UKRAJNA VARSÓI NAGYKÖVETE DIKTÁLNI AKAR A VOLT SZOCIÁLDEMORATA KORMÁNYFŐNEK
LESZEK MILLER: UKRAJNÁNAK A BÉKE ÉRDEKÉBEN FEL KELL ADNIA A KRÍMET
BONDAR NAGYKÖVET: EZ A PUTYIN-BARÁT EMBER VITTE BE LENGYELORSZÁGOT AZ EU-BA?

Leszek Miller a Radio ZET-ben rámutatott: "az amerikaiak kijelentették, hogy nem az ukrajnai háború az egyetlen gondjuk.
Washingtonban már minden szükséges döntés megszületett. Rubio külügyminiszter már azt mondta, hogy ami Ukrajnában folyik, az nem az ő háborújuk, és Amerikának más prioritásokra kell összpontosítania. Katonai megoldással lehetetlen a békét elérni.
Az amerikaiak közel állnak az ukrajnai segély visszavonásáról szóló döntés meghozatalához, ami azt jelentené, hogy Ukrajna helyzete mindenképpen romlani fog."
Miller hangsúlyozta, hogy "valójában nem tudjuk, hány ember halt meg Ukrajnában. Csak egy dolog felbecsülhetetlen: az élet. Én a béke mellett vagyok. A területet diplomáciai úton lehet növelni. Lengyelország több mint 100 évig hivatalosan nem is létezett, de a lengyel nemzet, az igen" – fejtette ki álláspontját a volt miniszterelnök.
Miller a ZET Rádióban Bogdan Rymanowskival beszélgetett a Krímről, ami felbosszantotta Ukrajna lengyelországi nagykövetét, Vasyl Bodnart.
Leszek Miller miniszterelnök Krímmel kapcsolatos ukránellenes kijelentései minden határt átlépnek – hangsúlyozta Bodnar az X platformon.
Nehéz elhinni, hogy ez az úriember vezette be Lengyelországot az EU-ba. Ez az oroszbarát gondolkodás veszélyezteti Lengyelország és Európa biztonságát - tette hozzá.
Miller kijelentette, nem érti, Donald Trump amerikai elnökön miért gúnyolódnak ilyen sokan Lengyelországban. "Nem emlékszem, hogy a gúnynak, ellenszenvnek, sőt gyűlöletnek ilyen lavinája bármely amerikai elnök ellen irányult volna".
A baloldali politikus a Polsat Newsban megjegyezte, hogy az amerikai elnökkel szembeni negatív, sőt kihívó magatartás Lengyelországban egyfajta precedens.
"Varsó és Brüsszel egyszerre támadja Trumpot és Putyint. Ez politikai vakságra utal. Az amerikai elnökön kívül ki tudja megteremteni Ukrajnában a békét?
Az EU nem is gondolt arra, hogy Trump elnök lehet. Most aztán kapkodnak Brüsszelben, és ostoba, a valóságtól elrugaszkodott nyilatkozatokat tesznek.”
Forrás: wPolityce.pl