II. András magyar király és seregének zarándoklata a Szentföldön 800 esztendő távolából

Dr. Diószegi György Antal

I.  Az Úr 1217. esztendejében az „Archiregnum Hungaricum” magyar királya, „II. András kereszteshadjáratot vezet Jeruzsálem felszabadítására”
 
Az egyetemes keresztény értékrend világában kimagasló jelentőségű felirat olvasható a Hősök terén lévő emlékmű egyik domborművén: „II. András kereszteshadjáratot vezet Jeruzsálem felszabadítására”. A XIV. századi Képes Krónikában látható az a kép, melyen II. András királyunk a hadak élén elindul a Szentföld felé: a kettős keresztes királyi zászlót is lehet látni a miniatúrán.
1217-ben indult útjára II. András magyar serege a Szentföldre: lelkiséget mutató keresztény zarándoklat, szentek ereklyéit hazánkba eljuttató uralkodói magatartás, nemzetközi színtéren való dicsőséges megjelenés, jelentős diplomáciai eredményeket felmutató eseménysorozat, dinasztikus célokat megvalósító államférfiúi erények jellemezték ezen, nagy távlatokban is gondolkodó és cselekvő királyunk 800 évvel ezelőtti útját. II. András bár nem hódította meg Jeruzsálemet,  azonban az „Archiregnum Hungaricum” magyar királyának az uralkodói címei között szerepelt a „Jeruzsálem királya” cím is.
Éveken át és jól megtervezett szentföldi útról indokolt szólnom, melyre vonatkozóan az alábbi adalék jó példaként szolgál. Kalán „1214-ben fogadalmat tesz, hogy elkíséri II. Andrást a szentföldi hadjáratban”. Kalán- és a Kölcse-nemzetségek őse Ond, Ete apja volt. A krónikaíró „Anonymus hivatali főnökének, Kalánnak” (Calanus) személyét azért is fontos megemlítenem, mert az ő „nagyszerű műveltségének köszönhetjük a pécsi altemplom és a szeri monostor gazdag szobrászati kiképzését, felépítését”. 
A lelkiséget mutató keresztény zarándoklat jegyében utalok arra, hogy a Magyar Katolikus Lexikon a „keresztes hadjárat” címszavának „Magyarország részvétele a keresztes hadjáratokban” alcímet viselő részében (többek között) a következőket rögzítette: az indulása előtt a magyar „király a kormányzást János esztergomi érsekre bízta”. II. András seregében viszont „több magyar főpap is részt vett”: Tamás egri püspök „csak 1219. IX: indult haza”;  Péter győri püspök „a Szentföldön halt meg”; „Uriás (Uros) szentmártoni (pannonhalmi) apát, Sándor erdélyi prépost és Csák Ugrin kancellár (1241: a muhi csatában elesett kalocsai érsek)”; és  közéjük tartozott „talán Simon váradi püspök” is.
E főpapok és államférfiak mindegyike kapcsán számos egyházi, művelődéstörténeti és vitézségi adalékot őrzött meg a történelmi emlékezet. Itt és most leginkább azt tartom kiemelten hangsúlyozandónak, hogy e korszak magyar főpapjai igazi csatatéri hősök is voltak.
Diplomáciai jelentőségük jegyében fontos az alábbi adalék! Péter győri püspök vélhetően 1215-ben Konstantinápolyban járt követségben és onnan kísérte Yoles királynét II. András számára (egy 1217-ben kiállított oklevélben foglaltak alapján). Ezen okirat szerinte a püspök igen „kedves embere lehetett a királynak”: „Kedvelt hívünk, Péter győri püspök, aki ifjúságának első idejétől kezdve és azután is azzal, hogy saját költségén és kiadására követségeinket vezette az országon kívül és különösen akkor is, amikor Konstantinápolyba küldtük őt kedves feleségünknek Yolen (v. Yoles?) királynőnek az elhozatala céljából, ugyanez a P. püspök, kedves hívünk országunknak többi nemesei és főemberei között a legnagyobb odaadással és a legteljesebb buzgalommal szolgált nekünk” . 
 A diplomáciai tervek kapcsán fontos, hogy „II. András magyar királyt — mikor a pápa állandó unszolására 1217-ben a szentföldre indult — a kötelező ígéreten túl nagykoncepciójú elgondolások sarkalták”. „Szeme előtt a már elődei alatt kialakult nagyhatalmi elgondolásnak, a latin császárság megszerzésének álma lebegett.” A magyar király „a kereszteshadjárat megindításával joggal remélte, hogy ezzel a pápa támogatását is elnyeri célja eléréséhez”. 
Ennek kapcsán Bánlaky József  (többek között) ezt rögzítette: „Útját eredetileg Konstantinápolyon át akarta venni annál is inkább, mert Henrik latin császárnak 1216. június 11-én hirtelenül és utód nélkül történt halála után a konstantinápolyi francia urak” II. Andrást és Courtenay Pétert „kínálták meg a császársággal”. „De mire elindult volna, a pápa már meg is koronázta ellenjelöltjét konstantinápolyi császárrá s így a magyar keresztes had az eredeti tervtől eltérőleg már nem a szárazföldön, hanem a tengeren indult útnak.”(4)
Megítélésem szerint e magyar főpapi kör részvétele is igazolja, hogy a szentföldi út kiemelkedő fontosságú zarándoklatként volt megtervezve. Megítélésem szerint a várt politikai és diplomácia siker valójában Konstantinápolyban II. András császárrá koronázása révén valósult volna meg, méghozzá a magyar egyház főpapjai által is fémjelzett egyházi szertartás keretében. Ám ez a hatalmas és évtizedeken át (III. Béla király korától) magyar politikai célul kitűzött lehetőség végül nem vált valósággá. Ennek okait is indokolt lenne a mélyebb összefüggések jegyében megkutatni, elsősorban a Kárpátokon túli gyepűvidék nagy szabadságban élő magyar pásztorvilága; valamint a keresztény egységtörekvéseket jelentő uniós zsinatokkal összefüggésben (ez utóbbiak sikerre vitele nemzetközi szinten egészen Zsigmond király uralkodása legvégéig a magyar hatalmi politika egyik legfőbb törekvése volt). Megítélésem szerint a Szent István király korától III. Béla magyar király korszakáig fennálló magyar-görög határ jelentőségének alapvetése és újbóli megteremtésének vágya okán II. András valódi célja (a konstantinápolyi császári cím megszerzése által is) a Kárpátokon túli magyar gyepű lovasíjász és nagyállattartó magyar pásztorvilágának lelki és gyakorlati megsegítése volt. 

Merre vezetett II. András útja? Milyen szentföldi vitézeink emlékezete? Olvassa végig cikkünket a Havi Magyar Fórumban!