Új korszak küszöbén – 1956 JELENTŐSÉGÉNEK TÖRVÉNYBE IKTATÁSA

RETÖRKI KRONOLÓGIA

A törvényjavaslatot a jelenlévő képviselők 366 igen szavazattal és 2 tartózkodással elfogadtak. 1956 törvénybe iktatásáról és az országgyűlés első napjának üléséről a sajtó is beszámolt, az 1990. évi XXVIII. törvény pedig a Magyar Közlöny 1990. május 8-ai számában jelent meg.

A rendszerváltoztatás éveiben egyre több szó esett az addig tabuként kezelt 1956-os forradalomról és szabadságharcról. A volt elítélteket tömörítő szervezetek közül, az elsőként megalakult Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) tűzte zászlajára az igazságtétel kérdése mellett az 1956-os forradalmat. Az 1988 májusában megalakult szervezet első felhívásában kimondta, hogy „A mártírok emlékével együtt a forradalom emlékét is meg kell tisztítani a rászórt mocsoktól. […] Követeljék velünk együtt a bürokratikus tilalmak megszüntetését, a korszak szabad, tudományos kutatásának lehetőségét, különösképpen az ’56-os forradalom és a megtorlás dokumentumainak közzétételét és az ’56-tal foglalkozó külföldi kiadványok itthoni szabad forgalmazását. A bizottság maga is feladatának tekinti a tények feltárását és közzétételét. Ezért felkéri mindazokat, akiknek közérdekű személyes emlékei vagy dokumentumai vannak e korról, hogy bocsássa azokat rendelkezésre.”

A TIB felhívásával ellentétben, az 1988. szeptember 16-án megalakult Recski Szövetség alapszabálya – minthogy az főleg az 1950–1953 között internáltakat akarta tömöríteni – nem tartalmaz 1956-tal kapcsolatos célkitűzés. Az 1989. február 19-én megalakult POFOSZ, bár tagjai sorába várt minden 1956 után elítéltet, alapszabályában szintén tért ki külön a forradalom emlékének ápolására, továbbá az akkori közmegegyezésnek megfelelően, a népfelkelés kifejezést használta - írja Marschal Adrienn, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa az intézet honlapjának kronológia rovatában.

A hatalom részéről 1956 újraértékelésével kapcsolatban az első lépést Pozsgay Imre 1989. január 28-ai rádióinterjúja jelentette, melyben a korábbi diskurzussal ellentétben (ellenforradalom), népfelkelésnek nevezte az eseményeket. Pozsgay ezzel megteremtette a hivatalos közbeszéd megváltoztatásának lehetőségét. Ugyanakkor az is egyértelmű volt, hogy 1956 forradalomnak és szabadságharcnak nevezése a rendszer legitimációját fogja aláásni és megszüntetni.

A nyolcvanas évek végétől a parlamentben is egyre többször beszéltek 1956-ról. Az események megítélése kapcsán azonban markáns különbségek voltak a többségében 1985-ben megválasztott országgyűlési képviselők között. Ott ült a pártház védelmében részt vett Méhes Lajos, Az ellenforradalom tollal és fegyverrel szerzője Berecz János, a függetlenként megválasztott Király Zoltán és 1989 nyarától első ellenzékiként az MDF-es Roszík Gábor is. 1986-ban még egyértelműen csak az ellenforradalom minősítés fordult elő, Sztrapák Ferenc, Fekete János, még Miklós Imre is ezt használta. 1987-től Grósz Károly és Apró Antal révén megjelent a tragédia kifejezés, majd Hoós János megfogalmazásában a nemzeti tragédia. Az új fogalmak mellett az ellenforradalom kifejezés sem tűnt el teljesen, mely 1989 januárjában és márciusában többízben is elhangzott. Előbbi esetben Bölcsey György használta, míg utóbbi esetben Méhes Lajos mondta el személyes emlékeit. A népfelkelés szó használata csak 1989 júniusától vált általánossá az Országgyűlésben, így a képviselők szóhasználata 1956 kapcsán többnyire az események alakulását követve változott.

