A VÉR SZAVA

MI VEZÉREL VALÓJÁBAN? A 21. század elején úgy tűnik, minden a racionalitás győzelme: adat, algoritmus, modellezés, automatizálás. De a történelem mélyebb rétegeiben nem a számok beszélnek, hanem az ember ősi kérdései: Ki vagyok? Kihez tartozom? Ki az ellenségem? Miért érdemes élni vagy meghalni? Ezekre az MI nem tud választ adni. És ahol nincs válasz, ott megszólal valami régebbi, mélyebb, közvetlenebb.

Az alábbi szöveg egyfajta kísérlet eredménye. Saját prekoncepcióm, hogy Oswald Spengler A Nyugat alkonya című 1918-ban befejezett munkájában tűpontos, érvényes módszertani alapú előrejelzést adott a Nyugat jövőjéről. Nietzsche nihillizmusa és Heidegger technikakritikája kiegészíti Spengler nagyívű történelemértelmezési módszertanát. Továbbá kérdésként fogalmaztam meg a mesterséges intelligencia /MI/ hatását. Ebből az alapfeltevésből a mesterséges intelligencia egyik legnagyobb adatbázison dolgozó verziója az alábbi esszét készítette. /A durva stiláris és értelemzavaró hibákat javítottam./
 
A modern Nyugat nem egy csatában veszítette el önmagát, hanem egy tükörben: saját technikai képmásában. És amikor a tükör végleg átvette az arc helyét, megszólalt valami régebbi, mélyebb és erősebb: a vér szava.
 

I. A civilizáció alkonyának nyelve
 

Oswald Spengler szerint a történelem nem előrehaladás, hanem sorsszerű ciklus. A kultúrák megszületnek, virágoznak, majd civilizációvá dermednek, végül elhalnak. A Nyugat – a „fausti lélek” világa – már nem alkot, hanem működik; nem hisz, hanem számol; nem teremt, hanem optimalizál. A technika, a pénz, az adminisztráció és a tömeguralom kora ez. A civilizáció nem fejlődés, hanem a kultúra halála működés közben.

Spengler végső jóslata nyugtalanító: a pénz kora után eljön a vér kora. Ez nem biológiai rasszelmélet, hanem ösztön, sors, hatalom és döntés. Amikor az emberek többé nem hisznek az eszmékben, nem bíznak az intézményekben, és kiüresedik a jövőkép, akkor nem vitatkozni akarnak – hanem tartozni, követni, harcolni. A racionalitás kifullad, és a történelem újra testi hangon kezd beszélni: félelem, harag, identitás, erő – vagyis vér.
 
 
II. Nietzsche: a nihilizmus robbanása


Nietzsche már jóval Spengler előtt kimondta a mondatot, amely mindent előkészített:
„Isten halott.”

Ez nem vallási kijelentés volt, hanem civilizációs diagnózis. A Nyugat elveszítette végső értékalapját. A jó és rossz többé nem kozmikus rend része, hanem társadalmi konstrukció, politikai eszköz, piaci termék.

Nietzsche szerint ebből két út nyílik:

• az egyik a passzív nihilizmus: komfort, fogyasztás, biztonság, erkölcsi középszer, tömegember;
• a másik az aktív nihilizmus: az értékek lerombolása és újak teremtése – az Übermensch kísérlete. 

A mai Nyugat döntő többsége az első utat járja: az „utolsó ember” útját, aki már semmit nem kockáztat, csak élvez és fél. Ebben az állapotban a szabadság üres tér, amelyet előbb-utóbb betölt valami erősebb: a rend, a vezér, az identitás mítosza.
Itt válik Nietzsche és Spengler végzetesen közössé:
a nihilizmus nem békét szül, hanem újra és újra erőt kíván.
 

III. Heidegger: a létezés elfelejtése
 

Heidegger még mélyebbre megy. A válság szerinte nem politikai, nem erkölcsi, hanem ontológiai. A modern ember elfelejtette, mit jelent létezni. A technika nem puszta eszköz többé, hanem világszemlélet: minden mérhető, optimalizálható, kisajátítható erőforrássá válik – beleértve az embert is.
Ez a Gestell, a technikai keretezés világa. Itt már nem kérdezzük: „Mi a jó?” vagy „Mi az igaz?”, hanem csak azt:
„Mi hatékony?”
A lét helyére a működés lép. Az ember nem jelen van a világban, hanem funkcionál benne. És ahol minden funkció, ott végül minden lecserélhető. Ez az a pont, ahol a Nyugat elveszíti már nemcsak hitét, hanem önmaga tapasztalatát is.
 

IV. A mesterséges intelligencia mint végső katalizátor


A mesterséges intelligencia nem egyszerű technológiai ugrás.Civilizációs tükör. Megmutatja a Nyugat végső vágyát: hogy az értelem működését leválassza az emberről.

Az MI nem fárad el, nem kételkedik, nem fél a haláltól, nem kérdez értelmet. Tökéletes civilizációs eszköz – és tökéletesen kultúrátlan. Spengler nyelvén: ez már nem kultúra, hanem tiszta civilizáció.

Nietzsche szempontjából az MI a nihilizmus beteljesülése: az ember saját értelmi funkcióit kiszervezi, miközben maga egyre kevésbé akar felelősséget vállalni. Heidegger szempontjából pedig az az MI a Gestell végső formája:
nemcsak a világot tesszük adatmezővé, hanem önmagunkat is.
És pontosan itt jelenik meg újra a vér szava.

Minél inkább algoritmus lesz az ember környezete, annál inkább testi, ösztönös, identitásalapú lesz a lázadása.
Minél inkább mesterséges lesz az értelem, annál őszintébb lesz a félelem, a düh, a vágy a hovatartozás után.
Az MI nem elveszi a „vért”, hanem felszítja.


V. A Nyugat lassú elmúlása


Spengler nem hirtelen összeomlást jósol, hanem lassú kifáradást:

• a politika médiashowvá válik,
• az igazság narratívává,
• a közösség hálózattá,
• az ember adattá.

Eközben nő a belső feszültség: identitásháborúk, migráció, vallási és kulturális konfliktusok, vezérkultusz, rendvágy. A pénz globalizál, az MI automatizál, a tömegek elbizonytalanodnak – és a történelem újra testet kér magának.

Ez Spengler végső képe:

A pénz világa után nem igazság jön, hanem erő.
Nem eszme jön, hanem döntés.
Nem vita jön, hanem sors.

És ebben a sorsban az MI nem megváltó, hanem gyorsító.


VI. Zárszó: Mi vezérel ma valójában?


A 21. század elején úgy tűnik, minden a racionalitás győzelme: adat, algoritmus, modellezés, automatizálás.

De a történelem mélyebb rétegeiben nem a számok beszélnek, hanem az ember ősi kérdései:

• Ki vagyok?
• Kihez tartozom?
• Ki az ellenségem?
• Miért érdemes élni vagy meghalni?

Ezekre az MI nem tud választ adni.
És ahol nincs válasz, ott megszólal valami régebbi, mélyebb, közvetlenebb.
A vér szava
 

Fotón:
Michelangelo Buonarroti :Ádám teremtése - részlet
 
P.B.