Hosszú lesz a felépülés

Rostás Sándorért futballoztak Jászjákóhalmán

Súlyos egészségügyi problémák döntötték le a lábáról a korábbi legendás újpesti labdarúgót, Rostás Sándort. Megsegítésére és talpra állásának felgyorsítása érdekében egykori játékostársai, valamint szülőfaluja sportegyesületének példás összefogásával egész napos fociprogram szerveződött Jászjákóhalmán. Szeptember 8-án a Magyar Fórum sportrovata is kitelepült az eseményre.

Jászjákóhalma kicsiny, de igazán takaros kis község, közel a Jászság fővárosához, Jászberényhez. A tatárjárás után települtek ide a jászok, nem véletlenül viseli a helyi általános iskola második honalapítónk, IV. Béla Árpád-házi királyunk nevét. A Mátra két jelentős vízfolyása, a Zagyva és a Tarna a község határában egyesül, hogy aztán – immáron csak Zagyvaként – folytassa útját egészen a Tiszáig. A település híres szülöttjei között számon tartja például Kőhalmi Horváth Pétert, a Jászság első történetíróját; Szabó Szabolcsot, a neves rajzfilmrendezőt és természetesen az egyetlen, innen elszármazott válogatott sportolót, Rostás Sándor labdarúgót is, aki az 1980-as évek közepén üstökösként robbant be a magyar futballba.
Rostás Sándor szülőfalujában kezdett el futballozni, majd középiskolásként a számos későbbi klasszist is soraiban tudó Jászberényi SC ifjúsági csapatához került. Cselezőkészsége, különleges rúgótechnikája és lövőereje révén nagyon hamar a felnőttek között szerepelhetett. 1979-ben – alig 17 évesen – már tagja volt Jászberény máig legnagyobb sikert elért felnőttcsapatának, amely a másodosztályban az 5. helyen végzett. Miután megkapta a sorkatonai behívót, a mezőtúri székhelyű Honvéd Szabó Lajos SE játékosa lett. A leszerelést követően a legjobb megyei csapat, a Szolnoki MÁV MTE színeiben folytatta pályafutását. Az igazi kiugrás ezután következett, amikor is 1985-ben leigazolta őt az Újpest.
Az első idényben még nem volt igazán alapember, ám a második év meghozta a nagy áttörést számára: a Göröcs János által edzett lila-fehérek legjobbja lett. Valamennyi bajnoki meccsen pályára lépett, döntő többségben végig is játszotta azokat, s 16 góljával nem csupán házi gólkirály lett, de az összesített NB I-es góllövőlistán is dobogós helyen végzett. Ez az idény nemzetközi kupaszereplést (Intertotó-kupa) és Magyar Kupa-győzelmet is hozott Rostásnak, aki 1987-ben előbb az olimpiai, majd a felnőttválogatottban is bemutatkozhatott. A következő idényben aztán ott folytatta, ahol abbahagyta: mesternégyest vágott a Békéscsabának, ám egy sérülés közbeszólt: hosszú kényszerpihenő következett, ami után nem sikerült visszanyernie korábbi formáját. A bajnokság végén klubot váltott, Debrecenbe igazolt. A Lokinál is három idényt töltött el, s a hat élvonalbeli bajnoki év során összesen 124 meccsen lépett pályára, amelyeken 35 gólt szerzett.
 
