ADVENTUS DOMINI - ADVENT ELSŐ VASÁRNAPJÁTÓL AZ ÚR ELJÖVETELÉRE VÁRUNK

P. Barsi Balázs ferences hitszónok: azt kérdezik Isten és az egyház ellenségei gúnyosan, hogy vajon hol az Isten a fizikában, hol van az Úr a lombikban, vagy az űrhajóban? 
Tudjátok, hol van, kedves keresztények? A lombikot kezében tartó ember szívében és az űrhajót szerkesztő ember szívében. Ott van a vágyainknak a legmélyében, és a szeretetünkben.

Milyen Úrjövetről emlékezünk meg Ádventben?

Kegyelmi Úrjövet. A hívő lélek várakozása Krisztus folytonos (lelki) eljövetelére a Karácsonyban.
Eszkatologikus Úrjövet. Az Egyház virrasztó várakozása Krisztus második (diadalmas) eljövetelére az Utolsó Napon.

Hogyan ünnepeljük a Kegyelmi Úrjövetet?
A liturgikus ünneplésben mindig titokzatosan megjelenül az a misztérium, amelyet ünneplünk. Így mi is belekapcsolódhatunk annak tartalmába, és részesülünk áldásaiban. Krisztus karácsonykor valamilyen értelemben évről évre újraalkotja születésének tényét, hogy annak gyümölcsét velünk közölje és istengyermekségünket megújítsa. Ugyanazt hozza el tehát minden egyes hívének, amit az első Karácsonykor - elvben - az egész emberiségnek elhozott. Azért elevenítjük föl Ádventben az Ószövetség könyörgő vágyakozását, hogy mi is átéljük lelki sötétségünket, rászorultságunkat a kegyelemre, tehát „fölemeljük lelkünket az Úrhoz”. Kérnünk kell saját magunk számára is a Szabadító eljövetelét. Így tölthet majd be minket is Krisztus születésének érdemével és sajátos karácsonyi áldásaival. Az Egyház tehát évről évre felkészül Krisztus kegyelmi eljövetelére.

Hogyan ünnepeljük az Eszkatologikus Úrjövetet?
”...Reménykedve várjuk... Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét.” Krisztus már eljött, mégis várjuk őt. Várakozásunk már beteljesedett Krisztus születésével, mégis állandó várakozásban élünk. Már meg vagyunk váltva, Krisztus mégis a világ végére mondta, hogy akkor majd „emeljétek föl fejeteket, mert eljött megváltástok” (Lk 21,28). Az üdvösséget még láthatatlanul és ezer veszély közt hordozzuk magunkban. Ma még reményben élünk. A világ végén eljön az Emberfia, már nem gyenge kisgyermekként, nem halandó testben, hanem „hatalommal és dicsőséggel”, hogy ítéletet tartson élőkön és holtakon, az egész történelmen, és hogy övéit véglegesen magához vegye. Akkor majd örökre egyesül hűségesen várakozó Jegyesével, az Egyházzal. Ezért úgy kell szemlélnünk és átélnünk földi életünket és az Egyház földi életét, mint egy hatalmas Ádventet, melyben a sötétség és zűrzavar, a szívet széttépő erők vesznek ugyan körül, de ebből a babiloni fogságból kivisz minket Szabadítónk. Az Egyház évről évre megerősíti híveit és önmagát e nagy Ádvent szellemében, az utolsó Úrjövet várásában.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön, ugyanaz történik, mint Noé napjaiban. A vízözön előtti napokban az emberek ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek –, egészen addig a napig, amikor Noé beszállt a bárkába. Semmit sem sejtettek mindaddig, míg be nem következett a katasztrófa, és a víz el nem sodorta mindannyiukat. Így lesz ez akkor is, amikor az Emberfia eljön. Ha akkor ketten lesznek kint a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malmával, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Virrasszatok tehát, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok.

(Mt 24,37-44)


Jézus Noé korát nem látványos bűnlistával, hanem a „normális” élet képeivel írja le: ettek, ittak, nősültek és férjhez mentek – miközben csendesen kihagyták Istent. Nem az volt a döntő, amit tettek, hanem ami hiányzott belőle: annak keresése, mi okból és mi végett vagyunk a világon, mert így az ember önpusztító, értelmetlenségbe fulladó életformát épít. A vízözön ezért nem a sértett Isten bosszúja, hanem képe annak, hová jut az Istentől elszakított emberiség. Ma is Noé korát éljük: ne a többség, a statisztikák és az alkalmazkodási kényszer legyen a mérce, hanem Krisztusban az Atya szeretetéhez igazodó élet.

