Hatodik alkalommal rendezték meg a magyar nyelvjárások napját

M. Lezsák Gabriella, a Magyarságkutató Intézet főigazgatója megnyitójában a december elsejéhez kötődő, történelmi veszteségben gyökerező szimbolikát emelte ki: ezen a napon vesztettük el Erdélyt. Mint mondta, erre reflektál a Magyarságkutató Intézet, amikor immár hatodik alkalommal ezen a napon rendezi meg a magyar nyelvjárások témakörében a konferenciáját, együttműködve az Anyanyelvápolók Szövetségével. 


A nyelvjárások kérdésköre nemcsak nyelvészeti kérdés, hanem tudománypolitikai, nemzetstratégiai ügy is – hangsúlyozta a főigazgató. Rámutatott: a nyelvjárások olyan „identitásképző erőt” hordoznak, amelyben egy-egy tájegység gondolkodásmódja és tapasztalata sűrűsödik. 

Példaként Tamási Áron székely világát és Móricz Zsigmond tiszaháti nyelvezetét idézte, jelezve: a magyar nyelv két végpontja együtt rajzolja ki azt a gazdag ívet, amelyet nem engedhetünk elsivárosodni. Mint fogalmazott: 

Ha egyetlen nyelvjárás is eltűnne Magyarországon, sokkal szegényebbek lennénk. Hiszen a nyelv uniformizálása a lélek uniformizálását is jelenti számunkra, amit nem szabad engednünk, hogy megtörténjen.


Nyiri Péter, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, a Magyar Nyelv Múzeumának igazgatója videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket, majd Pomozi Péter, a Magyarságkutató Intézet igazgatója, a Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpont vezetője kért szót. Kiemelte, hogy a nemzet jövője a kis közösségeknek az összetartásán, helyi önszerveződésen is múlik. Ha ez nincs, akkor nemzeti jövő sincs. 

Felhívta a figyelmet a mesterséges intelligencia egysíkú nyelvhasználatára is: – Abban nincs benne a nemzeti múlt, a nemzeti tapasztalat, a helyi paraszti bölcsesség és nincs benne a sok évezredes, nemzedékeken átívelő tapasztalat, ami ezeket azzá teszi, amik és amiért nekünk igazi értékek. Ezért is van szükség a nyelvjárásokra, és ezért van szükség a nyelvjárások napjára, hogy időről időre fölhívjuk a figyelmet, hogy ha ezt teljesen elhagyjuk, akkor már nem azok leszünk, amik voltunk, és egyáltalán nem biztos, hogy még magyarok leszünk – mondta az igazgató. 


A konferencia szakmai programjában is érdekes előadások hangzottak el. Sulev Ira a võro nyelvű tankönyvek és oktatási anyagok szerepét mutatta be, ráirányítva a figyelmet arra, hogy a kisebbségi nyelvhasználat fennmaradásának legfontosabb terepe még mindig az iskola. Gréczi-Zsoldos Enikő a XIX. századi magyar és osztrák irodalomban vizsgálta a nyelvjárás szerepét, míg Zékány Krisztina a kárpátaljai magyar közösségek nyelvhasználatát elemezte, kiemelve: a nyelvjárások az identitás és a nemzetmegtartó erő szerves összetevői. Pomozi Péter a palóc nyelvjárás irodalmi és olvasói recepciójáról beszélt, Csontos Sára pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy az etimológiai szótárakban háttérbe szoruló nyelvjárási adatok nélkülözhetetlenek a magyar nyelv mélyrétegeinek megértéséhez. Pál Helén előadása Tamás Menyhért székely nyelvjárási örökségének irodalmi jelentőségére világított rá. A délutáni szekcióban a szépirodalmi megjelenítés került a középpontba. 

Iancu Laura moldvai példákon mutatta be a nyelvjárás poétikai szerepét, Németh Dániel pedig az irodalmi nyelvjárási adatok helyzetét elemezte. Juhász Dezső professzor előadása A Szabács viadala című 1476-os ének nyelvi dimenzióit tárta fel, bizonyítva, hogy a nyelv történeti rétegei milyen árnyalt képet őriznek múltunkról.

Forrás: nepfolakitelek.hu, Magyar Nemzet 
(2025.12.04.)