SZOLGÁLNI ÉS GYÓGYÍTANI – A HŐS KATONAORVOSOKRA ÉS MENTŐSÖKRE EMLÉKEZTEK

A Nemzeti Fórum Egyesület és a Honvédelmi Minisztérium szervezésében katonai tiszteletadással és a kegyelet virágaival emlékeztek meg a világháborúk és az 1956-os forradalom és szabadságharc katonaorvosaira, mentőseire, ápolóira november 4-én, délután Budapesten, a Magyar Orvos Hősi Halottak Emlékszobránál.

A Nemzeti Fórum Egyesület és a Honvédelmi Minisztérium szervezésében katonai tiszteletadással és a kegyelet virágaival emlékeztek meg a világháborúk és az 1956-os forradalom és szabadságharc katonaorvosaira, mentőseire, ápolóira november 4-én, délután Budapesten, a Magyar Orvos Hősi Halottak Emlékszobránál.
 
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum Egyesület elnöke, a Népfőiskolai Alapítvány Kuratórium elnöke beszéde elején gyermekkori emlékeit idézte fel. Az emlékműhöz közel, a Fűvészkert mellett, az Illés utcában laktak szüleivel, majd átköltöztek az akkori Lenin körűt és Dob utca sarkára. 1956. november 4-én a tankok dübörgésére ébredtek. Látta, hogy a második emeleten, az erkélyen hasalnak szülei édesapjának testvérével, s figyelik a tankokat. „Majd visszamentünk a szobába. Súlyos csönd uralkodott. Édesanyám megkérdezte, «Apu, mi lesz itt?» Édesapám hallgatott, majd rágyújtott a következő Kossuth szivarra, és így felelt «MI leszünk itt!»
És most itt vagyunk. A «mi lesz itt?» és a « MI leszünk itt!», ez a kérdés-felelet végig kísérte eddigi életem.”
Arra kérte a jelenlevőket, hogy ez tudatosuljon bennük: Mi leszünk itt!
 
A rendezvény fővédnöke beszéde végén megköszönte Fehér doktor úrnak, a „régi MDF” egészségpolitikai munkacsoportjának vezetőjének, hogy több mint 20 éve Kolozsi docenssel együtt javasolta az emlékmű felújítását, továbbá, hogy minden év november 4-én emlékezzenek azokra az orvosokra, mentősökre, ápolókra, kórházi dolgozókra, akik 1956-ban mentették a sebesülteket.
 
Nincs az embernek olyan nyomorúságos lelki vagy fizikai állapota, amikor ne találna valakit, aki nála még sokkal nehezebb helyzetben van. És óriási erőt ad, ha akkor még tudsz is valakinek segíteni – idézte Jókai Anna írónőt Dr. Kutnyánszky Zsolt. A Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára szerint a fenti mondatok különösen igazak azokra az orvosokra, ápolókra és mentősökre, akik a legnehezebb időkben is helyt álltak, és akik előtt most fejet hajtunk. Felidézte, hogy a szoborcsoportot 1942-ben az I. világháborúban hősi halált halt magyar orvosok emlékére állították. Leszögezte, hogy ma már a II. világháború, az 1956-os forradalom és szabadságharc, a járványok, így a Covid idején hősiesen szolgáló egészségügyi dolgozókra is emlékeznünk kell. „Ők azok, akik nem fegyverrel, hanem tudásukkal és emberségükkel harcoltak sebesültekért, bajtársaikért, hazájukért. Nem a dicsőség és az elismerés utáni vágy hajtotta őket, hanem esküjük szerint cselekedtek. Ők a magyar orvosi hivatás örök példaképei.” Az államtitkár szerint az orvosi hivatás lényege az emberség, az önzetlenség és a kötelességteljesítés még a legnehezebb körülmények között is. Majd arról beszélt, hogy a magyar katonai egészségügy 1848-49-ben jött létre. „A honvédsereg Európában olyan egyedülálló egészségügyi állományt állított fel, amely méltán váltott ki hazai és nemzetközi elismerést. Az első világégés során mintegy 1400, a második világháborúban 800 magyar orvos és egészségügyi dolgozó halt hősi halált. A mai napig nem tudjuk pontosan, hogy ’56-ban mennyien mentették golyózáporban a sebesülteket. Azt viszont igen, hogy nagyjából 200 orvos, ápoló, mentős és medikus ellen indult büntetőeljárás a forradalom után. Kivégezték, internálták, életfogytiglan tartó szabadságvesztésre ítélték őket. A mai megemlékezés egy újabb alkalom arra, hogy kimondjuk: hazánk soha többé nem akar háborút! Magyarország a béke oldalán áll. Meg akarjuk mutatni a világnak, hogy a magyarok nemet mondanak a háborúra és az értelmetlen vérengzésre. Dicsőség a hősöknek!” – fejezte be beszédét a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.
 
A szobor talapzatánál mintha két szív dobbanását is hallanánk. Az egyik a történelemé, a múlté, ami 1956-ban lángra lobbant, a másik a jelené, a miénk, akik ugyanazt az életet védjük, ugyanazzal a hivatástudattal, amellyel elődeink akkor a romok és a fegyveres harcok között felkutatták és mentették a sérülteket. A forradalom napjai nem csak a harcról szóltak, hanem emberségről, bátorságról, hűségről és a csendről is. Arról a csendről, amikor a mentőautó megérkezett, az emberek félrehúzódtak, hogy elférjen a fehér kocsi, amely a remény és a túlélés biztonságát hozta – hívta fel a figyelmet beszéde elején Győrfi Pál mentőtiszt. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője megemlítette, hogy a forradalom idején még az általános esetkivonulások száma is megnőtt: a félelemmel, fokozott stresszhelyzettel, bizonytalansággal járó napok feszültsége sok terhes nőnél megindította a szülést, másoknál akut belgyógyászati, neurológiai és pszichiátriai tüneteket produkált.
„A mentősök, orvossegédek, ápolók nem kérdeztek semmit, nem érdekelte őket, ki melyik oldalon állt. Csak azt tudták, valahol fekszik a földön egy ember, akinek szüksége van rájuk. És ez nekik elég volt. A közlekedés leállt, de a mentők elindultak, az életet vitték el fővárosunk és hazánk valamennyi pontjára. Voltak olyanok, akik hordággyal a vállukon vagy feltartott kézzel, fehér kendőt lengetve haladtak a sebesültekhez, és sajnos voltak olyanok is, akik soha nem tértek vissza.” Győrfi Pál arról is beszélt, hogy a forradalom leverése után sokakat azért hurcoltak meg, mert esküjükhöz híven segítettek.
 
A rendezvény végén, a józsefvárosi emlékműnél koszorút helyezett el Lezsák Sándor, Dr. Kutnyánszky Zsolt, Győrfi Pál, Novák Irén művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkár, V.Németh Zsolt az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára, Dr. Vendrei Gábor az Észak-Pesti Centrumkórház – Honvédkórház orvosigazgatója, továbbá a Nemzeti Fórum Egyesület, az IKON - Ifjú Konzervatívok a Nemzetért, a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár, valamint a hagyományőrző, az 1956-os és az egészségügyi egyesületek vezetői, képviselői.
 
m.a.
 
(2025.11.04.)