Az államfői hatalmat átmenetileg Gerő Ernő, Zsedényi Béla és dálnoki Miklós Béla gyakorolta

Első lépés az új államhatalom felé: az Ideiglenes Nemzetgyűlés. RETÖRKI KRONOLÓGIA.

A második világháború utolsó hónapjaiban a fokozatosan Nyugat felé hátráló Szálasi Ferenc a kormányzati és hadvezetési adminisztrációt Sopronba telepítette át. Az ország politikai vezetés által elhagyott középső és keleti részein a közigazgatási és az államhatalmi szervek csak korlátozottan, vagy egyáltalán nem működtek, az újjászervezésre az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása adott lehetőséget – írja Marschal Adrienn történész a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár honlapjának kronológia rovatában.
 
A fővárosban, Budapesten és környékén még harcoltak, amikor az ország keleti fele már német uralom alól szovjet megszállás alá került. Így először ebben az országrészben kezdődhetett meg a törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltatást biztosító hatalmi ágak, valamint a közigazgatás újjászervezése. Először, 1944. december 2-án a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front (MNFF) alakult meg Szegeden a Független Kisgazdapárt (FKgP), a Magyar Kommunista Párt (MKP), a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP), a Nemzeti Parasztpárt (NPP) és a Polgári Demokrata Párt (PDP) összesen 9 küldöttje részvételével. Ez egy náciellenes politikai szövetség volt, amelynek előzményét az 1944 májusában, szintén több párt részvételével megszervezett Magyar Front adta. Az MNFF programjában – amely az MKP Révai József és Gerő Ernő által Moszkvában megírt programjának módosított változata volt – leszögezte: „A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front azt hirdeti: lesz magyar újjászületés! Össze kell fogni minden igazán nemzeti, német-ellenes erőt! Fegyvert kell ragadni a németek és nyilas bérenceik ellen szabadságunk és függetlenségünk kivívására! Ha a nemzet kíméletlenül leszámol az országvesztőkkel, ha minden becsületes magyar összefog a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontban az új, életerős, demokratikus Magyarország felépítésére, ha a nép veszi kezébe az ország vezetését, akkor Magyarország nem volt, hanem lesz!” Továbbá többek között sürgette a földreformot, az államosítást, munkásokat védő intézkedések meghozatalát és az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását is. 
 
A jövendő országgyűlés összehívásának első lépéseként 1944. december 14-én 17 tagú Előkészítő Bizottságot alakítottak, melynek elnöke Vásáry István, Debrecen polgármestere lett. Ezután 1944. december 15 és 19 között felhívásokat jelentettek meg, melyekben a nemzetgyűlési képviselők demokratikus úton történő megválasztását kérték: „Felhívjuk a városok és községek önkormányzati testületeit, a Nemzeti Bizottságokat, a szakszervezeteket, az ipari, mezőgazdasági és kereskedelmi szervezeteket, a kulturális és egyéb egyesületeket, hogy demokratikusan válasszák meg küldötteiket.” Ezt követően 44 településen, főleg az ország keleti felében zajlottak le népgyűlések, melyeken közfelkiáltással választották meg a képviselőket. Ez a választási eljárás azonban vitathatóvá tette az Ideiglenes Nemzetgyűlés legitimációját. További problémát jelentett az, hogy ekkor még egy területileg is erősen korlátozott szuverenitású parlament jöhetett csak létre, mivel az ország nyugati felén még nem hallgattak el a fegyverek.
 
Mégis ennek eredményeként ülhetett össze december 21-én Debrecenben, a Református Kollégium oratóriumtermében az Ideiglenes Nemzetgyűlés, hogy „legyen, aki a magyar nép, a magyar nemzet, a magyar állam nevében cselekszik.” A testületnek ekkor még csak 230 tagja volt, közülük 39% a kommunista, 24% a kisgazda, 28% a szociáldemokrata, 7% a parasztpárt, míg 5-5% a polgári demokraták, illetve a pártonkívüliek közül került ki. A testület Zsedényi Béla jogtudóst választotta elnökévé és csonka voltára hivatkozva, törvények helyett csak határozatok hozatalára nyilvánította magát jogosultnak.
 
