Az 1945-ös nemzetgyűlési választásokon győz a kisgazdapárt, de hiába...

a Szovjetunió nyomására mégis koalíciós kabinet jött létre, amelyben éppúgy helyet kaptak a kommunisták, mint a szociáldemokraták és a parasztpártiak. RETÖRKI-KRONOLÓGIA.

Az 1944 végén létrehozott Ideiglenes Nemzetgyűlés, amelybe túlnyomórészt a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai, a Független Kisgazdapárt (FKgP), a Szociáldemokrata Párt (SZDP), a Nemzeti Parasztpárt (NPP), a Polgári Demokrata Párt (PDP) és a Magyar Kommunista Párt (MKP) delegálta tagjait, utolsó ülésére 1945 szeptemberében került sor. A széles jogkörrel felhatalmazott Ideiglenes Nemzetgyűlés utolsó ülésen hagyta jóvá az Ideiglenes Nemzeti Kormány intézkedéseit és fogadta el az 1945. évi VIII. törvénycikket, amely az 1945. évi őszi választásokról rendelkezett. Ezt követően, november 4-én rendezték meg a második világháborút követő első nemzetgyűlési választásokat.

A felgyorsuló infláció, a romló gazdasági helyzet, az FKgP és az MKP kormányzati stabilitást veszélyeztető, konfliktusokkal terhelt viszonya 1945 májusa–júniusa folyamán sürgetővé tette a választások kiírását és a választójog kérdésének rendezését. A választójogot illetően az MKP vezetői szinte az elsők között körvonalazták elképzeléseiket: az arányos választókerületi és országos listák készítését, a maradék szavazatok közös megegyezéssel történő beszámítását, a pártközi blokk alakításának lehetőségét, valamint az egyes csoportok választójogból való kizárását szorgalmazása. A teljesség igénye nélkül a kommunisták által kizárt csoportnak számítottak: a nyilasok, az imrédysták, a fasisztának minősített egyesületek vezetői, a csendőrség tagjai, a Vitézi Szék funkcionáriusai, a nem igazolt tisztviselők és azok, akiktől a földigénylő bizottságok földet koboztak el.  A pártok a nyár folyamán lezajló pártközi egyeztetéseken formálódott választójogi törvénytervezet ügyében augusztus végére jutottak konszenzusra. A többszörös egyeztető és módosító köröket követően a nemzetgyűlési választásokról szóló törvényjavaslatot Erdei Ferenc belügyminiszter 1945. szeptember 11-én terjesztette be az Ideiglenes Nemzetgyűlés elé, amelyet a képviselők két nappal később, szeptember 13-án fogadtak el. A korszerűnek minősülő új választójog, amely kimondta, hogy a nemzetgyűlési képviselőket általános, titkos, közvetlen, egyenlő választójog alapján kell megválasztani, jelentős lépés volt a megvalósítani kívánt demokratikus berendezkedés felé vezető úton, hiszen ez biztosította, hogy közvetlenül és titkosan megtartott választásokra kerülhessen sor Magyarországon. Bár az 1945. évi VIII. törvénycikk II. fejezete az akkori európai mércével is demokratikusnak számító új választójogot határozott meg, az általánosság elvét azonban számos esetben szűkítette azáltal, hogy a szabályozás politikai alapon szelektálva csökkentette a szavazásra jogosultak körét. A kizárandók körét illetően – a beszámíthatóságon túl –, politikai okokból érvényesült az MKP korábbi elképzelése, hiszen nem volt választói jogosultsága (aktív választójog) és ezáltal választhatósága (passzív választójog) sem annak, aki „[…] ellen a népbíróság marasztaló ítéletet hozott, vagy aki ellen a népügyészség vádiratot, bocsátott ki […] aki hazaárulónak, háborús vagy népellenes bűnösnek minősül […] aki a Volksbundnak vezetője, tagja vagy támogatója volt, vagy magát német nemzetiségűnek vallotta”, aki a fasisztának minősített egyesület tagja volt korábban, és azok a csendőrök és tisztviselők is, akiket nem igazoltak az igazolóbizottságok.

