SZENT ISTVÁN, A HADVEZÉR

Szinte mindenki ismeri az István, a király rockoperát, amiben István, azaz akkor még Vajk egy „nyámnyila”, a Nyugat felé félelemből húzódó figura. Ez koránt sincs így. A rockoperában sok a sláger, de miért engedélyezték? Valószínűleg Aczélnak az járt a fejében; osszuk meg a magyarságot. Tudta, lesz itt valamiféle változás. A magyarok egyik része legyen István-párti, a másik Koppány-párti. Nem bejött neki?

És a színen ott a hatalmas, erőtől duzzadó Koppány, még máshol a „csak” imádkozó István, aki a hejde művelt Nyugathoz akart csatlakozni.

Az István, a király ráadásul nem az ellenkultúra részeként lett bemutatva, hanem az MSZMP KB támogatásával, a KISZ támogatásával készülhetett el, és később a KISZ díját is elnyerte. Ez egy kiemelt projekt volt, ami nemcsak lemezen, könyvben jelent meg, hanem a filmben is, és egymillió néző látta.
 
Pedig Szent István katonai erényekkel is rendelkezett, ezt bizonyítja az 1030-ban bekövetkezett német hadjárat is, amelynek során sikeresen verte vissza az országára törő német seregek támadását.
 
Amíg István király (uralkodott: 997-1000/1001-1038) sógora, II. Henrik (uralkodott: 1002/1014-1024) volt a német-római császár, addig külső támadásoktól mentesen végezhette nagyszabású állam- és egyházszervező munkáját. Ebből adódóan István sem avatkozott Henrik külpolitikájába, így a császár zavartalanul vezethetett lengyel földre hadjáratokat. Henrik halálát követően döntően megváltozott a helyzet, II. Konrád (uralkodott: 1024/1027-1039) került a német trónra – akinek dédapja a 955. évi augsburgi csatában elesett Vörös Konrád herceg volt –, és véget vetett a korábbi békességnek.
 
Szent István uralkodásának első két és fél évtizedében igencsak baráti volt a magyar-német viszony. A király fiainak is német uralkodók nevét adta. Az 1002 előtt született Ottó fiát III. Ottó császár után keresztelték, kisebbik fiát pedig Henriknek nevezte el Henrik német király iránti tiszteletből.
 
István sógora, II. Henrik német-római császár 1024-ben elhunyt, Utóda a száli-frank II. Konrád lett, aki erősen agresszív politikába kezdett szomszédaival szemben az egyetemes keresztény császárság megvalósítása érdekében. Először Orseolo Otto velencei dózsét taszította le, feltehetően ekkor került fia – Szent István unokaöccse – Magyarországra.
 
II. Konrád alávetette a cseh uralkodót, és háborút indított lengyel földön, majd 1030-ban a magyar Királyság felé fordult. A casus belliről megoszlanak a vélemények, de német krónikák Konrád császárt teszik felelőssé megjegyezve, hogy a német-magyar viszony akkor már évek óta feszült volt. István legendája is így fogalmaz:
 
Ezután történt, hogy mikor jámbor Henrik, római császári felség, a boldog király barátja kiszenvedett, a császári hatalmat a germánok választásából Konrád kapta, ki a béke nyugalmát megtörve, egész Németország csapatait egyesítve ellenségként próbált rátörni Pannónia határaira.
 
Célja egyértelmű volt, hűbéri függésbe vonni Magyarországot. A fegyverek valószínűleg akkor kerülhettek elő, amikor a bajor herceg nagyarányú telepítésekbe fogott a képlékeny magyar-német határon, és elkergették az ottani magyar birtokosokat. Válaszul magyar porták indultak a birodalom területére, ezt használhatta fel a császár az általános támadás ürügyéül.
 
A császár betört a Dunántúlra, és az erdős-mocsaras területen haladt a Rába felé, miközben a csehet a Duna mellett érkezve elfoglalták Pozsonyt. A legenda szerzője, Hartvik püspök úgy tudja, Istvánt és országát isteni beavatkozás mentette meg. A támadás hírére ugyanis a király tanácsot tartott és Szűz Máriához fohászkodott.
 
Ha kedved telik benne, világnak úrnője, hogy örökséged e részét ellenség pusztítsa, s a kereszténység zsenge ültetvényét irtsa, kérve kérlek, ne róják fel az én renyheségemnek, hanem inkább akaratod rendelésének. Ha a pásztor bűnös, érdem szerint ő maga lakoljon, kérlek, ártatlan juhokat dühöd ne sújtson – fogalmazott kezét, szívét az égnek emelve, majd hadai élén az ellenség fogadására indult.
 
Mindjárt másnap hírnök érkezett a germánok táborába minden egyes vezérhez, mintha a császár küldte volna, és parancsot adott át a visszatérésre. […] A császár pedig megrémült övéinek ennyire váratlan kudarcától, és tudakolta, miképpen történt a dolog. Mikor aztán megértette, hogy a hírnök, aki őket visszatérítette, valóban nem volt az ő híve, nem kételkedett, hogy ez Isten szándékából történt […] és azontúl országának megtámadásától tartózkodott, mert visszatartotta az Örök Bíró félelme.
 