Az alakuló ülésre így emlékezett vissza Vörös Vince kisgazda képviselő, akit jegyzőnek választottak meg: „Zárt rendben mentünk át ebéd után az Arany Bikából az oratóriumba lelkes debreceniek tapsa közepette, akik erdőnyi nemzetiszínű zászlócskát lobogtattak. Meghatódottan mentünk fel a lépcsőkön és foglaltunk helyet a történelmi időket átélt és történelmi embereket magába foglaló padsorokban. Könny tolult a szemembe: íme a nép parlamentje.”
 
A nemzetgyűlés még aznap létrehozta a 23 tagú Politikai Bizottságot, melynek tagjai a nemzetgyűléshez hasonlóan a különböző pártokból vegyesen kerültek ki: öten a Független Kisgazda- és Földmunkás Polgári Párt, négyen-négyen a Magyar Kommunista Párt és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, hárman a Nemzeti Paraszt Párt, ketten a Polgári Demokrata Párt tagjai voltak, öten pedig pártonkívüliek. Így ez a testület a Debrecenben összegyűlt képviselők 10 %-ából jött létre, de pártmegoszlása közelebb állt a kormányéhoz, mint a csonka nemzetgyűléséhez. Jogköre kiterjedt a kormány ellenőrzésére, átalakítására és parlamenti szakbizottságok létrehozására is. Így 1945 májusa és szeptembere között öt bizottságot hoztak létre: alkotmányjogi, gazdasági, mandátumvizsgáló, mentelmi és véderőbizottságot. Mindezek alapján ez a testület „kis nemzetgyűlésként” definiálta önmagát, s a háborús helyzet eredményezte kényszerből a hónapokig össze nem hívott parlament törvényhozói feladatait látta el. Ősszel azonban módosult létszáma és összetétele is. Ekkortól 31 tagból állt, melybe hat képviselőt küldhetett a kisgazda, a kommunista és a szociáldemokrata párt, hármat a polgári demokraták és a paraszt-párt, két főt a szakszervezetek és ötöt a pártonkívüliek. Valamint ekkor már a pártok legprominensebb tagjaikat delegálták ide, mivel itt születtek a fontos döntések.
 
A nemzetgyűlés decemberi, két napos ülésének két fontos eredménye volt. Az egyik, hogy a Politikai Bizottság közreműködésével megválasztották az Ideiglenes Kormányt, dálnoki Miklós Béla vezetésével, a másik pedig az, hogy felhatalmazták a béketárgyalásokra. Így az ott tartózkodó miniszterek 1945. január 20-án aláírhatták a fegyverszünetet Moszkvában.
 
Fontos alkotmányjogi kérdésként merült fel Magyarország államformája, ami egyelőre továbbra is király nélküli királyság maradt. Az államfői hatalmat átmenetileg az 1945. január 26-án felállított háromtagú Nemzeti Főtanács tagjai: dálnoki Miklós Béla és Zsedényi Béla, illetve mellettük Gerő Ernő, később Révai József, majd Rákosi Mátyás gyakorolták. Ez a szerv munkáját végül csak 1945. április 17-ei, budapesti megalakulását követően tudta elkezdeni, viszont a többitől eltérően a köztársaság 1946. február elsejei kikiáltásáig működött. Összesen 24 alkalommal ülésezett, jogköre kiterjedt követek, miniszterek és kormányok felmentésére és kinevezésére, valamint kegyelmi ügyekre is. Az államfői jogkör többi része az Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány hatáskörébe került.
 
Közben fokozatosan szabadult fel az ország Szálasi uralma alól, így először áprilisban Budapesten, majd a nyár elején a dunántúli országrészeken, több városban is június 24-én népgyűléseket rendeztek, ahol szintén közfelkiáltással választották meg az országgyűlésbe küldött képviselőket. A fővárosi választás eredményeként 108 fővel, míg a dunántúli következményeként további 160 fővel bővült a nemzetgyűlés.
 
A teljessé vált parlament 498, illetve 501 főből állt, de voltak olyan tagok is, akiket bár megválasztottak, de külföldön tartózkodásuk miatt érdemben nem tudtak részt venni a testület munkájában. Ilyen személy volt például Bartók Béla és Károlyi Mihály. A képviselők többsége 6 elemit vagy a középiskola 4 osztályát végezte el, s kétharmaduk 1902 előtt született. Pártösszetételüket tekintve 130 kommunista, 97 szociáldemokrata, 61 szakszervezeti delegált, 122 kisgazda, 40 parasztpárti, 21 polgári demokrata és 27 pártonkívüli alkotta a nemzetgyűlést. Utóbbiak közül személyükben meghívott volt például Bartók Béla, Bölöni György, Károlyi Mihály, Szekfű Gyula, Szent-Györgyi Albert és Vámbéry Rusztem.
 