Jóllehet a jogszabály elviekben valamennyi párt számára lehetővé tette a részvételt, a kvalifikációt az Országos Nemzeti Bizottság (ONB) engedélyéhez kötötték. Erdei Ferenc belügyminiszter 1945. október 24-én megjelent rendelete értelmében összesen hét párt szerzett az ONB-től indulási jogot: az NPP, a PDP, az MKP, az FKgP, az SZDP, a Magyar Radikális Párt (MRP) és a Demokrata Néppárt (DNP), Erdei Ferenc belügyminiszter 1945. szeptember 25-én rendelkezett a választások november 4-ére történő kiírásáról.

A szeptember 25-én kezdődő kampányidőszakban elsőként az MKP hozta nyilvánosságra programját. A Magyarország újjáépítésének hároméves terve viselő választási programban a párt igyekezett meggyőzni a választókat (elsősorban a munkástömegeket): változatlanul az ország újjáépítését tekintette a legfontosabb feladatnak, a legnagyobb veszélyként az inflációt megjelölve. Konkrét követelésük volt más gazdasági elgondolások mellett az alapanyagok, a közszolgáltatások és a kenyér árának hatósági rögzítése, a kötött gazdálkodásra való áttérés, a bankok hitelpolitikájának állami ellenőrzése. A vonzó intézkedések mellett csökkentette a párt vonzóságát a szövetkezeti gondolat felvetése és a német nemzetiségű lakosság kitelepítésének követelése.

A SZDP választási programját a párt augusztus 18-20-án megrendezett XXXIV. kongresszusán elfogadott munkaterve jelentette. A munkaterv dualizmus időszakáig visszatekintő, bevezető elvi nyilatkozata hitet tett Magyarország politikai, gazdasági és társadalmi rendszerének, valamint szellemi életének demokratikus átalakítása mellett.  A párt programja érintette a közjogi rendszer, az állami erőszakszervezetek, valamint a közigazgatás átalakításának kérdéseit, foglalkozott az olyan égető szociális kérdésekkel, mint a lakhatás, az oktatás, az egészségügy, illetve olyan progresszív adórendszert javasolt, amelyben a kis jövedelműek adómentességet élveznek.

A párt a munkásság, mint választói célcsoport esetében az MKP-val, a városi lakosság többi rétegének megnyeréséért a Kisgazdapárttal szállt versenybe.

A Nemzeti Parasztpárt legfőbb motívuma a földreform volt, az új földbirtokosoknak juttatandó támogatásokkal és az egyéni művelésen alapuló, a parasztság magántulajdonára épülő kisbirtokrendszer fenntartásával leginkább a szegényebb paraszti réteg voksait kívánta megszerezni, amellett, hogy a középparasztságnak valójában nem tudott sokat nyújtani. A svábkérdés firtatása azonban legalább olyan rossz fényt vetett az NPP-re, mint az MKP-ra a kitelepítések követelése.

A polgári demokrácia és életforma védelmében, valamint a polgári Magyarország konszolidálásának jelszavával kampányolt a Kisgazdapárt. Mint azt Nagy Ferenc későbbi miniszterelnök kampánybeszédében megfogalmazta: „A jövendő magyar életforma meghatározásáról van most itt szó.” A kisgazda eszményének lényege a magántulajdonon alapuló, nemzeti és vallási hagyományokat tiszteletben tartó demokráciában állt. A magántulajdon – vidéken a parasztság megnyerése miatt a paraszti tulajdon kifejezést használták – védelme mellett, állást foglalt a vállalkozás szabadságáért, a politikamentes közigazgatásért és a földosztás mellett is. Az FKgP, a munkás voksokat leszámítva, valamennyi társadalmi réteghez kívánt szólni.

A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontból 1945 nyarára „kiközösített”, a polgári demokrácia eszméit népszerűsítő Polgári Demokrata Párt és a magát, mint a független, jó szándékú és tárgyilagos kritika pártjaként meghatározó Magyar Radikális Párt elsősorban a városi polgárság szavazatait igyekezett megnyerni.