Rostás Sándor: Halálközeli élményeim voltak…
Az egykori kitűnő labdarúgóról az elmúlt időszakban alig-alig lehetett hallani, mígnem idén nyáron felhívást tett közzé az Újpest Baráti Kör, amelyben életmentő véradásra kérték a szurkolókat Rostás Sándor megsegítésére. Az ekkor súlyos állapotban kórházban fekvő újpesti legenda élete is veszélyben forgott, de szerencsére szervezete erőre kapott, s immár otthonában lábadozhat. Amikor kiért a jászjákóhalmai sporttelepre, már javában zajlott a kispályás torna. A jelenlévők kitörő örömmel fogadták Rostást, akinek mindenkihez volt egy kedves szava.
Amikor a sok közös fényképezéssel és nevetéssel tarkított roham lement, Rostás lapunknak is készséggel mesélte el kálváriáját.
– Az egész dolog focizás közben kezdődött. Mindig is rendszeresen mozogtam, és éppen az Újpest öregfiúk csapatával játszottunk. Valami azonban más volt, mint lenni szokott: megmagyarázhatatlan fáradtságot éreztem. Estére bedagadt a vádlim, és nagy fájdalmaim lettek. Másnap bementem a kórházba, ahol rögtön ott tartottak.
– Mit mondtak, mi a baj?
–  Nem tudtak mit mondani az orvosok sem, de ijesztő volt azt hallani, hogy már nincs közvetlen életveszély… Mert ezek szerint addig volt… Azonban nemhogy javulás nem állt be az állapotomban, de egyre rosszabbul lettem, mind gyengébbnek éreztem magam. A vörösvértestjeim száma is leesett, el is ájultam, s kétszer is halálközeli élményem volt… Mint kiderült, a lábam valamilyen fertőzést kapott, s akut gyomorfekélyt is diagnosztizáltak.
– Úgy tűnik, hogy eléggé sokat fogyott…
– Nagyon sokat, közel húsz kilót. Eltűntek az izmok a karjaimról és a lábaimról is, amiben az volt a legrosszabb, hogy jártányi erőm sem maradt... Láthatta, hogy most sem futva jöttem ki a pályára. Ez a komótos séta már megy, jól is esik, de még mindig gyenge vagyok, s kimondottan kímélő életmódot parancsoltak meg az orvosok.
– Hogyan tovább?
– Egy-két vizsgálat még vár rám, de a kórházba – ha minden jól megy – talán már nem kell újra befeküdnöm, amit nem is bánok, mert az a két hónap, amit bent töltöttem, örökkévalóságnak tűnt… Azt mondták, hogy hosszú lesz a felépülésem. Mit mondhatnék erre? Szeretnék mielőbb talpra állni, visszamenni dolgozni, s persze amint lehet, visszatérni ide a pályára is a gyerekekhez, és újra edzéseket tartani nekik.
 
Dzurják Csöpitől Pecha Lászlóig
Délután két órától kezdetét vette a „Legendák Kupája” kispályás bajnokság, amelyet a neves tévériporter, Horti Gábor konferált fel, s ahol egész sor egykori válogatott és élvonalbeli játékos lépett pályára. A résztvevők közül a „Jászberény Ifi Anno” és az „Újpesti Legendák” színeiben Rostás több egykori játékostársa is szóhoz jutott. A Jászberény egykori ifjúsági csapatából négy játékos is NB I-es lett – igaz, közülük Rostás sajnos ezúttal nem léphetett pályára. Ott volt viszont a gyepen a Ferencváros egykori gólkirálya, Dzurják Csöpi, a Vasas korábbi válogatottja, Pecha László, valamint Krasnyánszki Zoltán is, az Újpesti Legendák között pedig Jurácsik Mátyás, Jenei Sándor, Katona György és Tamási Zoltán bizonyította, hogy még mindig nem felejtett el futballozni.
Két meccs között szólaltattuk meg a Ferencváros és a Vasas korábbi klasszisát.
– Sanyival a jászberényi ificsapatban közösen indult a pályafutásunk – emlékezett vissza a kezdetekre Dzurják József. – A sors úgy hozta, hogy éppen a két nagy rivális játékosai lettünk, hiszen Sanyi az Újpestben lett ismert, én pedig a Fradiban töltöttem a legszebb éveimet. Át tudom érezni a jelenlegi helyzetét, hiszen én is átvészeltem egy súlyos betegséget. Hála Istennek, évek óta tünetmentes vagyok, tiszta szívemből kívánom, hogy Sanyi is mielőbb gyógyuljon meg!
Pecha László is hatalmas csatákat vívott meg korábbi ifista csapattársával a Vasas–Újpest rangadókon.
– Amikor felmerült a jótékonysági focitorna ötlete, nem volt kérdés, hogy eljövök. Sajnálatos, hogy ilyen okból kell összegyűlnünk, de ha már Sanyi beteg, akkor a cél egyértelmű: segítsünk neki a magunk módján és lehetőségeinkhez mérten! Mielőbbi gyógyulást kívánok Sanyinak, és remélem, ha jövőre is lesz egy kispályás torna itt, Jászjákóhalmán, akkor már ő is pályára tud majd lépni!
 
