román hatalom, olyannyira szilárdan álltak 1956-ban a Szovjetunió mellett, hogy Hruscsov kivonta Romániából az orosz csapatokat. Ceausescu idején már egy szovjet katona sem állomásozott Romániában, más kérdés, hogy aztán kitartásáért a nép is megjutalmazta a diktátort.