Az államférfi, aki Európát sorsközösségnek fogta fel

A RETÖRKI Helmut Kohl és Közép-Európa c. kötetéről

2022-ben volt Helmut Kohl halálának ötödik évfordulója. Ebből az alkalomból a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár (RETÖRKI) nemzetközi tudományos konferencia keretei között emlékezett meg 2023. május 24-én Országház Felsőházi termében az egykori kancellárról, aki nem csak az Német Szövetségi Köztársaság, majd az egyesült Németország meghatározó alakja volt fél évszázadon keresztül, hanem Európa kiemelkedő konzervatív politikusaként fontos szerepet játszott a közép-európai rendszerváltások elősegítésében is.

Nagymihály Zoltán és Strausz Péter, a kötet szerkesztői, a konferencia anyagát kibővítve állították össze az anyagot. Kohlt nem csupán a német újraegyesítés meghatározó alakjaként tüntetik fel, hanem olyan államférfiként, aki a német nemzeti politikát úgy képviselte, hogy az ne váltson ki tiltakozást Közép-Európában. Tehát ne tűnjön gazdasági gyarmatosításnak.
 
Ahogy a szerkesztők az előszóban jelzik, a hajdani kancellárnak 2014-ben megjelent Aggódom Európáért c. esszékötete személyes hangú felhívás a problémákkal küzdő európai közösséghez, és figyelmezett, hogy nem szabad szem elől téveszteni az egységes Európa eszményét.
 
Kohl szerint amint a közelmúltban, úgy most is ésszerű, megfontolt és hosszú távú gondolkodással lehet megóvni azokat az értékeket, amelyek mentén és amelyekért az Európai Unió létrejött: a szabadságot és az azon nyugvó békét.- Sajnos ez most nem igazán jelenthető ki.
 
Kohl saját tapasztalataival átszőve meséli el az elmúlt hetven év legfontosabb sarokpontjait. Az 1945 utáni letargiától az alakuló nyugati-európai összefogásig, a hidegháborús megosztottságon keresztül az azóta bővülő Unió megalakulásáig, az euró bevezetéséig.
Kitér az euró 1999-es bevezetését követő hibákra, elítéli azt a rövidlátást, amely az ezredforduló óta az európai eszme körüli diskurzust övezi, és sorra veszi a téves politikai döntések Európa határain messze túlnyúló következményeit. Elemzi továbbá a nagy vitákat gerjesztő görög, ukrán és transzatlanti kapcsolatok kérdését, előszavában pedig a legaktuálisabb európai témáról, a menekültválság körül kialakult diskurzusról is világos véleményt fogalmaz meg. Helmut Kohl azzal az alapvető meggyőződéssel zárja sorait, amely az életfelfogását mindig meghatározta:
 
„Európa a jövőnk. Újra szívvel és határozottan kell politizálni, hogy Európa ügye újra az emberek szívügyévé váljon. (...) Elfelejtettük volna, hogy Európa nyugati felében jó hetven éve békében és szabadságban élünk, demokráciával, emberi jogokkal, jogállamisággal, nagyobbrészt jelentős jólétben és szociális stabilitásban? Vajon már megfeledkeztünk arról, hogyan nézett ki a világ 1945-ben, és hogy milyen sok jóban és mennyi boldogságban volt részünk azóta Németországban és Európában? Elfelejtettük, hogy a béke és a szabadság – ez a történelem legfontosabb tanulsága – nem magától értetődő dolgok?”
 
A kötetet Helmuth Kohl magyar olvasóknak szánt előszava és Orbán Viktor a kancellár felkérésére írt bevezetője teszi teljessé:
 
„A II. világháború utáni Európa történetében volt egy kivételes kegyelmi pillanat, amikor a kontinens vezető politikusai elég bátrak voltak ahhoz, hogy megragadják a Gondviselés köpönyegének a csücskét. Ma azonban egy másfajta kegyelmi időt élünk, ahol a bátorság inkább már azt jelenti, hogy van bennünk elég erő és felelősségérzet ahhoz, hogy visszarántsuk a szakadék felé száguldó lovakat. Az Aggodalom Európáért című könyv bizonyítja, hogy Helmut Kohl még mindig kezében tartja ezt a gyeplőt, és arra biztat minden európai polgárt, hogy őrizzük meg együtt azt az Európát, amelyért az ő nemzedéke – a mi nagyapáink generációja – elkötelezetten dolgozott.”
 
