Múltunk dicső csatái – 176 éve zajlott a Tápióbicskei csata

A dicsőséges tavaszi hadjárat az 1849-ben folytatódó szabadságharc legkiemelkedőbb időszaka volt. A hadjárat terveit Klapka György eszelte ki, akinek terve az volt, hogy a Gödöllőnél állomásozó császári csapatokat, a két részre osztott magyar hadsereg egyik leköti a Pest és Miskolc közti úton a Zagyváig előre nyomulva, míg a másik – a fősereg – a Nagykáta-Jászberény útvonalon, Windisch-Grätz oldalába kerül.

A tavaszi hadjárat egyik fő feladata egyébként az is volt, hogy elrejtse a hadsereget a császári erőktől, amíg teljesen felszerelik azt, hogy a császári erők méltó ellenfele lehessen, ezért igyekeztek szétszórni a hadtesteket Erdélyben, Felvidéken és Közép-Magyarország északi részén.
 
Április 2-án a hatvani csatában Poeltenberg Ernő és Gáspár András vezette jobb szárnyát képező 7. hadtest szétverte és a Zagyván túlra űzte a császáriakat. Ám délen, Klapka György hadteste április 4 én Nagykátán azt a hírt kapta, hogy a Jelačić – Petőfiesen Jellasics – hadtest a Tápió túl oldalán, Tápióbicskén tartózkodott az este. Az erőviszonyok nem voltak kiegyenlítettek, hiszen míg Klapka nagyjából 11.000 katonával és 40 löveggel rendelkezett, Jellasics feltehetőleg 18.000 katonával és szintén 40 löveggel hagyta el a falut.
 
Klapka György el is indult Tápióbicskére és bár a hír igaz volt, hogy Jellasics elhagyta Tápióbicskét, a hírt hozó parasztok nem tudhatták, hogy két utóvéd bevonult a településre időközben.
 
A Zagyván átkelve kisebb ellenállásba ütköztek, bár ezt nem vették figyelembe, és Tápióbicskére felderítés nélkül, zárt alakzatban vonultak be.
 
„A faluban csendesség. Akadály nélkül jutottunk a faluig” – írta feljegyzéseiben csatában részt vevő  Karsa Ferenc őrmester (később hadnagy).
 
A házakból viszont Jellasics katonái gyilkos sortüzet nyitottak Dipold és Bóbics dandárjaira, akik a súlyos tűz és szuronyroham miatt elkezdtek a Tápió túloldalára menekülni.
 
A helyzetet végül az idő közben Nagykáta felől a csatatérre érkező Görgei fővezér és Damjanich János 3. hadteste rendezte, akinek csapatai az arcvonalban váltották Klapka katonáit és lehetőséget biztosítottak számukra a rendeződésre a folyó túloldalán. A híd két oldalán felállított magyar ütegek pontos lövései hamar szétszórták a császári tüzérséget. Ám Rastics, a császáriak tábornoka a híd védelmére rendelte a katonáit, akik onnantól már azt védték a végsőkig, hiszen a közelben az egyetlen átkelőhely az volt.
 
Damjanich 3. és 9. gyalogezredei egymással versengve rohamozták a hidat, melyet végül sikeresen el is foglaltak, majd Tápióbicskéről is kiűzték Rastics csapatait. Így a Tápióbicskei csata magyar győzelemmel zárult.
 
A szabadságharc és a tápióbicskei csata alatt a magyarok leghűségesebb barátai, a lengyelek is velünk harcoltak, ahol a Józef Wysocki vezette lengyel légó is kimagasló érdemeket ért el és sokban hozzájárult a magyarok győzelmeihez.
 
Forrás: palochirnok.hu