A SZEGÉNYEK ORVOSA - Boldog Batthyány-Strattmann László

Boldog Batthyány-Strattmann Lászlóra, a hitvallóra és szemorvosra emlékezünk liturgikus emléknapján, január 22-én.

„Szeretem a hivatásom, a beteg megtanít Istent egyre jobban szeretni, s Istent szeretem a betegben, s a beteg többet segít nekem, mint én neki! (…) Oly sok szívszeretetet adhatok, hisz a szegény betegek oly sok szeretetre vágynak. Adja Isten, hogy az ő dicsőségére sokaknak segíthessek. Megvigasztalhassam őket, s szívüket hozzád vezethessem!” E sorokat írja Batthyány-Strattmann László 1926-ban a naplójába. 2003 márciusában II. János Pál pápa a „ferences” herceget,  a „szegények orvosát” oltáriszentségbe emeli. Ausztria és Magyarország egy Boldoggá avatott férfival lett gazdagabb, aki egy személyben volt férj, családapa és példamutató orvos.

Végrendeletében a következőt olvashatjuk: „Életem egyik fő célja volt, hogy tevékenységemmel a szenvedő emberiséget szolgáljam, s ily módon Istennek tetsző dolgokat hajtsak végre.” II. János Pál pápa így nyilatkozik a Boldoggá avatott Batthyányról: „Nemes ősei gazdag örökségét arra használta, hogy a szegényeket térítésmentesen kezelje, és két kórházat alapítson. Legfőbb figyelmét nem az anyagi javaknak szentelte, mint ahogy a siker és a karrier sem tartozott életcéljai közé. Erre tanította a családját, így is élt köztük, s így vált gyermekei szemében a legjobb hittérítővé (…) családi élete és nagylelkű keresztényi szolidaritása lebegjen példaként mindannyiunk előtt, hogy kövessük az evangéliumot.”[Schornbock_01]Batthyány-Strattmann László 1870. október 28-án született Dunakilitin. Gyermekkorát sorscsapások és nélkülözés határozzák meg. Édesapja elhagyja a családot, s a hőn szeretett édesanya hosszan tartó betegség után meghal, ekkor László még alig tizenkét éves. Fiúként és fiatal férfiként életvitele egyáltalán nem a szenteké. Iskolai teljesítménye hiányos,  „csínytevések” miatt háromszor kell iskolát váltania. Bécsben először kémiát, filozófiát és csillagászatot tanul. Élete azonban irány nélküli és céltalan, életvitelét kolerikus jelleme határozza meg. Egy felelőtlen szerelmi kapcsolatból lánya születik, akiért egy életen át felelősnek kellett lennie.

25 éves korában azonban változás következik be: elhatározza, hogy – az  ő társadalmi köreiben szokatlan módon – polgári szakmát választ, és orvosnak tanul. Három évvel később, 1898 november 10-én feleségül veszi élete asszonyát, Maria Theresia Coreth grófnőt. Innentől a „ferences” herceg lassan megtalálja a maga útját. Tény, hogy ebben felesége,„Misl” kulcsszerepet játszott. 13 gyermekük született. Az egyik nevelő így emlékezik rájuk: „Ennyire szoros családi köteléket, ennyire szeretetteljes hangulatot és önfeledt boldogságot sehol máshol nem láttam még.”

Lassan beérik Isten iránti elkötelezettsége, s ezzel az a kívánsága is, hogy teljesen akar szeretni – de minden szentimentalitás nélkül. – S így is cselekedni: imában, orvosként dolgozva, férjként, családapaként, s embertársaival való kapcsolatában. „Szeretettel válik széppé az élet – írja 1926-ban –  s végre Isten a szeretet, s minden nemes szeretet Isten lényét tükrözi vissza.”

1898-ban saját pénzből az észak-burgenlandi  Kittsee-ben (Köpcsény) található kastélya mellett modern kórházat építtet. Jövedelmének több mint kétharmad részét fekteti a kórházba, azért, hogy „kedves betegeivel” jót tehessen. Naponta 80–100 beteget kezel. Gyakran saját maga fizeti a felírt gyógyszereket és a betegei utazási költségeit is. Egykori betege így emlékszik vissza rá: „Pénzt a jómódú betegeitől sem fogadott el. Csak arra kérte őket, segítsék a szegényeket, a szegényeket pedig arra kérte, hogy imádkozzanak érte.”

1915-ben herceg lesz, s ezzel a Batthyány-család feje, otthagyja a kórházat, amely továbbra is működik, majd az egész családjával átköltözik Körmendre, a család székhelyére. Itt azonnal egy másik kórházat építtet, s folytatja a munkáját, ebben  a felesége gyakran segíti.