Dr. habil. Zachar Péter Krisztián, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Karának nemzetközi dékánhelyettese dolgozatában kitér rá, hogy Kohl olyan klasszikus paraszti-kispolgári családból származott, melyben a katolikus, nemzeti és liberális alapelvek domináltak. Nem értettek egyet Hitlerrel, de 1945-ben beléptették a Hitlerjugendbe (ez minden korabeli német gyermek számára kötelező volt), majd katonai szolgálatra is behívták, de a háború véget ért, mielőtt tényleges harci eseményekben vehetett volna részt. Kohl a háborús tapasztalatait és a traumákat soha nem hallgatta el. Utolsó felszólalásaiban, idős korában ezért is hangsúlyozta a béke fontosságát. A háború után szinte azonnal, mindössze 16 évesen csatlakozott a CDU-hoz, amelynek jelöltjeként 1959-ben megválasztották Rajna-vidék-Pfalz szövetségi állam parlamentjébe, amikor is a tartományi törvényhozás legfiatalabb tagjává vált. 1967-ben egyességet kötött Rajna-vidék-Pfalz akkor már lassan húsz éve hivatalban lévő idős államfőjével, Peter Altmannal. Kohl támogatta Altmann újabb indulását a választásokon, cserébe Altmann két évvel később lemondott pozíciójáról, így 1969-ben az akkor 39 éves Kohl léphetett a miniszterelnöki pozícióba – aki ezzel mindmáig a legfiatalabb személy, aki ilyen magas hivatalt tölthetett be Németországban. 1976-ban vezette először a CDU-CSU pártszövetséget a német választásokon, és bár jelentősen túlszárnyalva a párt négy évvel korábbi teljesítményét, a szavazatok 48,6%-t megszerezve a legnagyobb frakciót alakíthatta meg a Bundestagban, végül 6 mandátummal elmaradt az abszolút parlamenti többség megszerzésétől, ami azt jelentette, hogy Helmut Schmidt koalíciós kormánya folytathatja a munkát. Hasonlóan a Rajna-vidék-Pfalz-i miniszterelnökségéhez, a kancellári pozíciót is egy ciklusközi politikai alku eredményeképp szerezte meg, amikor 1982-ben egy gazdaságpolitikai ellentét miatt felbomlott a Schmidt-kormány mögött álló SPD-FDP koalíció és a Kohl vezette kereszténydemokrata pártszövetség sikeresen állította a maga oldalára a liberális FDP-t. A Bundestag végül a német történelem mindmáig egyetlen sikeres konstruktív bizalmatlansági indítványa keretében leváltotta Schmidtet a kormányfői posztról és Kohlt állította helyébe. Amikor 1989-ben összeomlott Kelet-Németországban a szocialista állampárt rendszere, Kohl egy pillanatig sem habozott a német újraegyesítési folyamat elindításával kapcsolatban. A koalíciós partner FDP-vel való egyeztetés nélkül adta ki a tíz pontból álló programját az újraegyesítésről és a nyugati szövetségesek felhatalmazása nélkül utazott Moszkvába, ahol garanciát szerzett Gorbacsovtól arra, hogy a Szovjetunió nem fog útjába állni az egységes Németország megszületésének.
 
Nyári Gábor és Rapali Vivien Új alapokon c. írásában Antall József külpolitikáját veszik górcső alá. Szerintük a hajdani kormányfő célja a teljesen független Magyarország megteremtése volt, amelyhez szükség volt a Szovjetunióval való szakítás. Oroszországgal szemben Antall már engedékenyebb volt. Különbséget tudott tenni a szovjet vezetés az orosz nép között.
 
Prof. Dr. Hans Kaiser, korábbi európai ügyekért felelős miniszter és német tartományi miniszter, a magyar-német kapcsolatokat elemezte német oldalról. Fontos számára, hogy megismerjük a közelmúlt jelentős európai politikusait. Azokat, akiktől ma is tanulni lehet. Szerinte 1990 és 1993 között baráti, harmonikus kapcsolat állt fenn Németország és Magyarország között. Szerinte Helmut Kohl soha nem adta fel az újraegyesítést, és reálpolitikusként felismerte azt a pillanatot, mikor az egyesítésre sor kerülhet. Tudta, hogy az egyesítés kulcsa Moszkvában van, és Gorbacsovval sikerült megegyeznie.
 
Speck Gyula, az NKE Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének egyetemi tanársegédje úgy látja, hogy Németország az egyesüléssel megerősödött, és Európa középső hatalmává vált. Folytatta viszont az Ostpolikot. Tehát a tőle keletre fekvő, hajdan a szovjet blokkba tartozó államokat akarta a közös Európába egyesíteni. Kohl viszont el akarta kerülni, és ez nagy érdeme, hogy Németország Közép-Európa élére kerüljön, ezért az európai egységet szorgalmazta.
 
