A KAZAKISZTÁNI MADJAROKRÓL IS SZÓ ESETT A LAKITELEKI VÁMBÉRY KOLLÉGIUM TEMATIKUS HÉTVÉGÉJÉN

2025. november 28-30. között került sor a lakiteleki Hungarikum ligetben a Vámbéry Ármin Kollégium utolsó tematikus hétvégéjére, melyen a kazak nép kultúrája, értékei és természetrajza kapta a főszerepet.

A Kollégium hallgatói mellett az eddig megszokotthoz hasonlóan egy kazak egyetemistákból álló vendégcsoport is részt vett az eseményeken, ők a Stipendium Hungaricum ösztöndíjjal tanulnak különböző magyarországi egyetemeken.

Péntek este a hétvége Tóth Tamás rendező Öliara című történelmi kalandfilmjének a levetítésével nyílt meg. A szinte kizárólag keleti témákkal foglalkozó, azokat feldolgozó rendező ezen 2023-as alkotása a kazak történelem 20. századának legsötétebb lapjairól szól. A mű főszereplője Benedek Zoltán, egy magyar komisszár, aki az első világháborúban esett hadifogságba, ott bolsevizálódott, majd politikai tisztként 1929-ben kiküldetéstre indul a kazak sztyeppéken folyó rekvirálásokhoz. A film előzeteseként a Vámbéry Ármin Kollégium két tagja, Kiss Attila és Konnát Árpád beszéltek a filmről, előbbi a rendezőt és annak egyéb munkásságát mutatta be röviden, utóbbi pedig a film előzetese alapján a várható  cselekményéről és annak történelmi viszonyairól beszélt.

Szombat reggel az első előadást Boros Emil, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont ökológusa tartotta meg, Az eurázsiai sztyeppék természeti öröksége: rokon puszták és emberek Kazahsztántól Magyarországig címmel. Elsősorban a nemrég kiadott könyve kapcsán beszélt Kazakisztán természetrajzi viszonyairól, történelmi kitekintéssel, miszerint az eurázsiai sztyeppe-övezet utolsó, legnyugatabbi összefüggő területe éppen a Kárpát-medence (azon belül is az Alföld) ami magyarázza, hogy minden sztyeppei nagyállattartó lovasnomád nép miért addig hatolt nyugati irányba. A legrégebbi kazakisztáni természetvédelmi területen, az 1931-es Naurzum rezervátumban végzett megfigyelései alapján beszélt az ország területén megjelenő, újra elterjedő emlősökről, madarakról és más állatfajokról.Az előadáson szóba kerültek a nomád törzsek vándorlásainak ökológiai-klimatikus tényezői, az ország területén élő madjar törzs kérdése, és a turáni átok kifejezés lehetséges gyökere is az itt, a Turáni-alföldön szétváló magyar csoportokról. A középkorban a magyarok egy része beolvadt a keleti sztyeppe népeibe. A madjar népcsoport egy olyan közösség volt, amelyet a helyiek a kipcsak törzsszövetség egyik nemzetségének tartanak, és amely a középkor óta a kazah népesség része – állította a Magyarok keleten és nyugaton című munkájában Ajbolat Kuskumbajev kazak történész. 

Szomolai Tibor felvidéki író Vérvonal-új vérszerződés című előadásában legújabb könyve, a Vérvonal kapcsán beszélt a magyarság eredettörténetéről, illetve főként az ahhoz fűződő történetírói elméletekről, a tizenkilencedik század közepétől napjainkig. A magát sem történésznek, sem régésznek, hanem saját szavaival élve megátalkodott igazságkeresőnek tartó Szomolai Tibor laikusok számára is igen könnyen követhetően, élvezetes előadásmódban beszélt a magyarság eredetének meghatározását kísérő tudományos vitákról, elismeréssel fogadta a Magyarságkutató Intézet munkásságát, majd kitért azon belül főleg az archeogenetika, mint új tudományány által elért áttörésekre is.