István a „felperzselt föld” taktikáját követve hátrált a németek elől, minden élelmet, utánpótlást elszállított, elpusztított a birodalmi sereg útjában. A császári had különben is nagyon megszenvedett a természeti akadályokkal már Győrig is, innentől viszont az éhezéssel is szembe kellett néznie. A züllött, meggyötört sereg láttán II. Konrád végül Esztergom alatt döntött úgy, hogy harc nélkül visszavonul. Ekkor lendültek támadásba a magyar lovasok, és gyakorlatilag megtizedelték a hátráló németet, még Bécset is elfoglalták.
 
A szétvert császárt végül fia, Henrik bajor herceg mentette meg, aki apja tudta nélkül kiegyezett a magyarokkal: a béke fejében a Lajta és a Fischa között húzódó területet átengedte Magyarországnak. Hódításnak nem volt ez sok, viszont történelmi tettként értékelhetjük, hogy a fiatal keresztény Magyar Királyság képes volt magát megvédeni, és megőrizte függetlenségét a roppant Német-Római Birodalommal szemben.
 
Több háború lezajlott a lengyelekkel is, szinte a déli hadjáratok után. III. Henrik császár István segítségét kérte a lengyel fejdelem, III. Boleszlav ellen, aki 1002-ben vereséget mért rá, így az Elbán túli tartományokat elragadta tőle, fiának, Bátor Boleszlónak adva azokat.. István azonban békés külpolitikát vezetett, ami uralkodása első évtizedéig működött. A lengyelek ekkoriban olykor betörhettek, talán elfoglalhattak néhány felvidéki várat, de 1015-ig nem zajlottak jelentős harcok. Ekkor Boleszló csapatai betörtek a Morva-völgybe, 1017-ben pedig egy bajor seregre is vereséget mértek. 1018-ra azonban István visszafoglalta az elfoglalt várakat, és békét sikerült kötnie. A békekötés után Boleszló és István már szövetségben álltak, amire jó példa, hogy a magyar király még abban az évben 500 lovast küldött el Boleszlónak a Kijev elleni hadjáratára. Megtorlásul azonban a kijevi fejedelem besenyőket bérelt fel, hogy betörjenek az országba. Ennek a betörésnek az eseményeit István legendái őrizték meg. Eszerint Istvánt isteni sugallat segítette, hogy az Erdélybe betörő besenyők ellen a várakba menekítse a lakosságot. Egy másik legenda szerint még egy vár ostromára is sor került, ahol a besenyőket legyőzték. Négyesi Lajos rekonstrukciója szerint, a kisebb portyázó besenyőket István a helyi erőkkel le tudta győzni. A besenyők fő serege Gyulafehérvárt vette ostrom alá, s ez csak akkor szabadult fel, amikor a királyi sereg megérkezett. Talán hajnalban rajtaütöttek a besenyőkön, s ez hatékonynak bizonyult ellenük. Itt, a határmenti magyar tartományokban még jellemzően könnyűlovas harcosok védték a magyarlakta területeket, akik hatékonyabbak is voltak ezen a hegyes-dombos, nehézlovasok számára nehezebben járható terepen.
 
Koppány, vagy Kupán? Személynév, vagy méltóságnév?
 
A forráshiányos kora középkori magyar történelemben több a megválaszolatlan kérdés, mint a véglegesen lezárható vita. Koppány élete is egy ilyen eleme a magyar középkorkutatásnak.
 
Vajon Árpád melyik fiától származott? Tulajdonképpen valamennyi ismert fiút keresték már Koppány (és Tar Zerind) ősei között. Vagy esetleg Sarolt rokona lett volna Koppány, és ezért hivatkoznak vérfertőzésre a forrásaink? Ha így lenne, hogy jön képbe Géza állítólagos második felesége, a lengyel Adelhaid? Egyáltalán Koppány egy személynév, vagy az általa betöltött tisztség hagyományozódott tovább a forrásokban?
 
Milyen hosszú ideig tartott a lázadás? Ha a forrásainknak hihetünk, akkor Koppány serege támadott, és ostrom alá vette Veszprémet. Közben István Esztergomban karddal övezték fel. A krónika vajon névtorzulás miatt említi a Garam folyót? Egyáltalán hihető és korabeli motívum a karddal való felövezés, vagy ez is utólagos betoldás?
 
Hol halt meg Koppány? A vesztes ostrom után, ahogy arra az egyik forrásunk utal? A Sóly közelében vívott csatában? Vagy a háború folytatódott, és Somogyban ért véget a vezér földi pályafutása? Vecellin ölte meg őt, vagy ez csak egy túlzó és öndicsérő nemzetségi hagyomány?
 
Még hosszasan lehetne sorolni azokat a kérdéseket, amelyek megválaszolásra várnak, így az is kérdés, hogy konkrétan Koppány neve miért csak a XIV. századi krónikában szerepel?
 
Felhasznált irodalom: http://mek.niif.hu/07100/07139/html/0002/0001/0012-188.html
 
M.A.