Dr. Andrej Tóth egyetemi docens a cseh-német kapcsolatok alakulását vizsgálta 1945 után erős volt a német-cseh ellentét. Az 1970-es évek elején a kapcsolat normalizálódott, és az 1980-as években már az együttműködést kereste Prága és Bonn. Az NSZK vezetői főleg azt nehezményezték, hogy Csehszlovákia vezetői a II. világháború utáni években a németekre alkalmazták a kollektív bűnösség elvét. 1973-ben Csehszlovákia és NSZK vezetői abban, állapodtak meg, hogy megerősítik a diplomáciai szintű viszonylagos elismerést az 1938-as müncheni megállapodások felmondásával, és az esetleges területi követelésekről való lemondást. 1980-as években Kohl tárgyalt Prágában a gazdasági együttműködés lehetőségeiről. A minőségi változásokhoz viszont az kellett, hogy Havel legyen a csehek vezetője.
 
Fricz Tamás politológus írásából kiderül, hogy ma nagyon kevés a valódi államférfi és nemzeti alapon politizáló kormányfő. Kohl fiatal volt, mikor hat állam létrehozta az Európai Szén- és Acélközösséget. Az uralkodó korszellem akkor a föderáció irányába mutatott. Fricz két csoportról beszélt. Az egyiket a szupranacionalisták alkották, a világpolgárok. Ők egy világkormányzatot képzeltek el. A hat tagállam vezetője szerint lényeges a föderáció, de azt hangoztatták, hogy saját országukért felelősségteljesen kell viselkedniük. Tehát saját mozgásterüket nem akarták beszűkíteni. Kohl nem volt globalista, Európát nem totálisan központosított államokkal képzelte el. Olyan politikus volt, akivel mindig és mindenkor tárgyalni lehetett a nézetkülönbségekről.
 
Dr. Váradi Natália docens asszony a határon túli magyarság, pontosabban a kárpátaljai magyarság helyzetét vizsgálta az 1989-1989-es években, tehát a szűken vett rendszerváltás idején. Rámutat, hogy a kárpátaljai magyarok számára a leggyötrelmesebb időszak a szovjet érában volt. Elég, ha valaki német, vagy magyar volt, máris deportálták.. Míg 1941-ben 13 ezer német lakos élt Kárpátalján, addig 1989-ben csak 3000. 2001-ben 3500-an, és akkor a magyarság száma elérte a 151 ezret. A második világháború után csaknem húsz évig kellett várakozni, míg az élő irodalmiság legelső megnyilvánulásai érzékelhetővé váltak. Ennek a szellemiségnek a megteremtődése, valamint a kárpátaljai magyar kisebbség öntudatra ébredésének folyamata Kovács Vilmos nevéhez és a Forrás Stúdió tevékenységéhez kapcsolódik. Ekkor már létrejött az Együtt című (szamizdat) folyóirat (1966), amely gépírásos módon készült, és a magyar szakos hallgatók szerkesztették. Ugyanazok a személyek, akik később Kovács Vilmos segítségével a Forrást is életre hívták. 1967 novemberében zömmel ungvári magyar szakos diákok kezdeményezésére megalakult a Forrás Irodalmi Stúdió, amelynek nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget, annak ellenére, hogy a magyar érdekképviselet első csíráit kell látnunk benne. A szervezet tagjai számára a nemzetiségi azonosságtudat megteremtése, a kisebbségi önismeret elmélyítése volt az elsődleges kihívás. 1989-ig a Kárpátalján élő magyaroknak nem volt hivatalosan is bejegyzett önálló, politikai, kulturális szervezete. 1984-ben alakult meg Beregszászban az Illyés Gyula Irodalmi Klub, majd 1987-ben Ungváron a nyelvművelők és irodalombarátok köre a Drávai Gizella kör, egy évvel később pedig az Ungvári Magyar Társasklub. Hasonló célkitűzésű körök működtek még Munkácson (Rákóczi Kör), Técsőn (Hollósy Simon Kör), Gáton (Kovács Vilmos Kör) és Nagyszőllősön (Bartók Béla Kör).Ezek az állami beavatkozástól és hatásoktól mentes közösségi képződmények felélesztették a szertefoszlottnak hitt formát, az önálló és független polgári kezdeményezés intézményét. 1989. január 21-én létre jött a kezdeményező csoport, amely előkészítette a KMKSZ alapító közgyűlését. 1989. február 26-án Ungváron kb. 500 résztvevővel megalakult a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség. Elnökévé Fodó Sándort, a kezdeményező csoport vezetőjét választották. A docens asszony leírta, hogy a kárpátaljai magyarság ragaszkodott anyanyelvéhez annak ellenére, hogy sem a szovjet, sem a magyar vezetés 1989-ig nem vett róla tudomást.
 
A kötetet nem csupán a kutatók számára ajánljuk, hanem azok számára is, akik látni akarják, milyen uniót képzelt el Kohl kancellár és mi lett belőle.
 
A könyv megvásárolható az Olvasni Menő webáruházában.
 
m.a.
(2024.04.21.)