A BOLSEVIZMUS IS ÖSSZEOMLIK, MERT EMBERTELEN, ÉS AZ EMBERI TERMÉSZETTEL ELLENTÉTES GONDOLAT

Teleki Pál és a magyar politikai elit nagy része, akik az ezeréves keresztény magyar államiság és alkotmányosság mentén gondolkodtak, eredendően ódzkodtak a kommunizmustól és a nemzetiszocializmustól.

A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár lapja, a Rendszerváltó Szemle 2024. évi 3–4. számában az 1944-es évvel foglalkozik, amikor hazánk elvesztette önállóságát.
 
A címet Teleki Páltól „kölcsönöztük”. A kormányfő 1941-ben, alig két nappal a halála előtt látnoki gondolatokat fogalmazott meg:
„Rossz úton vagyunk. Másodszor is tévúton járunk. A németek elvesztik a háborút, utána teljes összeomlásuk következik. És akkor orosz megszállás alá kerülünk, de ez sem fog örökké tartani, a bolsevizmus is összeomlik, mert embertelen és az emberi természettel ellentétes gondolat.”

 
Nyári Gábor történész, a RETÖRKI ügyvezető igazgatója dolgozatában leírja, hogy „az 1944-es év a magyar történelem egyik legtragikusabb időszaka. A második világháború utolsó szakaszában a nyugati szövetségesekkel egyre kétség-beesettebb tárgyalásokat folytató, a kiugrásban és átállásban reménykedő magyar politikai elitben Hitler már egyáltalán nem bízott meg, így az ország megszállása mellett döntött.”
 
Az I. világháború iszonyatos pusztítása, valamint az azt követő megalázó békekötések, sőt diktátumok nagy hatással voltak az európai lakosság államról, társadalomról alkotott képére. A háború által felszínre hozott problémákra nem egy esetben csak olyan eszmék tudtak valamelyest választ adni, amelyek teljesen megkérdőjelezték a társadalmi rétegződésről, a tulajdonviszonyokról és Isten létezéséről az elmúlt csaknem két évezred alatt kialakult európai, keresztény fogalmakat. E szélsőséges eszmék mentén jöttek létre és erősödtek meg Európa totalitárius diktatúrái.
 
Teleki Pál és a magyar politikai elit nagy része, akik az ezeréves keresztény magyar államiság és alkotmányosság mentén gondolkodtak, eredendően ódzkodtak a nemzetiszocializmustól, a fasizmustól és a kommunizmustól egyaránt. Ez utóbbi valós természetét a magyar társadalom 1919-ben a saját bőrén tapasztalhatta meg. Azonban 1939-ben a közép-európai térség egyértelműen a hitleri Németország érdekszférájába tartozott, az egyre gyengébb Nagy-Britannia pedig meglehetős érdektelenséget mutatott hazánk iránt.
 
A régi elit viszont elbukott – ahogy Nyári Gábor fogalmaz. Ennek oka, hogy a német csapatok március 19-ei bevonulása nemcsak Magyarország haderejének és gazdaságának teljes csatasorba állítását jelentette, hanem az addigi politikai, gazdasági és katonai elit gyors és agresszív leváltását is. Nyár végén megjelentek az akkori magyar határon az újabb megszállók, a szovjet Vörös Hadsereg katonái, az ország pedig hadszíntérré változott. A „régi elit” utolsó kísérlete a háborúból való kiugrásra azonban kudarcba fulladt –írja Nyári és hozzáteszi, hogy Bethlen István sikeresen elmenekült a németek elől, így nem tudták letartóztatni, de egészsége megrendült, agyvérzést kapott. Ami a németeknek nem sikerült, azt végül a szovjet megszállók végezték el: a volt miniszterelnököt elfogták, majd a Szovjetunióba hurcolták, ahol rövidesen elhunyt, halálát hivatalosan szívbénulás okozta.
 
Nyári rámutat egy nagyon érdekes és fontos dologra, hogy kommunista diktatúra emlékezetpolitikája nemcsak az áldozatokat „sajátította ki”, hanem a hősöket is. Nem véletlen az sem, hogy a retorikában az ellenállókra elsősorban az „antifasiszta” jelzőt használták. Ez történelmileg teljesen téves, mivel Magyarországon soha nem volt fasizmus, a németek nemzetiszocializmusa pedig nagyjából annyira rokonítható az olasz berendezkedéshez, mint a megvalósuló kommunizmushoz. A Rákosi- és Kádár-rendszer szempontjából azonban logikusnak bizonyult a megnevezés, hiszen a „hivatalos” terminológia szerint mind a Horthy-korszak, mind a Harmadik Birodalom berendezkedése fasisztának számított, így az általuk ellenállónak tartott csoportok egyszerre küzdhettek mindkettő ellen. Valójában az „antifasiszta” jelző használata épphogy kizárja azoknak a legnagyobb részét, akik felléptek a megszállók ellen. A kommunista éra magyarázata szerint mindenkit, aki nem a szélsőbalhoz vagy legalább a Horthy-korszak baloldali ellenzékéhez tartozott. Nyári szerint a megfelelő jelző a „németellenes”, amelybe beleértendő mindenki, aki a megszállókkal szemben, az ország szuverenitása érdekében, honfitársai meghurcolása ellen fellépett, és csak így értelmezhető, hogy miért lett embermentő Hóman Bálint korábbi kultuszminiszter vagy miért fogtak fegyvert a kormánypárttól jobbra álló, akár radikálisnak is nevezhető félkatonai szervezetek tagjai, akik mindenekelőtt a magyarságot féltették.
Majd jött az Ideiglenes Nemzeti Kormány, amiben tárcát kapott Teleki Pál fia, de a kommunista párttól Nagy Imre is. Az Ideiglenes Kormány külügyminiszterét Moszkvában ellenségesen fogadták, így a kabinet létrehozott minden olyat, amivel az előző rendszert felszámolhatják, de nem szót, vagy nem mert szólni a malenkij robot, a nők megerőszakolása, a törvénytelenségek ellen, így akarva, vagy akaratlan nem a demokratikus átmenetet, hanem a kommunista hatalomvételt készítették elő.
 
