RÁKOSIÉK BEKEBELEZIK A SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRTOT

RETÖRKI-KRONOLÓGIA

A Magyar Dolgozók Pártja megalakulásával létrejött az állampárt, amely az élet minden területére kiható tevékenysége révén, a megkezdett úton haladva folytatta a pártállami rendszer átfogó kiépítését.

A Magyar Dolgozók Pártja (MDP) megalakulását deklaráló, 1948. június 12–14-e között lezajlott háromnapos eseménysorozat egy hosszú folyamat végére tett pontot, amelynek eredményeként a Magyar Kommunista Pártból (MKP) és a Szociáldemokrata Pártból (SZDP) létrejött az egységes munkáspárt - írja Tóth Judit történész, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár honlapjának kronológia rovatában.

Rákosi Mátyás még az önálló MKP 1948. június 12-én délelőtt tartott IV. kongresszusán beszélt arról, hogy az egységes munkáspárt gondolata már 1944-ben, a német megszállás idején felmerült, akkor az év őszén a két párt vezetői erről írásos megegyezést is kötöttek. Ezt követően azonban egyre markánsabbá vált az SZDP-n belül a kommunisták által jobboldali szociáldemokratáknak titulált csoport, amit főként Peyer Károly „káros hatásának” tulajdonítottak. 

Az egyesülés tényleges gyökerei az 1947-es évhez kötődnek. A Szociáldemokrata Párton belül meglévő különböző irányzatok abban egyetértettek ugyan, hogy a Magyar Kommunista Párttal együtt kell működni, ám annak mikéntjéről komoly nézetkülönbségek alakultak ki. Ebben az is közrejátszott, hogy a két párt gazdasági elképzeléseiben is eltérések mutatkoztak, nem értettek egyet az államosítás megvalósításának több kérdésében sem. Végül az augusztus 31-ei választási eredményekkel elégedetlen MKP a jobboldalinak nevezett szociáldemokratákat vádolta a kudarcért, ez pedig még inkább előmozdította a kommunisták ezirányú aktivitását. Az MKP Politikai Bizottsága (PB) ezért már 1947. szeptember 16-i ülésén úgy döntött, hogy irányelveket dolgoz ki az egységes munkáspárt megteremtésére vonatkozóan. Ennek szellemében 1947. szeptember 18-án az MKP PB Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Révai József, Farkas Mihály és Kádár János részvételével megalakított egy öttagú bizottságot, amelynek elsősorban az lett a feladata, hogy az SZDP-n belül erősítse, szervezze a baloldalt. Ez az ún. ötös bizottság az SZDP-ben létrehozott Baloldali Munkaközösség néhány vezetőjének tudtával hozzáfogott titkos baloldali csoportok szociáldemokrata szervezetekben való kiépítéséhez, továbbá a Baloldali Munkaközösségen belüli nyolcas csoport segítségével igyekeztek az egyesülést előbbre mozdítani.

Míg 1946-ban szinte egyetértés volt az SZDP-n belül abban, hogy az MKP-val való együttműködésbe az egyesülés nem fér bele, addig ez az álláspont 1947-re már módosult, 1947–48 fordulójára pedig a párt gyakorlatilag kettészakadt. Az ennek nyomán kialakult bizonytalanság miatt, de főként a kommunisták ráhatásának következtében már szeptember folyamán megindult a szociáldemokraták MKP-ba áramlása. A kommunista szándéknak a Belügyminisztérium (BM) Államvédelmi Osztálya (ÁVO) is nyomatékot adott, hiszen annak vidéki szervei behívatták, előállították és megfenyegették, olykor még őrizetbe is vették a működési területükön élő helyi szociáldemokrata funkcionáriusokat.

Az „együttműködni, de nem egyesülni” elvét képviselő szociáldemokrata politikusok felett az 1948. február 18-ára összehívott gyűlés mondott ítéletet, 35 vezető, köztük Kéthly Anna, Bán Antal, Szélig Imre, Szeder Ferenc lemondatását, és a kommunistákkal való egyesülés megkezdését javasolva. Néhány nappal később, február 22-én ennél is tovább lépve egy pártközi megállapodás már azt rögzítette, hogy a kommunisták kívánalmai szerint az SZDP egyes funkcionáriusaitól milyen ütemezésben, miként válik meg.

Ahogyan a fúziós folyamatok legfelső szinten megindultak, úgy alsóbb szinten ezt a célt szolgálták a két párt delegáltjaiból felállított vármegyei összekötő bizottságok.

