UKRAJNÁT A NATO-BA? – FELEJTSÉTEK EL!
A magyar álláspont szerint, ha nem vehetők föl a NATO-ba, akkor az UNIÓBA sem!
A VOKS 2025-ön a NEM-et mondókkal, az azonnali felvétel ellen szavazókkal már több mint kétmillióan vagyunk, akik meg tudtuk állítani Ukrajna, – egy háborúban álló ország – előrelépését az EU tagság felé vezető úton.

A miniszterelnök kemény felütéssel kezdte: eddig egyedül álltam az útjukba, mint a Tienanmen téren a tank előtt az egyszem kínai katona, de most már több, mint kétmillióan vagyunk.
És mi nem járulunk hozzá, hogy megnyissák az első tárgyalási fejezetet.
Akkor sem, ha Brüsszel ma úgy viselkedik, mint régen Moszkva.
Ursula von der Leyen brezsnyevesedik: minket egy alárendelt országnak tekint az EU Bizottság elnökasszonya, pont mint annak idején a pártfőtitkár et., aki megmondta a lengyeleknek, cseheknek, mi a pálya, bennünket is direkt utasít, már azt is meg akarja mondani, hogyan éljünk.
De szerencsére, a VOKS 2025-ön a NEM-et mondókkal, az azonnali felvétel ellen szavazókkal már több mint kétmillióan vagyunk, akik meg tudtuk állítani Ukrajna, – egy háborúban álló ország – előrelépését az EU tagság felé vezető úton.
Mert ez most számunkra közvetlen fenyegetést jelent: hátrányunkra változna a munkavállalás, az agrártámogatás, a fejlesztési pénzek elosztása, de a döntő érvünk az, hogy a felvétellel a háborút importálnánk.
Az amerikai fél világossá tette az álláspontját a NATO csúcson:
Tényleg fel akarjátok venni Ukrajnát? Ezt felejtsétek el!
A magyar álláspont szerint, ha nem vehetők föl a NATO-ba, akkor az UNIÓBA sem!
KÉREM, HALLGASSÁK MEG ITT A MA REGGELI BESZÉLGETÉST, ÉRDEMES : szó esik benne Kapu Tibor küldetéséről, a Pride-ról, a Brüsszelből kézivezérelt Tisza pártról és a DK-ról, s a Budapestet szétszaggató káoszról is.
Papolczy Gizella