„ …aki betegként jön el hozzám, az már a barátom, anélkül, hogy azelőtt láttam volna” – mondta egyszer. Mindig megpróbál időt szakítani rájuk, a rosszkedvét a kórterem ajtaja előtt hagyja,  türelmes,  „kedves betegeit” figyelmesen meghallgatja, megjegyezi, amit mondanak, s minden egyes orvosi mozdulatában gyengédség és óvatosság rejlik.  Teszi mindezt anélkül, hogy tolakodó vagy mesterkélt lenne. Önmagát Isten eszközének tekinti csupán, s orvosként igyekszik   szegény betegeinek nemcsak a testét, hanem a lelkét is tudatosan gyógyítani.  A betegek gyógyítása előtt is,  utána is a házi kápolnába megy imádkozni. Egy nagynéni jegyezte fel a következő megható történetet: „Egy szegény iparosnak  mindkét szemét kimarta a mész,  az egyikre azonnal megvakult, a másik pedig szinte menthetetlen volt. Laci és a családja imádkozott a megmentésért, és a Jóisten meghallgatta az imát. Amikor Laci elbúcsúzott a gyógyult embertől, az letérdelt elé, majd Laci is letérdelt, s így találtunk rájuk, térden állva imádkoztak. Laci aztán saját cipőiből és ruháiból adott ennek az embernek, így váltak el útjaik.”

A herceg tisztában volt a rá háruló felelősséggel. Két lábbal állt az élet talaján, s megpróbálta Istenen keresztül az embert, s az emberen keresztül Istent szeretni. A naplójába ezt írta: „ Néhány nappal egy szörnyű  tüdőrák operációja előtt tegnap egy gyerkőcöt segítettem a világra, ma meg három hályogot operáltam a kórházamban. Mindezen örömökről és bánatról mit sem tud a modern kor klubfotelben ülő, sherry-t kortyolgató embere! De akkor sem cserélnék senkivel. Szülessek bár ezerszer, mindannyiszor azt mondanám az én Uramnak: Istenem, hadd legyek megint orvos, s hadd dolgozhassam a Te dicsőségedre!”

Nagybátyja, Ödön herceg halála után 1915-ben Ferenc József császár hercegi címet ajándékoz neki, valamint a Szent István és az Aranygyapjú lovagrendek tagjává teszi. A pápától az Aranysarkantyú-rend tagságát kapja, a magyarok beválasztják a Parlament felső házába, valamint rendes tagja lesz a Nemzetközi Eukarisztia Kongresszus Bizottságának. A Magyar Tudományos Akadémia tagjai között szintén szerepel.És pedig pont ezért, vagy mindezek ellenére, kerülte a nyilvánosságot, hiszen nem akart középpontban lenni. A ház egyik gyakori vendégének elmondása szerint „Gazdagságával és méltóságával párhuzamban állt nagysága és egyszerűsége”. S miközben betegeinek, valamint 13 templom és több iskola patrónusaként nagylelkűen adományozott vagyonából, gyermekeit szerény,  munkával teljes életre próbálta nevelni.

A trianoni békediktátum következtében Köpcsényt Ausztriához csatolták (mai neve: Kittsee), a szegények orvosa ekkor körmendi kastélyába költözött népes családjával. Mivel birtokainak nagy része a határokon túl rekedt, kórházépítésbe már nem kezdhetett, így kastélyában rendezte be új kórházát a szembetegek számára.

A gyakorlati szemészet művelője volt. Rendkívüli kézügyességének köszönhetően kiváló műtőorvos hírében állt: napi nyolcvan-száz beteget látott el feleségével, aki egyben az asszisztense is volt. Műtéti technikája elismerést váltott ki szakmai körökben. Általános orvosi érdeklődése az egész tudományágat felölelte, szakmai kapcsolatai révén állandóan tudomása volt a szemészet legújabb eredményeiről. Kevés tudományos publikációja jelent meg, de működéséről tudtak az ország határain kívül is. Számos társaság tagjai sorába választotta, de ő ritkán látogatta üléseiket. Minden idejét a gyógyításnak szentelte.

A „szegények hercege”, dr. Batthyány-Strattmann László világosan látta a vidék köz- és egészségügyi elmaradottságát, ezért karitatív tevékenységével, a maga eszközeivel igyekezett segíteni a rászorulókon.

Feleségével, Coreth Mária Teréziával tizenegy gyermeket neveltek fel szeretetben és mély istenhitben. Szívesen volt gyermekei körében, akik rajongva szerették édesapjukat.

Élete utolsó évtizedeiben naponta elimádkozta Szűz Mária kis zsolozsmáját, családjával együtt szentmisét hallgatott, este rózsafüzért imádkozott. 1916-ban feleségével, Ödön fiával és sógornőjével belépett a ferences harmadrendbe. Operáció előtt és alatt mindig imádkozott, s gondoskodott betegei lelki gondozásáról is.

A szegények orvosa volt: „orvos volt a hercegek között, és herceg az orvosok között”. Sok szenvedés után, hatvanéves korában hunyt el 1931. január 22-én.

Már másfél évtizeddel a halála után elindították boldoggáavatási ügyét, amely a következő évtizedek politikai helyzete miatt hosszú időre megtorpant. A perújrafelvétel és az azt követő eljárás azonban eredményes volt: Batthyány-Strattmann Lászlót 2003. március 23-án II. János Pál pápa boldoggá avatta.

Istenünk, te Boldog Batthyány-Strattmann László hitvallót csodálatos buzgósággal ajándékoztad meg, hogy a szegényeken és a betegeken segítsen, családja iránt pedig a hűséget és a szeretetet gyakorolja. Az ő közbenjárására add, hogy szükséget szenvedő testvéreinknek mi is segítségére legyünk, és életünk folyamán minden körülmények között állhatatosan szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

Forrás: magyarkurir.hu, batthyany.at, Diós István: A szentek élete