A népfelkeléstől, a forradalom és szabadságharc kimondásáig pusztán néhány képviselő jutott el. E folyamat első lépését Király Zoltán tette meg, egyszerre használva több fogalmat is. „Azt a társadalmi átalakulást, amelyre 1956 lehetőséget adott volna, forradalomnak is nevezhetjük. Maga az, ami történt, az felkelés volt. A függetlenség érdekében való fellépés pedig nyugodtan nevezhető szabadságharcnak, hiszen egy idegen hadsereg ellenében folytattatott.” Királynál egyértelműbben nyilatkozott a frissen megválasztott Roszík Gábor: „1956-ban forradalom volt, ami 1956. október 23-án kezdődött.” Az általa használt megnevezés azonban olyannyira nem épült be a törvénykezésbe, hogy három nappal az első szabad október 23-i ünnepség előtt, 1989. október 20-án, amikor az első semmisségi törvényt tárgyalta a parlament, továbbra is megmaradtak a népfelkelés és a nemzeti tragédia kifejezések használatánál, sőt, az elfogadott törvény szövegébe is a népfelkelés szó került bele.

Az újonnan megválasztott és a független országgyűlési képviselők azonban szerették volna elérni október 23-a ünnep- és munkaszüneti nappá nyilvánítását. Ennek ügyét először Roszík Gábor vetette fel az országgyűlésben, a javaslatot azonban nem támogatták egyöntetűen. Szeptember 26-ai napirendre tűzését is csak 181 igen, 121 nem és 46 tartózkodással szavazták meg. A kérdés megvitatására nem került sor a kitűzött napon, azt a novemberi ülésszakra halasztották. Végül október 20-án tárgyalta a kérdést a parlament, ahol a nemzeti ünnep kérdését 42 igen, 200 nem szavazattal és 51 tartózkodással, míg a munkaszüneti nappá nyilvánítását 38 igen, 224 nem és 29 tartózkodással utasították el a képviselők. A nemleges döntésnek a hátterében az állhatott, hogy a képviselők közül ekkor még sokan úgy gondolták, hogy egy népszavazás (a köztársasági elnökválasztásról szóló január 7-ei szavazással akarták összekapcsolni) döntse majd el, hogy március 15. augusztus 20. vagy október 23. legyen a nemzeti ünnep.

A fentiekből egyértelművé vált, hogy az 1985-ben megválasztott parlamenttől nem lehet elvárni, hogy 1956-ot forradalomnak és szabadságharcnak tekintse, és ünnep-, valamint munkaszüneti nappá nyilvánítsa. Így ez a nemes feladat az újonnan megválasztandó képviselőkre maradt. Voltaképpen már az is egyfajta eredmény és engedmény volt a hatalom részéről, hogy egyrészről 1956-ot népfelkelésnek nevezte, másrészről, hogy mindenkinek lehetősége volt szabadon ünnepelni 1989. október 23-án.

1956 törvénybe iktatása azonban nemcsak néhány ellenzéki képviselő célja volt, hanem az egykori érintettek és a társadalom többségének akaratát is tükrözte. Voltak, akik ezzel kapcsolatos szándékuknak hangot adtak a sajtóban, például a TIB 56-os tagozata is javasolta október 23 ünnepnappá nyilvánítását. „A tagozat javasolja az Országgyűlésnek, hogy nyilvánítsa október 23-át az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti emlékünnepévé.” Valamint ennek érdekében tett közzé nyílt levelet a Svájcban élő volt 56-os, Gosztonyi Péter: „Javaslattal élek a Magyar Köztársaság első szabad Nemzetgyűléséhez! Kérem, iktassa törvénybe az 1956-os dicső forradalom és szabadságharc emlékét, így emlékezve és emlékeztetve a harcban elesettekre, a megrokkantakra, az elhurcoltakra, az önkény által több mint ötszáz forradalmár kivégzésére és a tízezrekre, akiket ártatlanul ítéltek börtön büntetésre. Ezzel tartozunk nekik — és nemzetünk jövőjének.” Ezek megjelenésekor azonban már eldöntött kérdés volt, hogy 1956 törvénybe iktatása meg fog történni az országgyűlés első ülésnapján, mivel az erről szóló hír több sajtótermékben már április 27-én megjelent.

