ORBÁN VIKTOR PÉNTEKEN FELSZÓLAL AZ EURÓPAI HÁZ - AMBROSETTI GAZDASÁGI FÓRUMON
A fórum súlyát jól mutatja, hogy a The New York Times szerint itt találkoznak évente a világ nagyjai, nem pedig a túlreklámozott davosi konferencián.A szervezők megerősítették, hogy Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök videókapcsolaton keresztül, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök, Ilham Aliyev, Azerbajdzsán elnök és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke felszólal a rendezvényen, míg Őfelsége Rania Al Abdullah jordániai királynő előadást tart. A műsorrend szerint az észak-olaszországi Comói-tó partján fekvő Cernobbióban Orbán Viktor szeptember 6-án, pénteken 11.45-kor szólal fel mint magyar miniszterelnök és az Európai Unió Tanácsának soros elnöke.
Az olasz, a magyar és az ukrán vezető feltételezett, de eddig meg nem erősített találkozójára ezen a héten kerülhet sor, méghozzá egy legendás helyszínen. Olaszországról van szó, egészen pontosan Cernobbio településről, amely a Comói-tó partján fekszik Lombardia régióban.
Itt rendezik meg a napokban a nagyhírű Forum di Cernobbio, illetve Ambrosetti néven ismert konferenciát, amely az 1965 óta működő The European House – Ambrosetti (TEHA), Európa egyik legnagyobb agytrösztjének a legnívósabb rendezvénye. Ez tulajdonképpen egy nemzetközi gazdasági és gepolitikai konferencia, amelyre a világ minden tájáról érkeznek a politikai, a tudomány, illetve a vállalkozói körök legfelsőbb vezetői..Államfők, miniszterelnökök, Nobel-díjasok és üzletemberek adják egymásnak a kilincset, hogy megvitassák a globális gazdaságot és az országokat érő aktuális kihívásokat - írja a v.gu.
A konferencia súlyát jól mutatja, hogy a The New York Times egy korábbi vezércikkében úgy jellemezte, hogy itt találkoznak évente a világ nagyjai, nem pedig a túlreklámozott davosi fórumon.
Mindenesetre az idei esemény különleges lesz, hiszen a Forum di Cernobbio fennállásának 50. évfordulóját is ünnepli. Szeptember 6–8. között tartják és fontos kiemelni, hogy a program alapvetően zárt ajtók mögött zajlik, még a program sem nyilvános. Biztonsági okokból még a résztvevők közül sem jelentenek be mindenkit.
Azonban vannak kivételek és bizonyos megfontolásokból az előadások egy nagyon szűk részét a szélesebb nyilvánosság számára is elérhetővé teszik. Ezért állítható biztosan, hogy a magyar miniszterelnök szerepel a Forum di Cernobbio idei programjában. „Örömmel erősítjük meg több állam- és kormányfő felszólalását. Sergio Mattarella olasz köztársasági elnök videókapcsolaton keresztül, Giorgia Meloni olsz miniszterelnök, Ilham Aliyev, Azerbajdzsán elnöke, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke s Őfelsége Rania Al Abdullah jordániai királynő pedig előadást tart” – írták a szervezők.
A magyar kormányfő szereplésének az időpontja is ismert. Ez szeptember 6-án, pénteken lesz, tervezetten 11.45-kor. A programpont ismertetésénél nem csak mint magyar miniszterelnököt mutatják be, hanem az Európai Unió Tanácsának soros elnökeként is, így az uniós irányelvek témájára nagy hangsúly jut. Egy moderált beszélgetésen fog részt venni, amely tehát azon ritka kivételek közé tartozik, amelyet közvetíteni is fognak.
De nemcsak önmagában Orbán Viktor fellépése számít rendkívülinek, hanem az az eshetőség is, amelyről már az olasz lapok számoltak be. Az Ansa hírügynökség és más újságok megszellőztették, hogy Cernobbióba érkezhet az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij is. Ez egyelőre nem hivatalos. Tény, hogy az idei fórum egyik fókusza az orosz-ukrán háború és a béke lesz. Ahogy az is, hogy mind Orbán Viktort, mind az ukrán elnököt szeptember 6-án, pénteken várják a szervezők.
***
Szombaton rendezik meg Kötcsén a 23. pikniket, melynek mottója: "Legyen béke már". A rendezvényen a miniszterelnök lesz a fővédnök és a főszónok.