Kádár Lynn Katalin több publicisztikát írt angolul az II. világháború alatti amerikai magyar emigrációról. A lapban olvasott tanulmány az eddig témába vágó írások összefoglalója, melyet Weninger Nóra fordított és Nagymihály Zoltán szerkesztett. 941 tavaszán a két világháború közötti Magyarország közismert kisgazda politikusa, Eckhardt Tibor az Egyesült Államokba távozott, hogy ottani kapcsolatai révén elősegítse hazája átállását a náciellenes koalíció oldalára. Kitűzött célját különböző okok miatt azonban nem sikerült elérnie, főleg, mert a progresszívek ellene voltak, és összefogtak a csehekkel, sőt a második világháborút követően az is lehetetlenné vált, hogy visszatérjen Magyarországra. A kérlelhetetlenül náci- és kommunista-ellenes Eckhardt ezt követően tevékeny szerepet vállalt a nyugati magyar emigráció politikai életében és egészen 1972-es haláláig küzdött hazája szovjet megszállás alóli felszabadításáért.
 
Szekér Nóra tanulmányában arról a fegyverszüneti küldöttség tevékenységéről és történetéről ír, amely 1944 szeptemberében indult el Moszkvába, azzal a céllal, hogy a háborúból való kiugrást előkészítse. A küldöttség tagjai báró Atzél Ede, Faust Imre, Dudás József és Glässer Aladár tolmács voltak, akik kommunista múlttal vagy kapcsolatokkal rendelkeztek. Baloldali beállítottságuk ellenére sorsuk a kommunista diktatúra idején szerencsétlenül ért véget.
 
A lapban bemutatják az egykori politikusok szerepét. Joó András az 1942 vége és 1944 márciusa közti, stockholmi magyar fegyverszüneti erőfeszítésekről ír, Bern Andrea kormányzó családja szemszögéből, Horthy Istvánné  levelezése alapján elemezte az 1944 márciusa és októbere közötti időszakot.
 
M.Kiss Sándor történész a civil ellenállásról ír. Ebből kiderül, hogy a Horthy-rendszer létrehozta a maga ifjúsági mozgalmait. Ezek közül az egyik legerősebb a Turul mozgalom volt. Ennek keretében – ahogyan különböző eszmeáramlatok hatottak Trianon után Magyarországon – a népiségi irányzat folyamatosan erősödött. Különböző ideológiájú emberek találkoztak, akik azonban később, az ellenállás idején hasonlóan gondolkodtak. Létrejött a Turulon belüli ellenzék, amelynek vezetője a népi mozgalomhoz kötődő Fitos Vilmos volt.
„Turulból kiinduló Magyar Diákok Szabadságfrontja, amely 1944-ben a legerősebb ifjúsági ellenállási mozgalom volt, a később nékoszos Kardos László vezetésével, és amely meghatározó szerepet játszott a Görgey és a Táncsics zászlóalj megszervezésében. Fitos Vilmosék pedig a népi eszmeiség alapján szervezték az ifjúságot, létrehozták a Bolyai Kollégiumot, amelyből kifejlődött a Győrffy Kollégium, ahol Erdei Ferencék már erős befolyással rendelkeztek.”
 
A Kodolányi János Egyetem rektora, Vizi László Tamás „Erdély és a magyar-román határ kérdése 1944-1945-ben” című dolgozatában azt elemzi, miként képzelték el főleg a nagyhatalmak ezen határ kérdését, hogyan alakult ez a vonal a fegyverszüneti megállapodások értelmében, és aztán a szovjet akaratnak megfelelően miként állt vissza a trianoni határ. A kutató rámutat, hogy az amerikai béke-előkészítő bizottság a független erdélyi államot is felvetették, mert tudták, hogy a lakosságcsere Romániával elképzelhetetlen, és rossz.
 
A RETÖRKI-nek ez a több mint 180 oldalas kiadványa bemutatja, hogy a magyar társadalom minden rétegéből sokan igyekeztek tenni a magyar szabadságért, az embermentésért, a háborúból való kiugrásért, tehát nem csak a kommunisták, sőt!
 
m.a.
(2024.11.05.)