EZÜSTÉRMES A MAGYAR NŐI KEREKESSZÉKES TŐRCSAPAT
Gratulálunk!
Ezüstérmet nyert szeptember 5-én csütörtökön a Hajmási Éva, Madarászné Mező Boglárka, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla összeállítású magyar női kerekesszékes tőrválogatott a párizsi paralimpián
A három éve bronzérmes, az idén Európa-bajnok csapat a tíz együttest felvonultató mezőnyben a nyolc között kezdett és fölényesen, 45-19-re győzte le a franciákat, majd az elődöntőben Hongkongot is magabiztosan, 45-29-re verte. Az esti fináléban a favorit kínaiakkal találkozott, akiknél az A kategóriában aranyérmes Cou Hszü-feng és második Ku Haj-jan, illetve a B kategóriában ezüstérmes Hsziao Zsung szerepelt.
A magyarok ismét Hajmási Éva, Madarászné Mező Boglárka, Krajnyák Zsuzsanna összeállításban kezdtek. A csapatokban legalább egy B kategóriás, azaz a vívás szempontjából komolyabb sérüléssel rendelkező vívónak kell szerepelnie, ez a magyaroknál Mező Boglárka volt.
Az ázsiaiak kezdtek jobban, két asszó után 10-3-ra vezettek, Hajmási és Krajnyák összesen három tust adott. Nem okozott meglepetést, hogy Mezőnek nem sikerült megszúrnia Cout, de aztán Hajmási jelentősen javított az álláson a kínaiak „B-se”, Hsziao ellen.
Miközben a Grand Palais lelátóján időről időre felharsant a „Ria-ria-Hungária”, a Törekvés SE vívója sorra adta a tusokat, nem hagyta, hogy riválisa „elaraszolgasson” 20-ig, ehelyett 17-4-re megnyerve az asszót már a saját csapatát juttatta előnyhöz (20-19).
Mező bravúrral egy találatot elért Ku ellen, majd 21-25-ös állásnál a nap során először a magyar együttes negyedik tagja, a Tokióban párbajtőr egyéniben bajnok Veres Amarilla is szerephez jutott. Jól vívott Cou ellen, de 5-2-re alulmaradt, így az utolsó kör előtt a magyar csapatnak héttusos hátrányt kellett volna ledolgoznia (23-30).
A két B kategóriás asszójában Hsziao 5-3-ra verte Mezőt, majd ismét következett Hajmási, akinek Cou ellen már jóval nehezebb dolga volt, de ismét nagyszerűen vívott. 7-5-re nyert, 33-40-re alakította az állást, ezzel együtt a befejező embernek, Krajnyáknak óriási bravúrra lett volna szüksége Ku ellen, hogy fordítson.
Ez nem jött össze, nyertek a kínaiak, de a magyar válogatott minden dicséretet megérdemel, mert egész nap remekül teljesített, s egy helyet előrelépett a tokiói eredményéhez képest. Krajnyák karrierje 13. paralimpiai érmét nyerte. A tőrcsapat a párizsi magyar küldöttség nyolcadik érmét, a második ezüstéjét szerezte, az összmérleg jelenleg három arany, két ezüst, három bronz.
A paralimpia vasárnapig tart.
Eredmény:
női tőr, csapat, döntő:
Kína-Magyarország 45-34