SZÉKELYEK, OTT A BÉRCEK SZIKLA-MELLÉN

Van valami Istentől kapott erő a székelyekben: a kiállásukban, a természettel való szoros kapcsolatuk ápolásában, abban, amiben Csomortáni Gál László benne van kötésig, kimozdíthatatlan erős hittel. Az a dallam, ahogy a szót mondja, s hozzá a kezének szorítása, a tekintete, ősi titkokat rejt. Lélekkel, nemcsak szóval beszélte el szinte mítikus kapcsolatát a fával. Amivel dolgozik.

A Vármegye E- galériájában egy különös kiállítás megnyitóján jártam kedden este.
 
L. Simon László köszöntőjét, a művész méltatását, dudaszó vezette föl. A falakon függő fatáblákból a fenyvesek illata áradt, a profin bevilágított térbe beállított kompozíción palack borok aranylottak, a szépformájú üvegek „Benne aluszik a nap” felirata Demeter Endre, a fiatal mádi borász keze munkáját dícséri.
 
Csomortáni Gál László, Székelyföld fia, a szülőföld bensőséges erejét és mesés titkait véste, rótta festette, simogatta bele a fába. Ez az erő, ez a megmaradásba vetett gyönyörű hit ragyogta be a teret. Mert hogy, hogy nem, nekem úgy tűnt, a megnyitó közönsége is része  annak a különös   kapcsolatnak, ami bennünket itt a Kárpát medencében elválaszthatatlanul egybentart.
 
A nemcsüggedés ereje.
 
Ahol fa van, minden van, mondja Csomortáni Gál László, az ősi hittel felvértezett művész.
 
 
„Ne mondj le semmiről...
Minden vágyad az Isten szava benned
mutatva, hogy merre rendelte menned.”
 
 
Papolczy Gizella