Az SZDP egyesülést ellenző markáns alakjainak félreállítása 1947-ben kezdetét vette, hiszen Peyer Károlyt már az SZDP 1947 elején lezajlott XXXV. kongresszusán eltávolították a párt vezetéséből. A tisztogatás az 1948. március 6–8-a között zajló XXXVI. kongresszuson tovább folytatódott, ahol kizárták mindazokat, akik az MKP-val való egyesülést ellenezték, így többek között Kéthly Annát is. A tisztogatás elérte az SZDP képviselőcsoportját, amelynek mintegy felét menesztették, de nem hagyta érintetlenül a közigazgatást sem, alispánokat, polgármestereket, vezetőjegyzőket és egyéb tisztségviselőket váltottak le.

A kongresszuson ugyanakkor döntöttek a fúzióról is, és felhatalmazták az új vezetőséget, hogy kezdje meg a tárgyalásokat az MKP-val. Ennek megfelelően 1948. március 10-én már meg is állapodtak arról, hogy a két párt egyesülésének előkészítésére közös Politikai Bizottságot és Szervező Bizottságot hoznak létre, az alsóbb szervezetekben pedig egységbizottságokat állítanak fel. Ez utóbbiak legfontosabb feladata az lett, hogy gondoskodjanak a jobboldalinak vélt szociáldemokraták eltávolításáról.

Néhány nappal később, március 19-én pedig már az egyesülés időpontját is kitűzték, de határoztak arról is, hogy az egyesülési kongresszusra kidolgozzák a két párt közös programnyilatkozatának tervezetét, valamint a szervezeti szabályzatot.

Az egyesülés folyamatának fontos dátuma 1948. április 21-e, hiszen az MKP és az SZDP közös politikai bizottsága ekkor döntött az új párt nevéről. Felmerült ugyan a Magyar Munkáspárt megnevezés, de arra hivatkozással, hogy „túlságosan háttérbe szorította volna a dolgozó parasztságot és a haladó értelmiséget”, ezt elvetették. Ugyancsak a javaslatok között szerepelt a Magyar Munkások és Parasztok Pártja név is, amely viszont – mint vélekedtek – „túlságosan egyenlősíti a munkásság és a parasztság szerepét, nem húzza alá a munkásság vezető jelentőségét”. Ezek után azért döntöttek végül a Magyar Dolgozók Pártja mellett, „mert ez nevében összefoglalja az egész magyar dolgozó népet, a munkásokat, parasztokat, a haladó értelmiséget, a dolgozók minden rétegét”. Az MKP központi lapja, a Szabad Nép már másnap címlapján ismertette meg a közvéleménnyel is a leendő párt megnevezését.

A március 10-ei határozatokhoz igazodva a hónap folyamán sorra alakultak kétharmados többséggel előbb a megyei, majd az alsóbb szintű, így a járási, városi és üzemi egységbizottságok, amelyek – mindamellett, hogy a két párt vezetősége külön-külön is tovább működött – az átmeneti időszakban irányították a pártszervezeteket. Az egyesülés folyamata innentől kezdve azonos koreográfia mentén történt ugyan minden megyében, de időben némi eltolódással. Elsőként minden esetben az alapszervezetek egyesítésére került sor. Az első egyesítő taggyűlések Komárom-Esztergom megyében – többek között Komáromban és Oroszlányban is – például már április 25-én lezajlottak. Fejérben ugyanakkor mintegy két héttel később indultak csak meg, 1948. május 10. és 22. között bonyolították le azokat. Míg az egységbizottságok felülről lefelé haladva alakultak meg, azaz megyei szinten indult megszervezésük, addig maga az egyesülés éppen fordítva: minden megyében a megyei egyesítő konferencia képezte a fúzió záróakkordját. Mivel látható módon Komárom-Esztergom megyében viszonylag hamar elindult a folyamat, így itt a megyei egyesülési konferenciát már május 17-én megtartották. A Fejér, illetve a Jász-Nagykun-Szolnok megyeit szinte egyidőben rendezték azzal a különbséggel, hogy előbbi két napos lévén május 22–23-án zajlott, míg utóbbira május 23-án, a szolnoki városi színház épületében került sor.  Zalában viszont csak május 30-ára tűzték ki a nagy jelentőségű eseményt.