Az 1990. március 25-én és április 8-án megtartott szabad és demokratikus választások eredményeként végül 1990. május 2-án ülhetett össze először a parlament. Az alakuló ülésen a Himnusz eléneklése után beszédet mondott Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök, Varga Béla a Nemzetgyűlés volt elnöke, Vörös Vince az Ideiglenes Nemzetgyűlés és a Nemzetgyűlés volt jegyzője, majd Kéri Kálmán az országgyűlés korelnöke. Ezt további napirendi pontok, köztük az országgyűlés tisztségviselőinek megválasztása követte, majd ezután került sor az 1956. évi októberi forradalom és szabadságharc jelentőségének törvénybe iktatásáról szóló törvényjavaslat megtárgyalására.

A törvényjavaslat a TIB és a Recski Szövetség, a Népszava értesülései szerint Mécs Imre és Dénes János kezdeményezésére született meg. A két szervezet javaslata alapján dolgozták ki a pártok képviselői és a független képviselők megbízottja a törvény szövegét, amit Szabad György házelnök terjesztett elő, mint hatpárti javaslatot. Végül Glattfelder Béla jegyző ismertette a törvénytervezet szövegét:

„Törvény az 1956. októberi forradalom és szabadságharc jelentőségének törvénybe iktatásáról.

A szabadon választott új Országgyűlés halaszthatatlan feladatának tartja, hogy törvénybe foglalja az 1956. októberi forradalom és szabadságharc történelmi jelentőségét. Az újkori magyar történelem e dicső eseménye csak az 1848-49-es forradalomhoz és szabadságharchoz mérhető. 1956 őszének magyar forradalma megalapozta a reményt, hogy létrehozható a demokratikus társadalmi rend és hogy a haza függetlenségéért semmilyen áldozat nem hiábavaló. A forradalmat követő megtorlás visszahelyezte ugyan a régi hatalmat, de nem volt képes kiirtani a nép lelkéből 1956 szellemét.

Az új Országgyűlés kötelességének tartja, hogy ébren tartsa és ápolja a forradalom és szabadságharc emlékét. Az új Országgyűlés kinyilvánítja, hogy 1956 szellemének megfelelően mindent megtesz a többpártrendszerű demokrácia, az emberi jogok és a nemzet függetlenségének védelme érdekében, ezért első ülésén, elsőként a következő törvényt alkotja: 1. § Az Országgyűlés az 1956. évi forradalom és szabadságharc emlékét törvényben örökíti meg. 2. § Október 23-át az 1956. évi forradalom és szabadságharc kezdetének, valamint a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napját nemzeti ünnepnappá nyilvánítja.”

A törvény tervezetét a képviselők annak elhangzása után felállással és tapssal köszöntötték. A törvényjavaslathoz Szabad György fűzte még hozzá gondolatait: „1956 akkor lesz az, amivé szívünkben máris emelkedett, akkor fog kitörölhetetlenül ott élni a magyar történelemben úgy, ahogy 1848-49 máris él, ha bizonyítani fogjuk, hogy az az alap, amit 1956 vetett, tényleg alapja a magyar jövőnek, hogy azok a lépések, amelyek bennünket idevezettek, s amelyeknek eredményeire részben máris támaszkodhatunk, 1956-ból erednek, hogy 1956 ösztönzött bennünket tényeivel és tanulságaival arra, hogy szembe szálljunk Magyarország nagyhatalmi alávetettségének, hogy örök időkre biztosítani törekedjük visszavívott függetlenségét, hogy 1956 az ösztönzője annak, hogy ebben az országban származásától függetlenül, […] mindenki szabadon élhet az egyenlő jogokkal, függetlenül nemzetiségétől, […] felekezetétől függetlenül […] ha betartja a törvényt, és legyen felette igazságosan egyenlő a törvény.”

A beszédet a törvényjavaslat szavazásra bocsátása követte, melyet a jelenlévő képviselők 366 igen szavazattal és 2 tartózkodással elfogadtak. 1956 törvénybe iktatásáról és az országgyűlés első napjának üléséről a sajtó is beszámolt, az 1990. évi XXVIII. törvény pedig a Magyar Közlöny 1990. május 8-ai számában jelent meg.

Az 1956-ban történt események feldolgozásával, államilag is támogatott formában, az 1989. június 17-én alapított 1956-os Intézet foglalkozott, mely 1995 és 2011 között közalapítványként működött.

Forrás: retorki.hu
(2025.05.02.)