Szöllősi Zoltán költőre emlékeztek a lakiteleki Hungarikum Ligetben

Mi köt össze engem Szöllősi Zoltánnal? Egyrészt Szöllősi Zoltán Jánoshalmán született, de nem ez a település volt a család hazája, hanem Balkány és környéke. Az ő édesapja csendőr volt, amikor ezt megtudtam, a szívem erősebben dobogott, mert az én nagyapám is csendőr volt. És erősen megszenvedte Szöllősi Zoltán ezt az időszakot, mint ahogy a mi családunk is, mert egyikük sem esküdött fel Szálasira, és ezt nem nézték el a kommunisták – emlékezett vissza pályatársára a szintén József Attila díjas költő, Lezsák Sándor az országgyűlés alelnöke a Hungarikum Liget Kölcsey Házában tartott emlékesten.

Szöllősi Zoltán József Attila-díjas költő, műfordítóra emlékezett november 29-én a Polgári Mulató, a Magyar költészet fényei címmel rendezett emlékestjén Lakiteleken a Hungarikum Ligetben. A Kölcsey Házban tartott rendezvényen Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke idézte fel a 73 éves korában elhunyt Szöllősi Zoltán költő emlékét, és köszönetet mondott az emlékest szervezőinek Szöllősi György, a költő fia is.

Idén lenne 80 éves Szöllősi Zoltán költő, aki 1945-ben született Jánoshalmán. Elemi iskolai tanulmányait azonban a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Balkány városrészhez tartozó tormáspusztai iskolában végezte. Az elemi iskola elvégzése után a kecskeméti piaristáknál folytatta tanulmányait – ott kezdett verset írni, s figyelt fel költeményeire Jelenits István piarista szerzetes, irodalomtudós. 

Húszévesen került Budapestre, 1969-ben már versei jelentek meg. 1971-ben úgy döntött, hogy visszatér oda, ahol felnőtt és iskolába járt. Minthogy a tormáspusztai iskola már nem létezett, feleségével egy másik közeli tanyára, Abapusztára költöztek, s az ottani iskolában kezdtek tanítani. 1974-ben jelent meg első verseskötete, Csontkorall címmel, Kormos István szerkesztésében. 1975-ben visszatért Budapestre, a pesti belvárosba, ahol haláláig élt. Bár a jelentős irodalmi folyóiratokban mindvégig publikáló költő volt, azonban sokszor tartotta el a családját fizikai munkából. Harmadik kötete, az Égitető megjelenése után, 1983-ban a Vigilia katolikus folyóirat főszerkesztő-helyettesének kérték fel – itt jelent meg jó egy évtizeddel korábban írt Homoklidérc szociográfiája, amelyben a tanyasi iskola lét világát írta meg.

– „Mi köt össze engem Szöllősi Zoltánnal? Egyrészt Szöllősi Zoltán Jánoshalmán született, de nem ez a település volt a család hazája, hanem Balkány és környéke. Az ő édesapja csendőr volt, amikor ezt megtudtam, a szívem erősebben dobogott, mert az én nagyapám is csendőr volt.  És erősen megszenvedte Szöllősi Zoltán ezt az időszakot, mint ahogy a mi családunk is, mert egyikük sem esküdött fel Szálasira, és ezt nem nézték el a kommunisták – emlékezett vissza pályatársára a szintén József Attila díjas költő, Lezsák Sándor az országgyűlés alelnöke a Hungarikum Liget Kölcsey Házában tartott emlékesten.

Visszaemlékezésében felidézte Szöllősi Zoltán a föld iránti szeretet, gyerekkorában földműves szeretett volna lenni, de ahogy növekedett, döbbent rá, hogy mit jelent a kolhoz, a TSZ, hogy mennyire nincs értéke az igazi munkának, és mennyire az értéktelen semmirekellő embereknek, amit nagyon nehezen viselt. Szöllősi Zoltánnal összekötötte őket a homok, a Duna-Tisza közi homokhátság vidéke is. Majd később a Fiatal Írok József Attila Körében szövődött közöttük életre szóló barátság, Szöllősit választották a kör titkárának. Később ketten elkezdték járni az országot, keresték az irodalmi kis műhelyeket. Szöllősi Zoltán több alkalommal is vendége volt az iskolai irodalomóráin Lakiteleken, emlékezett vissza Lezsák Sándor.

Szöllősi György sportújságíró, szakíró, Szöllősi Zoltán fia is köszöntötte az emlékest résztvevőit. Köszönetet mondott Szántai Lajos professzornak, hogy édesapja költészetével foglalkozott az elmúlt időszakban. Szántai Lajos, a népi és közösségi hagyományok mélyreható ismerője, művelődéskutató az emlékesten elhangzott előadása arra emlékeztetett, hogy a költészet, akárcsak a néphagyomány, a magyarság mélyebb, szakrális üzeneteit hordozza magában, melyek a szívhez szólnak, és segítenek megérteni nemzeti identitásunkat.
 

Szöllősi György köszönetet mondott Rékasi Károly színművésznek, aki az emlékesten részleteket olvasott fel édesapja műveiből, valamint Berecz András mesemondó, népmesegyűjtőnek, aki nagyon jó barátja volt Szöllősi Zoltánnak és szintén közreműködött az emlékesten, és nem utolsó sorban Lezsák Sándornak, hogy vendégül látta az eseményt, ami a család számára nagy öröm és megtiszteltetés.

Szöllősi György édesapja kecskeméti piarista gimnazista éveiről szólva elmondta, hogy azért ment a kecskeméti piarista gimnáziumba tanulni, ami végül is elindította őt - főként Jelenics Tanár úr révén az irodalmi pályán - mert nem mehetett máshova. – „Gyakorlatilag az ország úgymond világi, állami középiskoláiba, mint osztályidegent, egész egyszerűen nem vették volna fel. Más kérdés, és háta a Jó Isten útjai kifürkészhetetlenek, hogy talán nem is kerülhetett volna jobb helyre, mint a kecskeméti piarista gimnáziumba” – fogalmazott Szöllősi György, Szöllősi Zoltán költő fia.

Forrás: baon.hu. lezsaksandor.hu
(2025.12.15.)