A nemzetgyűlés következő összehívására csak ősszel került sor. Bár tavasszal is szerették volna, de a szovjetek által vezetett, s az országot valójában irányító Szövetséges Ellenőrző Bizottság nem engedte ülésezni. Ez világosan jelezte azt, hogy bár volt nemzetgyűlés, de valójában nem ott születtek meg a fontos döntések, a testület feladata csak az volt, hogy azokat utólag legitimálja. Erre a nyári választások következtében teljessé vált parlament tagjainak 1945. szeptember 5-én, 6-án, 7-én, 11-én, 12-én és 13-án nyílt lehetősége. A decemberi két nap után ekkor gyűlhettek össze ismét, immár Budapesten.
 
Ezen őszi ülésszakon emelték törvényerőre a fontosabb, eddig rendeletként már elfogadott intézkedéseket, összesen 11-et. Az I. törvény az állami szuverenitásról, a II. az államfői jogkörről, a III. a Nemzeti Főtanácsról, a IV. a Németországnak küldött hadüzenetről, az V. a Moszkvában kötött fegyverszüneti egyezményről, a VI. a földosztásról, a VII. a népbíróságokról, a VIII. a választásokról, a IX. az elesett szovjet katonákról, a X. a közterhekről, míg a XI. az államhatalom gyakorlásáról szólt.
 
A jövőt tekintve az egyik legfontosabb a VIII. törvénycikk volt, amit Erdei Ferenc belügyminiszter szeptember 11-én terjesztett be, majd részletes vitára került sor. A szeptember 13-án elfogadott választójogi törvény végül kimondta, hogy minden 20. életévét betöltött magyar állampolgárnak általános, egyenlő és titkos választójoga van, amiből más társadalmi csoportok mellett  kizárták a németbarát szervezetek tagjait. Ezzel megteremtődött a lehetősége az új országgyűlési választások megtartásának, mivel az Ideiglenes Nemzetgyűlés és kormány mandátuma nem négy évre, hanem csak a következő országgyűlési választásokig szólt.
 
Ennek megtartását Vorosilov, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság vezetője 1945 augusztusában kezdte szorgalmazni, mert erre az ország teljes jogú diplomáciai elismeréséhez is szükség volt. Először ennek mintegy főpróbájaként a helyhatósági választásokat tartották meg Budapesten 1945. október 7-én, amit a kisgazdák 50,5%-al nyertek meg. (Ezzel ellentétben viszont a többi vidéki településen 1947-ig nem került sor helyhatósági választásokra.) Ehhez hasonlóan alakult az 1945. november 4-én megtartott nemzetgyűlési választások eredménye is, ahol a kisgazdák 57%-os győzelmet arattak. Ezután már nem ült össze többet az Ideiglenes Nemzetgyűlés, s az Ideiglenes Kormány is benyújtotta lemondását. Az új, immár nem ideiglenes nemzetgyűlés tagjai 1945. november 29-én foglalták el helyüket a parlamentben.
 
Az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagjai a korlátozott szuverenitás körülményei között is igyekeztek ellátni feladatukat, melynek köszönhetően újraindult az élet az országban. Ezen teljesítmény elismeréséről 1954-ben, a megalakítás tizedik évfordulóján külön törvényt fogadtak el: „megemlékezve arról az eredményes munkáról, amellyel az Ideiglenes Nemzetgyűlés a magyar nép szabad fejlődésének alapjait lerakta, az Ideiglenes Nemzetgyűlés történelmi jelentőségét törvénybe iktatja.” Majd 40 évvel később a rendszerváltoztatás után is fontosnak tartották a testület emlékét megőrizni, így az 1994. évi LXXXI. törvényben kimondták, hogy „Az Országgyűlés az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 21-i megalakulásának emlékét törvényben örökíti meg.”

Forrás: retorki.hu
(2025.12.21.)