ERDOGAN: AKIK 102 ÉVE ISZTAMBULT FELSZABADÍTOTTÁK A BRIT MEGSZÁLLÁS ALÓL, HAZÁJUKAT SAJÁT ÉLETÜK FÖLÉ HELYEZTÉK

AMIKOR LLOYD GEORGE KIS-ÁZSIAI POLITIKÁJA MEGBUKOTT, ÉS VELE EGYÜTT A "TÖRÖKÖK TRIANONJA".

Recep Tayyip Erdoğan török ​​elnök október 6-án  megemlékezett Isztambul a nyugati, a britek által irányított megszállás alóli felszabadulásának 102. évfordulójáról, tisztelegve a nemzet mártírjai és nagy politikusai előtt, akik a függetlenségért harcoltak.
Erdoğan hétfőn a török ​​NSosyal közösségi média platformon megosztott üzenetében gratulált a török ​​népnek, mondván, hogy az ország függetlenségi háborúját „a mártírok és hős vezérek páratlan áldozatainak köszönhetően nyerték meg, akik hazájukat saját életük fölé helyezték”, valamint „a török ​​nemzet elszántságának köszönhetően, hogy megvédi függetlenségét és szabadságát. Továbbra is nagy elszántsággal dolgozunk azon, hogy megvédjük és megőrizzük Köztársaságunkat – amely ősi civilizációnk örökségére épül – minden vívmányával együtt, és új sikerekkel tovább erősítsük.”

Az elnök egyúttal tisztelettel adózott azoknak, akik az ország szabadságáért harcoltak, és ezt mondta:
„Ezzel a hittel tisztelettel emlékezem meg függetlenségi harcunk minden hőséről. Ismét megünneplem Isztambul büszke napját, és szívből jövő üdvözletemet küldöm minden polgárunknak.”

Isztambult 1923. október 6-án szabadították fel Kemál Atatürkék, ezzel véget ért az első világháborút követő négy évig tartó szövetséges megszállás, és utat nyitott a Török Köztársaság kikiáltásának még ugyanebben a hónapban.

Miután az Oszmán Birodalom 1918 októberében összeomlott, és seregei Mudrosz mellett letették a fegyvert, az antant szövetségesek hozzáláttak a szultanátus régóta tervezett felosztásához. A vesztes országot elözönlötték az olasz, görög, angol és francia erők, és a titkos egyezmények betűje szerint megszállták a birodalom jelentős részét: a brit hadsereg elfoglalta Konstantinápolyt, a hellének uralmuk alá vonták Kis-Ázsia görögök által lakott részét, miközben az olaszok Anatólia délnyugati felén, a franciák pedig a szíriai mandátummal szomszédos területeken terjeszkedtek.

A modern Törökországtól délre eső részeken a brit–francia páros osztozott, mindeközben pedig a kurdok és az örmények is fellázadtak, miután az antant önálló államot ígért nekik. VI. Mehmed szultán (ur. 1918-1922) hajlott volna a békére, Kis-Ázsia belső területein azonban 1919 tavaszán felkelések robbantak ki, az elégedetlenek élére pedig éppen a rendteremtés érdekében kiküldött Musztafa Kemál „Atatürk” állt.
Az Oszmán Birodalomban kaotikus állapotok uralkodtak, ugyanis az idegen megszállással párhuzamosan 1919 májusában polgárháború kezdődött a szultán és Damad Ferid nagyvezír támogatói és a Sivasban konferenciát szervező, Ankarában 1920 áprilisában külön nemzetgyűlést alakító Atatürk tábora között. VI. Mehmed aztán 1920. augusztus 10-én, Sévres-ben békét kötött az antanttal, mely következményeiben hasonlított a Magyarországot sújtó trianoni békediktátumhoz: az egyezmény értelmében Törökország kiszorult volna Európából, ráadásul Anatólia területének több mint a felét át kellett adnia a Lloyd George által támogatott „görög birodalomnak” és a Közel-Keleten mandátumterületeket gyűjtő nagyhatalmaknak.
A Kemál Atatürk által megalakított ankarai nemzetgyűlés azonban nem fogadta el a Sévres-ben kötött békét, és a szabadságharcos vezetésével még 1920 májusában a szultánnal szemben álló kormányt nevezett ki. A

Az ellenállók az év során ütőképes hadsereget szerveztek, melynek főparancsnoka a török többségű területek visszaszerzését tűzte ki célul. A felkelőknek kedvezett, hogy I. Sándor görög király (ur. 1917-1920) halála belpolitikai válságot idézett elő Athénban, ennek következtében a hellén megszállókat 1921 januárjában könnyűszerrel szétverték az Inönü folyónál.

A győzelem tekintélyt kölcsönzött az Atatürk-kormánynak, amit az is jelzett, hogy Lloyd George VI. Mehmed mellett az ankarai rezsimnek is küldött meghívót az 1921 februárjában tartott eredménytelen londoni tárgyalásokra. 1921 szeptemberében Sakarya mellett a török felkelők újabb győzelmet arattak, ezért az antant hatalmak az év végéig sorra kihátráltak a brit kormányfő görögbarát terve mögül, és az 1920-as diktátum helyett már a megegyezés lehetőségét keresték.
Ez nem csak Kemálék sikerei miatt tűnt ésszerű döntésnek, hanem azért is, mert időközben a Szovjet-Oroszország az ankarai kormány támogatásával próbált meg kitörni diplomáciai elszigeteltségéből. A sévres-i tervek kudarca az 1922. augusztus 30-i, Dumlupinar mellett vívott ütközet után vált egyértelművé, amikor a Konstantinápoly felé vonuló görög erők addigi legsúlyosabb vereségüket szenvedték el a törököktől.
I. Konstantin király (ur. 1913-1917/1920-1922) erői hamarosan kiszorultak Kis-Ázsiából, Kemál csapatai pedig szörnyű etnikai tisztogatások közepette elfoglalták Szmirna városát, és akadálytalanul nyomultak előre a tengerszorosok mentén, a régi főváros irányába.

Churchill és Lloyd George görög politikája végleg megbukott, ugyanis a brit hadsereg nem volt hajlandó háborúzni az Európában partraszálló törökök ellen, ehelyett Harrington tábornok és Musztafa Ismet Inönü tárgyalóasztalhoz ültek a Márvány-tenger partján fekvő Mudanyában.

A kezdeményezés Lloyd George bukását lemondását eredményezte, a brit kormányválság miatt pedig Törökország de facto győztesként jelenhetett meg az 1922 novemberében megnyíló lausanne-i konferencián. Kemál Atatürk mozgalmának sikere azt eredményezte, hogy felszámolták a sévres-i békét megkötő VI. Mehmed uralmát, és II. Abdul-Medzsid (ur. 1922-1924) trónra ültetésével ideiglenesen kikiáltották a Török Kalifátust.

VIA https://www.trtworld.com/article/205a7a813933