Az istenek alkonya volt a Wembley-ben!

Hatvanöt éve nyertük meg az „Évszázad mérkőzését” Londonban

1953. november 25-én délután Anglia-Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzést rendeztek labdarúgás szentélyének számító londoni Wembley-stadionban. Az előzetes esélylatolgatások egyértelmű angol győzelmet vetítettek előre. Nem véletlenül. Anglia ugyanis – mint a sportág feltalálója – 90 éve(!) veretlen volt hazai pályán, a magyar válogatott pedig tíz nappal a Svédország elleni, gyenge játékkal elért 2-2-es döntetlent igyekezett feledtetni az angol fővárosban.

A magyar nemzeti csapatot nagy szeretettel fogadták Londonban. A kimagasló játéktudásuk mellett a sportszerűségükről is híres angol játékosok szívélyes vendéglátóknak bizonyultak már a mérkőzést megelőzően is. Ugyanez nem mondható el az angol sportújságírókról, akik cikkeikben nem sok tisztelettel beszéltek a mieinkről. Kiemelték, hogy a másfél héttel korábbi, Svédország elleni budapesti játékot figyelembe véve a magyar csapat nem képvisel igazán komoly játékerőt, így a Merrick, Ramsey, Wright, Mortensen és Matthews személyében világklasszisokat is felvonultató Anglia számára csak a győzelem lehet a megfelelő eredmény.
Csapatunk nem volt tekintettel az előzetes angol igényekre.
Fergetegesen kezdtük az összecsapást, hiszen a hazai drukkerek őszinte meglepetésére már az első percben megszereztük a vezetést. Bár ezt a 14. percben Sewell révén a házigazdák még kiegyenlítették, onnantól kezdve már csak egy csapat volt a pályán: a magyar.
A mára már klasszikussá vált Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor összeállításban pályára lépő magyar labdarúgó-válogatott egyszerűen lefutballozta Angliát. Ahogy azt az egyoldalú mérkőzésekről szóló tudósításokban olvasni lehet: a játék minden elemében felülmúltuk nagynevű ellenfelünket. Grosics mintaszerűen őrizte a kapunkat, védelmünk, valamint a két fedezet, Bozsik és Zakariás pedig szilárdan állt a lábán, hiszen a legtöbb angol próbálkozást még a labda kapura küldése előtt hatástalanította. Támadóink teljesítményéről pedig mindent elmond, hogy hat magyar gólt láthatott a nagyérdemű. Különösen kiemelendő a háromszor is eredményes Hidegkuti Nándor, valamint a „Száguldó Őrnagy”, Puskás Ferenc élményszámba menő teljesítménye, akinek felejthetetlen visszahúzós góljában – mellyel a korszak egyik legjobb védőjátékosát, Billy Wright-ot ültette hintába – benne volt minden, amit egyszerűen csak úgy emlegetünk, hogy virtuóz magyar futballzsenialitás.
Az egyébként félelmetes angol válogatott az egész mérkőzésen mindössze kilenc alkalommal tudta célba venni a magyar kaput, azaz átlagban tízpercenként jutottak el a lövésig vagy a fejesig. Ezzel szemben a mieink huszonhatszor próbálkozhattak, ami azt jelenti, hogy három és fél percenként veszélyeztettük a házigazdák ketrecét. Ebből, valamint a labdabirtoklás – szintén jócskán nekünk kedvező – arányából kiindulva a 6-3-as győzelem talán nem is fejezte ki igazán a két csapat között akkor és ott meglévő mérhetetlen különbséget.
A mérkőzést követően az angol publikum, valamint a házigazda játékosok vastapsa kísérte az öltözőbe a magyar válogatottat. A meccs előtt kissé lesajnáló, sőt, lekezelő angol szaksajtó megítélése is száznyolcvan fokot fordult velünk kapcsolatban. Az általános álmélkodás és a mieinket szuperlatívuszokban emlegető méltatások sorában a legkifejezőbb talán az volt, amelyet az egyik angol újság, a Daily Mirror a meccsről szóló tudósításának összegzéseként leírt: „Az istenek alkonya volt a Wembley-ben. Még nem láttunk ilyen labdarúgást!”
S hogy mi tette lehetővé a magyar válogatott káprázatos, minden képzeletet felülmúló győzelmét? Elsősorban természetesen az Aranycsapat összetétele, amely több poszton a világ akkori legjobb játékosát tudhatta a soraiban, s az együttes többi tagja is klasszis futballista volt. Emellett azt is ki kell emelni, hogy az akkoriban bevett 3-2-5-ös felállás mellett mi, magyarok a 4-2-4-es felállásra is képesek voltunk, sőt, az is működött, hogy meccsen belül váltogassuk a taktikai hadrendünket. Ilyenkor Zakariás József a fedezetsorból hátrébb lépett és a középpályán felszabaduló helyre Hidegkuti Nándor húzódott vissza. Ezzel mindig alaposan megkavartuk az aktuális ellenfél védelmét, így Londonban az angolokét is.
A magyar labdarúgó-válogatott számos emlékezetes győzelmet aratott. Az Évszázad mérkőzése azonban győzelem a győzelmek között, minden idők legemlékezetesebb diadala. Erre az lehet a magyarázat, hogy Anglia verhetetlennek számított hazai pályán, és 90 év páratlan sikersorozatára tettünk pontot a londoni győzelemmel. Utólag pedig azért emelkedik talán ki a többi siker közül Anglia legyőzése, mert ez a 6-3 a világ tetejére repítette a magyar labdarúgást. Európa és Dél-Amerika számos országából is érkeztek szakemberek, hogy megnézzék az angol-magyart. Döntő többségük az angol válogatott miatt érkezett a Wembley-be, de úgy távoztak onnan, hogy a magyar válogatott játéka nyűgözte le őket. A magyar futball megítélése teljesen átértékelődött, és egycsapásra a világ legjobbjai közé sorolták csapatunkat.
 
*******
 
Az Évszázad mérkőzésére emlékezett november 20-án az Aranycsapat Alapítvány, amely megalakulásától kezdve különleges gondot fordít a magyar labdarúgás – és azon belül is különösen az Aranycsapat – hagyományainak ápolására, életben tartására. Ezek után magától értetődő, hogy az Évszázad mérkőzésének 65. évfordulója nem múlhat el az alapítvány programja nélkül.
A megemlékezés a Szent István Bazilika altemplomában kezdődött, ahol Kű Lajos, az alapítvány létrehozója mondott beszédet. Ebben a rá jellemző elsöprő lendülettel idézte fel a kiváló csapat londoni remeklését, és azt, hogy ez a győzelem mit jelentett a magyar labdarúgás számára.
A program a Főpolgármesteri Hivatal dísztermében folytatódott, ahol további emlékezetes történetek kerültek elő nem csupán az Évszázad mérkőzése, de az Aranycsapat tagjai kapcsán is. Fontos megemlíteni, hogy Kű Lajos a közelmúltban sikeres észak-amerikai körúton vett részt. Ennek során nem csupán az egykori zseniális csapat emlékének ápolására, de az alapítvány által szervezett Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság résztvevői körének további bővítésére is nagy hangsúly helyeződött. Jó esély van arra, hogy a jövőben tovább bővül a résztvevők száma!
A jó hangulatú megemlékezésen részt vett mások mellett Wittner Mária 56-os szabadságharcos, Tolcsvay Béla Kossuth-díjas énekmondó, Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenus és Mucha József, a Ferencváros korábbi labdarúgója és edzője is.
 
Kovács Attila