A szeptemberi–októberi kampány során mind a hét indulási jogot bíró párt sajtója kiemelt helyen és részletességgel tárgyalta a kampányeseményeket és népszerűsítette a választási programokat. Felhívások, röplapok, plakátok, nagygyűlések és egyéb kampányesemények által igyekeztek megszerezni a szavazatokat. Míg a kommunista párt karikatúrákkal, pártjelvényekkel, vörös és nemzetiszínű papírzászlócskával próbált minél több szavazót megnyerni, az SZDP csak az októberi budapesti törvényhatósági választások után adott ki plakátokat. A kisgazdák a felhívások és plakátok mellett a budapesti és vidéki lakosságnak szóló röplapokat terjesztett, melyek rendre megjelent a piros-fehér-zöld szín, egy imakönyv vagy egy kereszt. Az FKgP kampánymotívumai súrlódásokhoz vezettek a többi párttal, akik többízen tiltakoztak a kisgazda plakátok miatt, mert azok vallásellenesnek tűntették fel őket. A feszültségek oldódását nem segítették elő az olyan FKgP jelszavakat, mint: „Ha Istenben, fajtádban és hazádban hiszel, a Kisgazdapártra szavazol!” vagy „Bort, búzát, békességet / Adjon isten eleséget!”

A pártok között elfajuló plakát– és röplapháború, mely nem állt meg az egymás elleni túllicitálásban: átfirkálták, letépkedték, átragasztották az ellenfelek plakátjait. A nyomtatott anyagok terjesztése mellett jelentős szerepe volt a személyes találkozásnak és sokszor agitációnak is teret adó több tízezres hallgatóságnak rendezett nagygyűléseknek éppúgy, mint a néhány száz hallgató előtt tartott választási gyűléseknek. A kampány időszakot országosan voltaképpen a hét pártból, kettő: az MKP és az FKgP összecsapása jellemezte.

Még október folyamán felvetődött a pártok közös listán való indulásának gondolata, amelyet Vorosilov, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság magyarországi szovjet vezetője is szorgalmazott. A választási szövetség megalakításától a kisgazdák végül elálltak – részben külpolitikai okok miatt, mivel az Amerikai Egyesült Államok álláspontja szerint egy közös lista megakadályozná a demokratikus intézményrendszer kiépítésének lehetőségét.

Az október 7-i törvényhatósági választásokat követően november 4-én megtartott nemzetgyűlési választáson összesen 4 774 653 szavazásra jogosult fő voksolt. Az érvényes szavazatok az alábbiak szerint oszlottak meg: Független Kisgazdapárt 57,03%, Szociáldemokrata Párt 17,41%, Magyar Kommunista Párt 16,85%, Nemzeti Parasztpárt 6,87%, Polgári Demokrata Párt 1,6%, Magyar Radikális Párt 0,12 %. A kisgazdáknak országosan sikerült az abszolút többséget megszerezniük, és valamennyi választókerületben ők kapták a legtöbb szavazatot. A munkáspártok, de főleg a kommunista párt számára csalódás volt az eredmény, akik amellett, hogy bírták a Szövetséges Ellenőrző Bizottság támogatását, minden más lehetséges eszközt bevetettek a kampány során. Nem pusztán irreális ígéreteket tettek, de ha szükséges volt fenyegetőleg is felléptek például a kisgazdák ellen: „[…] ha a kisgazdák, tegyük fel, győznek is a közelgő választásokon, egyetlen állam sem fogja támogatni őket. Sem Anglia, sem Amerika, kiváltképp pedig a Szovjetunió nem fog semmilyen gazdasági segítséget sem nyújtani Magyarországnak. A mai körülmények között egy ilyen kormány kétségtelenül kudarcra lesz ítélve.”

Annak ellenére, hogy a választási eredmény alapján a kisgazdapárt elegendő mandátummal bírt ahhoz, hogy egyedül is kormányt alakítson, a Szovjetunió nyomására mégis koalíciós kabinet jött létre, amelyben éppúgy helyet kaptak a kommunisták, mint a szociáldemokraták és a parasztpártiak. Moszkva a tárcák elosztásába is beleszólt, a belügyminiszteri széket, amelyet a kisgazdák eredetileg maguknak tartottak fenn, a kommunista párt képviselője kapta meg. Az új kormány végül 1945. november 15-én alakult meg a kisgazdapárti Tildy Zoltán vezetésével. A testületben további hat miniszteri tárcát kapott a Kisgazdapárt, hármat-hármat az SZDP és az MKP, egyet pedig az NPP. Pártonként egy-egy államminiszteri pozíciót kaptak a kisgazdák, a kommunisták és a szociáldemokraták.

 Rapali Vivien Regina írása

Forrás: retorki.hu
(2025.11.04.)