Visszavárjuk Sanyit!
Az „Összefogás Napja” névre keresztelt esemény valóban széles körű összefogás eredményeként valósult meg. A részletekről Farkas Lászlót, a Jászjákóhalmi Községi Sportegyesület elnökét kérdeztük.
– Kinek a munkáját emelné ki a program sikeres létrejöttében?
– Nagyon sokan segítettek abban, hogy ez az egész napos program megvalósulhasson, a nevéhez méltóan széles körű összefogás kísérte a szervezőmunkánkat. Településünk vállalkozói, a környező települések nagyobb cégei, helyi civil szervezetek és jó néhány magánszemély volt a segítségünkre. Amellett, hogy mindenkinek egyaránt jár a köszönet – és ezt most a Magyar Fórum hasábjain szeretném is megejteni –, de mégis külön kiemelném Czigány Zoltánt, aki Rostás Sanyi egykori jászberényi csapattársait segített elhozni, és Borsche Gábort, aki egymaga több kispályás csapatot is összeszervezett a délelőtti tornára, s emellett nagyon sok felajánlást – könyveket és egyéb újpesti ereklyéket – hozott magával, amelyeket a tombolán kisorsolhattunk. Rajtuk kívül a nagy közös vacsora megteremtéséért áldozatot vállaló László Attilát és a helyi polgárőrség vezetőjét, Kisbódi Gábort is szeretném megemlíteni.
– Napjainkban milyen Rostás Sándor kapcsolata a sportegyesülettel?
– Nemcsak a sportegyesülettel, de a községgel is élő kapcsolata van. A szülői házban lakik a mai napig, és egy helyi vállalkozásnál dolgozik két műszakban. Ami pedig a sportegyesületet illeti: Sanyi igen fontos láncszeme a Jászjákóhalmi KSE-nek. Nekünk jelenleg nincs nagypályás csapatunk, csak kispályás felnőttcsapatot, valamint utánpótláscsapatot versenyeztetünk. A gyermekekkel hosszú évek óta Rostás Sándor foglalkozik, ő az edző. Heti három alkalommal van feladata, ugyanis kedden és pénteken edzést tart, a hétvégén pedig meccset játszik a csapata. Ezt a munkát nem csak ő vette komolyan, de még a cég is, ahol dolgozott. Amikor szükség volt rá az edzés megtartásához, a főnökei mindig elcserélték a műszakját.
– Élvezi a munkát a gyermekekkel?
– Igen, nagyon. Most is említette már többször, hogy nagyon várja, hogy felerősödjön, és végre visszatérhessen a gyerekei mellé. Ez kölcsönös, mi is visszavárjuk Sanyit, továbbra is számítunk a munkájára!
– Szerencsére nagyon sokan eljöttek az „Összefogás Napjára”, így remélhetően, mód nyílik segíteni Rostáson. Azok, akik nem tudtak itt lenni, de segítenének, miként tehetik ezt meg?
– Az egyesület számlaszámán (Jászjákóhalmi Községi Sportegyesület: 11745035-21003840) örömmel veszünk minden felajánlást. Jelöljék meg a közlemény rovatban, hogy Rostás Sándornak szánják, s mi haladéktalanul eljuttatjuk neki. Meg kell vallani, hogy az általános életkörülményei sem a legjobbak, s mivel most már lassan három hónapja munkaképtelen, tényleg van helye minden segítségnek.

Az „Összefogás Napja” sikerrel zárult, jó hangulatban, nagyszerű játékosok pályára lépésével elérte a célját. Nincs más hátra, mint szorítani azért, hogy az egykori csodálatos játékos, Rostás Sándor teljesen felgyógyuljon, és megtanítsa a jászjákóhalmi fiataloknak, hogyan kell huszonötről védhetetlenül a léc alá bombázni a labdát.
Ha valaki, akkor ő biztosan tudja ennek a titkát.
 
Kovács Attila