„Két asszony néz farkasszemet egymással” – Bemutatják Makk Károly Szerelem című filmét

RETÖRKI KRONOLÓGIA

Majdnem tizenöt évvel az „első ötvenhatos film”, az Éjfélkor megjelenése után, 1971-ben mutatták be az egyéni sorstragédiát megörökítő Szerelem című filmet. A Déry Tibor személyes élményeit megörökítő Szerelem és Két asszony című novellák alapján készült alkotás az ötvenes évek koncepciós pereinek világát, s a mögötte felsejlő családi drámát idézi. Makk Károly voltaképpen már a hatvanas években szerette volna Déry elbeszéléseit megfilmesíteni, ám minthogy a bebörtönzött író személye és az általa elbeszélt téma politikailag kényes volt, csak bő egy évtizeddel később, 1970-ben készülhetett el. Bemutatója 1971. január 21-én volt.

A filmtörténeti remekmű egyik központi férfi szereplője, a vásznon egyébként alig szereplő János (Darvas Iván), aki az ötvenes években politikai okokból börtönbe kerül. Felesége, a tanárnő Luca (Törőcsik Mari) hűségesen várja haza. Miközben a családi barátok félelmükben el-elmaradoznak, a szinte segítség híján lévő Luca titkolja férje valódi távollétének okát matuzsálemi kort megélt anyósa (Darvas Lili) elől. Hősies színjátékra vállalkozik: elhiteti az asszonnyal, hogy a fia filmet forgat Amerikában, s ezért férje nevében leveleket hamisít és ajándékokat küldet neki. Lucát közben máshonnan figyelmeztetik: ha nem akar bajba kerülni, jobban teszi, ha elválik férjétől; még állásából is kirúgják. 1953-ban végül Jánost szabadon engedik, ám mire kiszabadul, édesanyja már nem él - írta  Rapali Vivien Regina a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár levéltári főmunkatársa, gyűjteményi tudományos- és történész szakértője az Intézet online oldalán található Kronológia rovatában.

A cselekmény központi témája a Darvas Iván által alakított főszereplő, aki ha látszani nem is látszik, pusztán a film befejező részében, mégis ő érte történik minden. Ott vannak a középpontban azonban a nagyon is látható asszonyok János életében főszerepet játszó két nő, Luca és édesanyja áll. Voltaképpen itt „[…] Két asszony néz farkasszemet egymással a Szerelemben, de mondhatnánk úgy is: két század.” A különös öregasszony, az élő antikvitás, a 19. század megtestesítője, és a fiatal nő az azt követő, a modern(ebb) huszadik század szimbóluma.

„Két asszonynak a kortól összeláncolt, képtelenségekkel, hétköznapi szöszmötöléssel, áldozatvállalással, haragokkal, megbékéléssel, szeretetteli szerepjátszással tűzdelt rebbenő halkszavúsága uralkodik itt.” A rigolyás, beteg anyós, aki elől kíméletből – a házvezetőnő közreműködésével – titkolják, hogy a fia valójában nem New Yorkban, hanem börtönben van. Egy másik század, egy másik világ szülötte. Az egyébként okos, tanult asszony a néző számára talán nehezen felfogható hiszékenységét is megmagyarázzák az alkotók: „Az, hogy lehet hogy egy ilyen okos öregasszony, aki egész életében folyton olvasott, elhiszi ezt a sok badarságot?” – kérdezi egyízben a mindenes házvezetőnő, melyre Luca egyszerű válasza a sommázat: „A fiáról mindent. Ha a fiáról van szó akkor süket. Meg vak.”

A matróna mellett ott van a fiatalasszony karaktere is, akinek súlyos terhek nyomják a vállát: anyósa gondozása, a (kegyes)hazugság látszatának folytonos fenntartása, az anyagiak előteremtése, a szeretett férje hiánya, a férje helyzetéből adódóan a társadalomból való kirekesztettség magányos érzése. A szülői támogatáson kívül voltaképpen segítség és állás nélkül maradt fiatal nő, kétségbeejtő helyzetében, hol egy-egy értékes bútordarabot ad el a közös otthonból, hol újságkihordóként pótolja a kenyérrevalót. A fiatalasszony kirekesztett mivoltát jól példázza a jelenet, amelyben a börtönbüntetéssel együtt járó vagyonelkobzás elől a megmaradt étkészletét menti át egy ruháskosárban az anyósa háztartásába.

A koncepciós perek, az állambiztonság és a politikai üldöztetés fullasztó légkörében játszódó drámával kapcsolatban mind a rendszer, mind a nézők hihették, hogy abban a Rákosi-korszakban játszódik, amelyet a forradalom leverését követően felállt új hatalom elítélt. Luca nehézségeinek aprólékos ábrázolása azonban sokkal inkább idézi a forradalom utáni megtorlás világát, az elítéltek családtagjainak kiszolgáltatottságát, kirekesztettségét. A film készítői is – noha kimondatlanul, de – többször utalnak arra, hogy a történet valójában nem a Rákosi-, hanem a Kádár-rendszer idején, a forradalom után játszódik. Ilyen apró, ám jelentőségteljes utalás volt részükről az Esti Hírlap egyik számának megjelentetése, amely csak a forradalom után, 1957-től jelent meg.

A Szerelem korabeli fogadtatása pozitív volt, a kritikák is elismerően szóltak a filmről. Létay Vera 1971-ben így összegezte a történet fináléját: „Déry és Makk alkotása az anya vigasztalan halálának anti-happy-endje ellenére, feloldja a feszültséget. Az ártatlanul bebörtönzött férfi kiszabadul, a szenvedés véget ér. Ez a társadalom igazságtétele.” Gantner Ilona a bemutató után az utóbbi évek legszebb, legkifejezőbb magyar alkotásának nevezte. S bár a kritikusok elismerően nyilatkoztak Makk alkotásáról, elsősorban a színészi játékot, a mű képi világát és az ábrázolástechnikát dicsérték. Jószerivel csak említés szintjén kerültek be egy-egy kritikába az olyan politikailag kényes témák, mint a koncepciós perek áldozatainak és családtagjaik társadalmi számkivetettsége, az ebből adódó félelem és a magány érzése.

Mind témáját, mind feldolgozását illetően az elismerő szavak szép számmal érkeztek külföldről is. A hetvenes évek végén Budapestre látogató David Denby, amerikai filmkritikus így nyilatkozott a Szerelemről: „Láttam továbbá Makk Károly Szerelem című filmjét, amelyet egészen kimagasló alkotásnak tartok, s amikor az amerikai kritikusi testület szavazott az év filmjeiről, sokakkal együtt én is Törőcsik Marinak ítéltem a legjobb női alakítás díját.” Az adaptáció számos hazai és nemzetközi elismerése mellett, megjelenése évében elnyerte a cannes-i zsűri díját. 2000-ben beválasztották minden idők tizenkét legjobb magyar filmje közé.

Forrás: retorki.hu

(2026.01.21.)