TAROLT A PATRIÓTÁK PÁRTSZÖVETSÉG TAGJA, BABIS MOZGALMA A CSEHORSZÁGI VÁLASZTÁSOKON
A regionális önkormányzati választáson az Andrej Babiš vezette tömörülés a tizenhárom régióból tízben végzett az első helyen. Országos szinten 35.38 százalékot szereztek, 29 százalékot vertek a legnagyobb kormánypártra. Nagyot bukott a kormánykoalíciós Kalózpárt, amelynek elnöksége Ivan Bartos kormányfőhelyettessel az élén azonnal felajánlotta lemondását.Az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom sikerét hozták a hét végi regionális önkormányzati, illetve részleges szenátusi választások Csehországban – derült ki a szavazatok több mint 99%-ának feldolgozását követően.
Ahogy arról Seznam Zprávy cseh hírportál is beszámolt, Andrej Babiš még soha nem volt ennyire erős a régiókban, és még soha nem volt ilyen sikeres a szenátusban. Dél-Csehország, Dél-Morvaország és Liberec kivételével minden régióban övé a legtöbb szavazat, sőt a tizenháromból legalább hat kerületben, Karlovy Varyban, Ústeckben, Olmützben, Morva-Sziléziában, Pilsenben és Zlínben az Elégedetlen Polgárok Akciója nevezi meg az elnököt. Országosan 292 mandátumot szereztek, míg a vezető kormánypárt, a Polgári Demokraták csak 54-et.
A részleges szenátusi választáson a 81 tagú parlamenti felsőház egyharmada, tehát 27 mandátum sorsa dől el. A hat évre szóló szenátori mandátumok megszerzéséhez a szavazatok több mint ötven százaléka szükséges, ebből kettőt elvitt a kormánypárt és egyet a szociáldemokraták.
Az ANO-ban a szenátusi választás második fordulója előtt még nem bonthatnak pezsgőt, bár már most eddigi legjobb eredményükeket érték el: Ostravában Martin Bednár és Karlovy Varyban Jana Mracková Vildumetzová szerzett szenátori mandátumot.
Az, hogy az ANO lesz a valódi nyertese az időközi szenátusi választásnak, a második fordulóban dől el abban az öt választókerületben, ahol Babisék nem toronymagasan vezetnek.
Andrej Babiš az ANO szombat esti sajtótájékoztatóján arról beszélt: az eredmények bebizonyították, hogy "meg tudjuk szólítani az ötpárti kormánykoalíció szavazóit, és kemény munkával elérhetjük, hogy minket támogassanak".
Az Irozhlas tv kérdésére közölte, hogy két jelöltjük már most a voksok több mint 50 százalékával bekerült a felsőházba. Egy hét múlva huszonkét körzetben tartanak második fordulót, az ANO 19 szenátorjelöltje tovább jutott, ami óriási siker, mert korábban elég haloványan szerepeltek. Felszólította a tagságot és a szavazóbázisát, hogy gőzerővel kampányoljanak, mert "még sok munka vár ránk, nem dőlhetünk hátra, amíg nem kerülünk kormányra. Segíteni akarunk a polgárokon, elég a káosz uralmából. Csak vezető kormánypártként tud az ANO javítani az életszínvonalon, és kihúzni Csehországot abból az árokból, amibe az ötpárti koalíció belelökte."
Elemzők szerint a kerületi választások eredménye komoly figyelmeztetés lehet Petr Fiala (ODS) miniszterelnök számára, akinek háborúpárti ukránbarát és homályos migrációs politikája egyre kevésbé népszerű a csehek körében, emellett a kormánykoalíciót az utóbbi időben számos korrupciós botrány is sújtja.