Két, egymással összefüggő régészeti eredményről, az ehhez fűződő folyamatokról beszélt Rosta Szabolcs régész, a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója, a Határtalan Régészet, a “régészeti Rubicon” főszerkesztője Újraértelmezett történelem című előadásában. Először a köznyelvben tatárjárásként meghonosodó 1241-1242-es mongol invázió régészeti kutatásának új eredményeiről számolt be. Állítása szerint a régészet, mint tudományág viszonylag kevéssel járult hozzá a tatárjárás eseményeinek értelmezéséhez, ezért emiatt a kortárs írásos források információit a kutatás nagyon hosszú ideig túlzásnak, a középkorban szokásos színezésnek fogta fel. A kilencvenes évek óta elterjedő nagyberuházások, autópálya-építések során történő, addig régészetileg szűz területeket érintő rengeteg feltárás, valamint az addig ismeretlen összefüggésekre rávilágító modern régészeti lelőhelyfelderítő természettudományos módszerek elterjedésével azonban rengeteg új temető, kincslelet, erődítés került felszínre, amelyek mind közvetetten vagy inkább közvetlenül a tatárjáráshoz köthetőek. A főleg Kiskunságban feltűnően gyakori, de igazából az egész Kárpát-medencében megjelenő megerődített falvak, földvárak, korábban temetőárkokként értelmezett árkokkal védelmezett településmagok, valamint az ezek betöltésében, árkaiban, környezetében előkerülő emberi vázak és más régészeti leletek mind arra utalnak, hogy a kortárs források egy cseppet sem túloztak a pusztítás mértékét illetően. Rosta Szabolcs ugyanakkor ezen gyászos jelenségek mellett arra is rávilágított, hogy teljesen át kell értelmeznünk a középkorról, az akkori lelki világról alkotott képünket a hősies ellenállás és kitartás ilyen széleskörű megjelenési formáit látva. Előadása második felében a mostani Bugac közelében feltárt, Aranymonostor lelőhelyről beszélt. A Bécs-Konstaninápoly főüt mellett elhelyezkedő monostorról szinte csak a régészeti feltárások alapján tudunk bármit is, a hatalmas templomegyüttes és a körülvevő kiszolgáló világi létesítmények és település minden bizonnyal a kora-Árpád kori Alföld egyik központját jelenthették. A hely jelentőségét kiemeli a rengeteg, nyugat-európai és közel-keleti zarándokhelyekhez és egyházi központokhoz köthető, azokkal közvetlen kapcsolatot jelző kegytárgy. Ez a korában kiemelkedően gazdag település és monostorrendszer azonban teljesen elpusztult a mongolok támadását követően.

A Pongrátz fivérek, (akik közül Gergely és Ödön az ismertebb) az 1956-os szabadságharc és önvédelmi háború prominens alakjai voltak. A kilencvenes évektől kezdve Kiskunmajsán megalapították az ország egyetlen 56-os múzeumát. Az örökségüket gondozó, továbbvivő Juhász Pintér Pál avatta fel az emlékükre emelt, “Vére örmény, de szíve magyar” feliratú padot. Az ünnepséget a Kisfaludi Aranka vezette Nemzeti Fórum népdal- és nótaköre tette emelkedettebb hangulatúvá, akik Fráter Loránd dalszerző két nótáját adták elő.

Ebéd után az idén 80 éve világra jött költőre, Szöllősi Zoltánra emlékeztek az összegyűltek. A Magyar Arany Érdemkereszttel is kitüntetett író emlékműsorát a budapesti Polgári Mulató szervezte, Mikus Márton vezetésével. Először az ünnepelt fia, Szöllősi György sportújságíró köszöntötte a megemlékezőket, ami után az esemény házigazdája, Lezsák Sándor, a magyar Országgyűlés alelnöke illetve utána Berecz András énekes, mesemondó idézte fel Szöllősi Zoltánhoz fűződő emlékeit. Rékasi Károly színművész ezután a költő náhány versét olvasta fel, Szántai Lajos művelődéskutató pedig Szöllősi lírájának a népművészeti elemeire világított rá.

Rövid szünetet követően Őexcellenciája Abzal Szaparbekuli, Kazakisztán rendkívüli és meghatalmazott nagykövete mondott beszédet, immáron kizárólag a Vámbéry Kollégium számára. Igen közvetlen módon ecsetelte a két ország diplomáciai kapcsolatainak alakulását. Nagykövet úr után a kazak egyetemisták mutatták be országukat, elsősorban a földrajzi sajátosságokra, a népi ünnepekre, a párválasztás és esküvő szokásaira helyezvén a hangsúlyt, ezenfelül egy rögtönzött nyelvkurzust is tartottak. A kazah vendégek bemutatójukat egy találó módon, a hungarikumok mintájára kazakikumoknak nevezett, gasztronómiai értékekből álló kiállítással zárták le, ahol lehetőség nyílott szó szerint is belekóstolni a keleti rokontudatú népek konyhaművészetébe.

