CSURKA ISTVÁN 1934. MÁRCIUS 27.

„Megbolondult az idő, az óramutatók veszettül össze-vissza forognak.
Vagy mást mutat nekünk, a közös ifjúságból eltekergő vándoroknak?
 
...
 
Hiszen még itt van, ha kezünket
nyújtanánk, talán még el is érnénk...”
 
Csurka István 92
 
Mi ésszel és szívvel tartozunk hozzá. Örökké, kitörölhetetlenül. A nagyon nehéz időkben alul és kívülmaradt magyarok, akiket szóval buzdított, védett, részvételre és erőteljesebb cselekvésre bátorított.
 
Vajon hűek vagyunk-e a gondolataihoz, a kimondott és leírt igazságaihoz, mi, akikhez szólt, akiknek írt, akik a Hősök terén összegyűltünk, akik a legendás vasárnapi-újságos reggeleken a rádiót miatta hallgattuk? Akik bizony morgunk, amikor mértéktelenséget, kivagyiságot tapasztalunk. Morgunk, ha híján vagyunk a tőle megszokott igényes megszólalásoknak, a magyar kultúrához való ragaszkodásnak.
Morgunk, ha híján vagyunk a tőle megszokott következetességnek, az egyértelmű értékítéletnek, lényeglátásnak.
A lényeglátás, igen az, ami miatt itt és most kell feltennünk magunknak a kérdést:
 
Hiszünk-e még abban, hogy magyarnak kell megmaradnunk, s abban a hitben megerősödnünk, hogy nem lehetünk „pincérnemzet”. Hogy a saját hazánkban, mi vagyunk itthon, mi, akik ott voltunk Szegeden is, 2012-ben?
 
A szívünk mélyébe vésett elhatározással egyek vagyunk-e még, és vagyunk-e elegen, vagyunk-e annyian, hogy bizakodhassunk a győzelemben?
Kérdésre a válasz: 2026. Április 12. Vasárnap
 
Papolczy Gizella