Mátyás király emléke Felvidéken

Jancsó Badacs Károly

Hunyadi Mátyás személyének és uralkodásának emlékeit a mai Felvidék területén számos helyen föllelhetjük. Sok közülük közismert, sok pedig nem. Ugyancsak kevésbé ismeretes, hogy az Észak-Magyarországon kialakult felvidéki jelleghez határozottan hozzájárult a Hunyadi-kor és maga Mátyás trónra lépése is. 
      A Felvidék megnevezésnek Mátyás idejében még se híre, se hamva. A Felső-Magyarország 
megnevezéssel is csupán a Mohács utáni három részre szakadt Magyarország idejében találkozhatunk a felső-magyarországi főkapitányok címében. Ám Mátyás idejében és az azt megelőző századokban is felfedezhetjük e észak-magyarországi terület sajátos, már-már külön fejlődésének jeleit. Géza fejedelem, majd Szent István és a korai Árpád-házi királyok idején Észak-Magyarország, a mai Felvidék területének egy része, nyitrai dukátus címen van számon tartva a Magyar Királyságon bévül. Központja, Nyitra vára, a királynevelés színhelye. Az Árpád-házi trónörökösök a nyitrai dukátus fejedelmeként tanulhatták ki az uralkodás alapjait. Szent László királyunk is kedvelhette e vidéket, mert Nyitra várában tartózkodott, amikor eltávozott az örökkévalóságba. Ez a 10-11. század időszaka. 
      A 14. században Károly Róbert uralkodása idején a kiskirályok bírták Észak-Magyarország várait, jobbágyfalvait, városait. Nyugaton Trencséni Csák Máté, keleten pedig az Abák terpeszkedtek. A nyakaskodó kiskirályok leverése után az Anjou-korban Zólyom város környékének vadban gazdag erdősége Nagy Lajos királyunk vadászatainak célja lett. A király e vadászatok miatt építtette Zólyom város közelében Végles várát és a zólyomi várkastélyt is. Végles neve beszédes, ugyanis végső lesre utal a neve, mely magában hordozza a vár vadászkastély mivoltát. E vár szlovák neve a magyar eredetiből Vígľaš lett. Zólyom a király kedvelt tartózkodási helyévé vált, úgyszintén mint Nagyszombat városa is, ahol egy palota ált rendelkezésére. E palota 1950-ig a város részét képezte, míg nem adta át helyét az új posta épületének. Nagy Lajos királyunkat Nagyszombat városában 1382-ben érte a halál. 
      Észak-Magyarország várai, városai a király és a koronahű nemesség kedvelt pihenőhelyei, erdőségei kedvelt vadászhelyei voltak. Minden valószínűséggel már az Árpád-háziak idejében is ez ekképp volt, ám az Anjou-korban, Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt és Mátyás idejében ez bizonyíthatóan így volt. A királyi kegyből való kiesés, majd a király kegyébe való visszatérés nemcsak az Anjou-korban, de a Hunyadiak idejében is megismétlődött Észak-Magyarországgal kapcsolatban.
      A huszita korszak végén a 15. század első felében a Csehországban uralkodó bratrík mozgalom átcsapott Észak-Magyarország váraira és vármegyéire is. A bratríkok betörtek Magyarországra és az akkori Észak-Magyarország közepe és keleti része a katonai befolyásuk alá került. Elképzelhetjük mekkora területet tartottak fennhatóságuk alatt, ha Pőstyéntől Bártfáig voltak táboraik és a mai Magyarország északkeleti csücskében fekvő Hejce falujának templomát is azon időkben a husziták használják. Habár a husziták által elfoglalt várakban és táborokban a Biblia által ihletett életvitel uralkodott - ahol a legrátermettebb vitézekből lettek a vezetők és a hadizsákmányon egyenlő mértékben osztoztak - az általuk elfoglalt észak-magyarországi terület néphagyományában, népi mondavilágában a bratríkok után nem maradt számottevő emlék. Ján Jyskra vezetése alatt nemcsak a huszita ige terjedt, de a bratríkok rablásokra, és erőszakra is vetemedtek számtalan esetben. 
Valószínű emiatt nem maradt jelentékeny nyomuk a népi mondavilágban. Annál inkább maradt emléke azon királynak, mely a bratrík világnak a Magyar Királyságban véget vetett. Hunyadi Mátyás kellett kerüljön a magyar trónra, hogy a bratríkok hatalma hanyatlani kezdjen. Erre 1458-ban a sárospataki ütközet alkalmával került sor, amely után a bratríkok hovatovább nyugat fele szorultak, majd teljesen ki lettek zavarva az országból.
     Mint Anjou Károly Róbertnek, úgy Hunyadi Mátyásnak is meg kellett vívnia jogos jussáért az észak-magyarországi területért, hogy az újra a királyi udvar kedvelt vadászterületévé és pihenőhelyévé lehessen fogadva. Észak-Magyarország lakossága mind a kiskirályok, mind a bratríkok idején is minden bizonnyal erősen koronahű maradt. Erre a mai Felvidék területén  Mátyásról fennmaradt legendák, mondák, emlékhelyek sokasága utal, melyek a magyar királyt pozitív viszonylatban említik, és melyek nemcsak a mai felvidéki magyar, de a modern szlovák társadalom tudatában is erősen élnek. Valószínű, hogy az uralkodó személyének igazságosságát, rátermettségét megjelenítő Mátyás-legendák nem csupán Mátyásra, de az Észak-Magyarországon előtte megforduló más magyar királyok, mint Szent István, Szent László, Anjou Nagy Lajos, vagy Luxemburgi Zsigmond személyére is vonatkozhatnak, de e történetek csupán a felvidéki Mátyás-legendáriumban maradtak fenn.