Már az alsóbb szintű gyűléseket is, de főként a megyei egyesülési konferenciákat valóságos népünnepéllyé igyekeztek növeszteni, az olykor több ezresre rúgó tömeg jelenlétében is önigazolást keresve, illetve látva. A megyei konferenciák mintegy nyitányaként díszelnökké választották Rákosi Mátyást, de volt, ahol például Rajk Lászlót és Szakasits Árpádot is. E jelképes aktus után az ülések legfontosabb mozzanataként határozatban mondták ki a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesülését, illetve a Magyar Dolgozók Pártja adott megyei bizottságának megalakulását. A konferencia végén megválasztották a párt elvben legfőbb megyei testületét, a pártválasztmányt, továbbá az országos kongresszus küldöttjeit. Ugyancsak kötelező járulékos eleme volt ezeknek a konferenciáknak, hogy a határozat kimondásáról üdvözlő táviratban értesítették a két pártvezetőt, Rákosi Mátyást és Szakasits Árpádot.

A megyei egyesülési konferenciákat mindenhol június 12-ig le kellett bonyolítani, hiszen ezen a napon már a fúzió betetőzéseként megkezdődtek a két párt összeolvadását kimondó, jóváhagyó legfelsőbb szintű, protokolláris események. Még aznap, tehát 12-én délelőtt a két párt külön-külön tartotta meg a maga kongresszusát. Az MKP az Országházban rendezett IV. kongresszusán Rákosi a küldöttek – lényegében utólagos – jóváhagyását kérte azokhoz a már véghez vitt lépésekhez, amelyeket a Központi Vezetőség és a Politikai Bizottság az egység megteremtése érdekében tett. A visszamenőleges megerősítés mellett kérte a szintén pusztán csak formális jóváhagyást a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt egyesüléséhez. Ezzel az üléssel párhuzamosan az Újvárosházán zajlott a Szociáldemokrata Párt XXXVII. kongresszusa is, ahol az ülést levezető Marosán Györgynek jutott az a feladat, hogy a párt megszűnéséről szóló határozatot fogadtassa el a jelenlevőkkel. A testvérpártok delegációi, tolmácsolva anyapártjuk üdvözletét, részt vettek egymás kongresszusán. Az MKP kongresszusán a Szociáldemokrata Párt küldöttségét Rónai Sándor vezette, míg a szociáldemokraták ülésére a kommunista küldöttek Kádár János vezetésével érkeztek.

Mindezek után délután három órakor került sor a két munkáspárt egyesülési kongresszusát megelőző nagygyűlésre a Hősök terén, ahol a több ezres tömeg előtt is bejelentették az új párt létrejöttét. Az eseményt Kádár János szavai nyitották meg, Marosán György mondta a zárszót, és bár természetesen Szakasits is szót kapott, a főszónok Rákosi volt. Az esti operaházi ünnepség után másnap, 13-án vette kezdetét a kétnapos egyesülési kongresszus, amelyen a küldöttek elfogadták a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt fúziójáról szóló határozatot, jóváhagyták a Magyar Dolgozók Pártjának programnyilatkozatát és szervezeti szabályzatát, majd megválasztották a Központi Vezetőség tagjait. Az új párt élén a csupán kirakati szerepkört jelentő elnöki posztot Szakasits Árpád kapta, míg a tényleges hatalom a párt főtitkárának, Rákosi Mátyásnak a kezében összpontosult.

A pártegyesülés alatt tehát az MKP által hangoztatott munkásegység megvalósításának propagandaszólama mögött a meggyengített, meggyengült, megosztott Szociáldemokrata Párt bekebelezése zajlott, és valójában csupán az SZDP baloldalának beolvasztását jelentette.

Ez a kommunisták hatalmi kizárólagosságának megteremtését szolgáló politikai aktus nem tekinthető egyedülálló jelenségnek, hiszen a szocialista tömb többi országában is lényegében azonos időben és módszerek mentén jöttek létre az egységes munkáspártok. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy 1947 őszén megalakult a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája (Kominform), és a Moszkva által életre hívott új szervezet alapító nyilatkozata a szervezetbe tömörült kommunista pártokat a hatalomátvétel meggyorsítására szólította fel. A nemzetközi események jelentős mértékben katalizálták tehát a folyamatokat, amelyek megvalósítása során a kommunista vezetők nemcsak politikai-szervezési, hanem politikai rendőrségi eszközöket is bevetettek.

A Magyar Dolgozók Pártja megalakulásával létrejött az állampárt, amely az élet minden területére kiható tevékenysége révén, a megkezdett úton haladva folytatta a pártállami rendszer átfogó kiépítését.

Fotón: Az MDP megalakulása – Nagygyűlés. 1948. június 12.

Forrás: retorki.hu
(2025.06.12.)