Friss élmények Aktauból, avagy egy csipetnyi Kazahsztán címmel a Vámbéry Kollégium résztvevője, Ujváry Sándor fotóművész, fotóriporter tartott előadást a Kazakisztán nyugati végén szervezett művészeti kirándulásáról, ahol más türk országokból származó fényképészekkel együtt vett részt. Elsősorban a sivatagban utaztak, ahol jórészt tájképeket illetve beállított képeket tudott készíteni, ellenben magában Aktauban már a többi fényképésztől függetlenül is járta a várost, és az ő eredeti profiljának inkább megfelelő pillantképeket készített az emberekről, a hangulatról, a kazah mindennapokról.

Másik három Vámbéry kollégista, Halilov Dávud, Hedrich Mátyás, Horváth Boglárka és Kiss Márton a Bárczi Gusztáv kollégiumból pedig a Türk Tanács által szervezett ifjúsági találkozón voltak Almatiban. Az Abu Naszr Muhammad al-Fárábi turkesztáni filozófusról elnevezett óriási egyetemen fogadták őket szívélyes vendéglátó szeretettel, és ők négyen képviselték hazánkat az ifjúsági konferencián. Beszámoltak a kazak és más, közép-ázsiai fiatalok közvetlenségéről, zeneszeretetéről, az országban folyó nagyléptékű építkezési folyamatokról, a város és közvetlen környéke kulturális és földrajzi látványosságairól egyaránt.

Este vacsora után pedig két másik Vámbéry-kollégista, Aibar Tangatov és Palcsó Tamás az öt évig Kazakisztánban zenét tanult Fehér Boglárkával együtt egy különleges zenei bemutatót tartottak. Aibar a szinte minden kazak háztartásban meglevő dombra, koboz-szerű, kéthúros pengetős hangszeren, Boglárka pedig a kobyz nevű, kazahok mellett a kirgizek, baskírok, tatárok, karakalpakok körében is népszerű vonós hangszeren játszott. Palcsó Tamás énekkel járult hozzá az előadáshoz, többek között a legismertebb magyar népdalt, a Tavaszi szél vizet áraszt címűt énekelte el mindkét nép nyelvén.

Vasárnap délelőtt a már régebb óta Magyarországon élő Fenyvesi Kupzsaszarova által alapított Magyar-Kazak Etnosport és Kulturális Egyesület mutatkozott be. Az Egyesület létrehozásának alapvető tartalma a két nép kulturális közeledése volt, a formaként pedig a népi sportok, játékok jelentkeztek. Göntér Balázs és Vass Attila mutatták be az Egyesületben végzett edzést és a Nomád Játékokon való részvételt, ahol az egyik sportágban, az aszik-atuban a világranglistán a negyedik, Európa-viszonylatban meg az első helyezést érték el. A játékokat a tér korlátait figyelembe véve mind ki is lehetett próbálni az előadás után, ami azzal záródott, hogy az Egyesületbe való tagfelvétel folyamatos, a kazah nagykövetség intenzív támogatása mellett.

Vasárnap a második előadást két Vámbérys kollégista, Magyari Levente és Káposztás Attila tartották. Az éppen egy évvel ezelőtt a Vámbéry Kollégiumban előadással megjelenő Agócs Gergely énekes, néprajzos, népdal-gyűjtő mintája annyira motiválta őket, hogy most novemberben Agócs Gergellyel közösen hármasban egy hetet töltöttek a jelenleg Üzbegisztán részét képező, de autonóm státusszal bíró Karakalpaksztán területén. Fő tevékenységük itt a testvériskolai kapcsolatok felvétele volt, emellett pedig előkészítették a terepet egy magyar módszerekkel végrehajtott népdal-gyűjtés számára is. Decemberben pedig a karakalpak zenészek látogatnak majd hazánkba, több városban is fel fognak lépni, és prezentálni a rokon dallamokat a két nép népzenei műveltségében.

A hétvége előadásai mind a résztvevők szellemi, lelki frissülésére, fejlődésére szolgáltak, ami által egy mélyebb betekintést nyerhettek a legnagyobb közép-ázsiai ország földrajzába, történelmébe, népi műveltségébe, gasztronómiájába és zenei világába, ezáltal is erősítve a rokon tudatú keleti népek összetartozását.

Forrás: nepfolakitelek.hu
(2026.01.08.)