      A mai Szlovákia területén talán a legismertebb Mátyás-emlékhely a felsőnyitrai Bajmóc vára mellett terebélyesedő hétszáz éves hársfa. A helyi legenda szerint e hársfát Trencséni Csák Máté ültethette 1301 környékén, amikor Bajmóc várát birtokolta. Mátyás idejében a hársfa már kiterjedt koronával rendelkezett. A humanizmus korának nagy uralkodója szintén, mint Nagy Lajos, kedvét lelte a vadászatokban. Ezen vadászatainak egyik vendéghelyéül a bajmóci várat választotta. 
A szájhagyomány úgy tartja, hogy Mátyás király a kimerítő hajtóvadászatok után szívesen megpihent e hársfa alatt. A fennmaradt királyi rendelkezések, melyek Bajmócon lettek keltezve és a „mi kedves bajmóci hársfáink alatt” mondattal lettek befejezve, azt bizonyítják, hogy a hársfa árnyas aljában Mátyás gyűléseket és ünnepélyeket tartott. E fa legterebélyesebb állapotában elérte a 30 méteres magasságot, törzsének kerülete 12,5 méter volt, koronájának átmérője 36 méter. Sajnos minden fafajtának megvan a saját élettartama. A bajmóci hársfa mára már aggastyán korába ért, ami a fa sorvadó állapotában mutatkozik meg. A szlovák szakma nagy gonddal van a hársfa állapota iránt. A 19. századi szlovák nemzetébredés a hársfát általában mint a szlávok szent fájaként kezdte tudatosítani, a németek germán tölgytiszteletének pandánsaként. Ezen oknál fogva a 19. században a szlovákok lakta területeken lévő ősi hársfák nagy tiszteletnek kezdtek örvendeni. Ezek közt a Pálffyak sasfészkének, Bajmócnak parkjában terebélyesedő Mátyás király hársfája, szlovákul „lipa krála Mateja” előkelő helyet foglalt el. Már a 19. századi Magyarországon a bajmóci hársfa, mint Mátyás király emléke volt ismert. Ennél fogva nemcsak a szlovák köznép, de a fejét frissen felvető szlovák értelmiség részéről is tiszteletnek kezdett örvendeni. Napjainkban a bajmóci hársfa a szlovák köztudatban legerősebben élő Mátyás-emlékként van jelen. 
      Besztercebányától nem messze fekvő Zólyomlipcse falu felett emelkedő ugyanazon nevű vár közelében áll egy hétszáz éves hársfa. Erről ugyanilyen történet maradt fenn, mely szerint szintén e zólyomlipcsei hárs árnyékában szeretett megpihenni Mátyás királyunk, viszont ezt fennmaradt levéltári anyagok nem támasztják alá, mint a bajmóci hársfa esetében. 
      Mátyás Zólyom környékén a véglesi erdőkben is szeretett vadászszenvedélyének áldozni.
A hagyomány úgy tartja, hogy Véglesen Mátyás király terítette le az utolsó Kárpátokban vadon élő bölényt.
     A szlovák nép ajkán fennmaradt egy olyan Mátyás király legenda is, mely az egyik legjellegzetesebb szlovák népviseleti darab kialakulásához kötődik. A Zólyom vármegyei Polyánhegyalján fekvő jellegzetes szlovák falu, Gyetva településén esett meg a dolog. Ugyanis azt tartja a gyetvai szájhagyomány, hogy amikor Mátyás királyt az egyik vadászata során a helyi gyetvai nemes látta vendégül, az ünnepi lakomán a gyetvai hajtók szolgáltak fel. A szegény sorsú gyetvaiak látva a temérdek sültet, lekapdostak maguknak, családjuknak a csemegékből és az ingükbe rejtették. Mátyás figyelmes lett arra, hogy az egyik hajtó soványképű létére nagy pocakkal jár fel alá. Maga elé hívatta a gyetvait, mire annak inge alól kiperdültek a felhalmozott sültek. Ám Mátyás a monda szerint a lakoma vígságát nem akarta szigorú ítélkezéssel megtörni, ezért az ünnepség vígságát tiszteletben tartva, úgy rendelkezett, hogy melltől lefele levágatta a gyetvaiak hosszú ingét, melybe a sülteket rejtették. Elrendelte, hogy ezentúl a gyetvaiak csak ilyen rövid inget viseljenek, hogy az ing aljába királyi asztalról csemegét többé ne rejthessenek. Ennyi a legenda, ám ami bizton igaz, hogy Mátyás mindenképpen járt e vidéken. A közeli zólyomi várkastély, Zólyomlipcse vára és Végles vára - melyek Gyetvától nem messze magasodnak - a királyi vadászatok után megtartott pazar lakomák helyszínei voltak, ugyanúgy mint előtte Luxemburgi Zsigmond és Nagy Lajos király idejében.
Olvassa végig cikkünket, és más Mátyás királyhoz kapcsolódó írásunkat a Havi Magyar Fórumban!