Az igazi Krisztus-követő olyan életformát választ, amelyben bűnös, nyíltan vagy rejtetten önközpontúságra épülő emberi világának összetartó erői megrendülnek.
Jézus ezeket mondta tanítványainak a világ végéről: „Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban, a földön pedig kétségbeesett rettegés támad a népek között a tenger zúgása és a hullámok háborgása miatt. Az emberek megdermednek a rémülettől, miközben várják, hogy mi történik a világgal. A mindenség összetartó erői megrendülnek. Akkor majd meglátják az Emberfiát, amint eljön a felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel. Amikor mindez beteljesedik, nézzetek fel, és emeljétek föl fejeteket, mert elérkezett megváltásotok.

Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Így majd nem ér készületlenül benneteket az a nap. Mint a csapda, úgy csap le mindazokra, akik a földön laknak. Virrasszatok hát és imádkozzatok szüntelenül, hogy megmeneküljetek attól, ami majd bekövetkezik, és megállhassatok az Emberfia színe előtt.”
 
Az Emberfiát már most is csak akkor láthatom meg, csak akkor ismerhetem fel jelenlétét, ha számomra megrendülnek a jelen világ összetartó erői. A bűnbeeséssel az ember önmagát és önmaga által ezt a világot elszakította a teremtő Istentől. Legtöbbünknek olyannyira hazugságtéglákból és hamis reménykedések habarcsából épül az életünk, egész világértelmezésünk, világnézetünk, hogy az egésznek nagy robajjal össze kell dőlnie ahhoz, hogy arra a világra ébredjünk, ahol Isten valóban Isten és Teremtő. Azt kérdezik Isten és az egyház ellenségei gúnyosan, hogy vajon hol az Isten a fizikában, hol van a lombikban, vagy az űrhajóban? 
Tudjátok, hol van, kedves keresztények? A lombikot kezében tartó ember szívében és az űrhajót szerkesztő ember szívében. Ott van a vágyainknak a legmélyében, és a szeretetünkben.
 
Az igazi megtérés egyfajta elővételezése a végső világösszeomlásnak és az Emberfia eljövetelének.
 
A nagy konvertiták életében látható módon bekövetkezett ez a világösszeomlás. Ágoston, Ferenc, Cortonai Margit és a többiek csakis régi, testies világuk romjain, a bűnbánat rémületes gyönyörűségének könnyein át láthatták meg az Emberfiát, Jézust, és ismerhették föl benne az Isten egyszülött Fiát. Nagyban vagy kicsiben, de a te életedben is be kell következnie ennek a világösszeomlásnak, különben sohasem fogod meglátni az Emberfiát, vagyis annak látni Jézust, aki valójában.
 
Az igazi Krisztus-követő olyan életformát választ, amelyben bűnös, nyíltan vagy rejtetten önközpontúságra épülő emberi világának összetartó erői megrendülnek, és ez a világ – talán csendesen és szép fokozatosan, talán nagy hirtelenséggel – összeomlik. Ilyen életforma az egynejű, minden magzatot vállaló házasság. Ilyen a teljesen áttetsző, engedelmes, szűzi és szegény szerzetesi élet. Ilyen a világban vállalt konszekrált, tiszta élet, mely az ingyenes szolgálatban épül fel.
 
Vigyázzatok, hogy el ne nehezedjék szívetek tobzódásban, részegeskedésben és az evilági gondokban. Csak annak a szíve nem nehezedik el, aki régi bűnös, önző világát önkezével dönti le, illetve engedi, hogy Isten az események által lebontsa egészen az alapokig. Az ilyen szív nem fél a haláltól, sem az utolsó ítélettől, mert már átment rajta önként, az Úr szívébe helyezve magát. Egyszerűen nem esik ítélet alá, hanem várja annak kiteljesedését a mindenségben és az emberiség életében, ami az ő szívében már végbement; várja az új Jeruzsálemet, melyet Jeremiás próféta szerint így fognak nevezni: „Az Úr a mi igazságunk!”

Forrás: Barsi Balázs–Telek Péter-Pál: Magasság és mélység – Szent idők