Az a tizenkét nap…

A Margit körúttól a kőhidai bitóig: Bajcsy-Zsilinszky Endre utolsó napjai

Bajcsy-Zsilinszky Endrét 1944. december 24-én reggel nyolc óra után végezték ki a sopronkőhidai fegyház udvarán. E bátor férfira, a magyar nemzeti radikalizmus kiemelkedő alakjára emlékezünk élete utolsó napjainak a felidézésével.

Bajcsy-Zsilinszky Endrét 1944. december 24-én reggel nyolc óra után végezték ki a sopronkőhidai fegyház udvarán. E bátor férfira, a magyar nemzeti radikalizmus kiemelkedő alakjára, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága politikai vezetőjére emlékezünk élete utolsó napjainak a felidézésével.

Az ellenállási mozgalom politikai vezetőjét 1944. november 23-án reggel fél nyolckor a Pesti Füvészkertben (dr. Szabó Zoltán egyetemi tanár özvegye lakásán, ahol feleségével együtt rejtőzködött) tartóztatta le Radó Endre csendőr százados vezette nyomozóosztag. Megjegyzem, Zsilinszky 1944. március 19.-e - Magyarország német megszállása - és október 15.-e között a Gestapo foglya volt. Pisztolyt fogott a reátörő németekre, a tűzharcban megsebesülve esett a fogságukba. Illyés Gyula szerint: „Maga volt Magyarország, aki az ajtón dörömbölőnek megadta a gazda válaszát.” Eme első fogságából október 15-én, a sikertelen kiugrási kísérletünkkor szabadult. A Szálasi-puccsot követően  Bíró  Zsigmond Elemér álnéven  élt Vác környékén és Budapesten.   Szervezte és irányította az ellenállási mozgalmukat- a laza konspiráció és Mikulich Tibor páncélos százados árulása miatt történt - elfogatásukig. Az ellenállók – a katonai vezető Kiss János altábornagy – a németek ellen megnyerhető katonai alakulatok és a felfegyverzett munkásalakulatok részvételével kívánták Budapestet megvédeni a háborús rombolástól; és déli frontkörzetben utat kívántak nyitni a főváros felé törő szovjetek előtt.
A nyilasok kezében

Bajcsy-Zsilinszkyt a csendőrnyomozók megkínozták. Felesége – Bende Mária - vallomása szerint: „Összevissza verték és villanyozták, soha nem felejtem azt a látványt, amikor megláttam. Kijelentette szegény, még a németek sem bántak így velem!”
A nyilas katonai bíróság (a m. kir. Honvéd Vezérkar Főnőkének III. számú bírósága) a hűtlenséggel vádolt elsőrendű vádlott, Bajcsy-Zsilinszky ügyét - védője dr. Kelemen Kornél törvényességi óvásának helyt adva – elkülönítette, mivel őt,
 mint országgyűlési képviselőt, a mentelmi jog védte. Ügyének tárgyalását a Sopronba menekített országgyűlés mentelmi bizottsága döntéséig leállították. A tárgyaláson hat halálos ítélet született: Kiss János altábornagyot, Tartsay Vilmos nyugállományú vezérkari századost és Nagy Jenő ezredest december 8-án a Margit körúti fogház udvarán kivégezték; Almásy Pál halálos ítéletét tizenöt, Révay Kálmánét és Makay Miklósét tízévi fegyházra változtatták. (Révay Kálmán huszárszázadost, a Kossuth Akadémia parancsnokát 1950-ben, az un. tábornokperben végezték ki.)
A bíróság előtt Bajcsy-Zsilinszky kijelentette: „Amit elkövettem, politikai és katonai meggyőződésből tettem, ez volt az egyetlen lehetőség, amely az országot és a magyar nemzetet a jelenlegi súlyos helyzetéből kimenthette volna.”
1944. december 9-én a Sopronban ülésező törvényhozók Bajcsy-Zsilinszky Endre képviselői mandátumát érvénytelenítették, s ezzel őt is kiszolgáltatták a nyilas katonai bíróságnak.
A Vörös Hadsereg gyors előretörése miatt a hungaristák a központi állami szerveket és a hivatalaikat a nyugati vármegyék területére telepítették.  ( Gyepű II.)
1944. december 11-én este megkezdődött a Margit körúti fegyház kiürítése is. Bajcsy-Zsilinszky Endrével is elindult az autóbusz az utolsó stáció, Sopronkőhida felé, ahová december 13-án éjjel megérkeztek. „Mi már az első autóbuszban ültünk, amikor megbilincselve, utolsónak kihozták Bajcsy-Zsilinszky Endrét. Mielőtt beültették az autóbuszba, levették róla a bilincset, és megkezdődött a huszonnégy órán át tartó utazásunk Sopronkőhidáig… Zsilinszky teljesen tisztában volt sorsával, biztosra vette, hogy a soproni országgyűlés a mentelmi jogát felfüggeszti, s azzal is tisztában volt, hogy Kiss Jánosék halála után az ő sorsa sem lehet vitás. Igen nagy lelki nyugalommal nézett a bekövetkezők elé.” – emlékezik a fogolytárs, Almásy Pál, akkor alezredes, később altábornagy. (Sopronkőhidai napló; Magvető Kiadó, 1984.) A visszaemlékezések szerint, a Sopronkőhida felé vezető hosszú úton, a rabtársai többször is szökésre biztatták Bajcsy-Zsilinszkyt. Almásy Pál írja: „Már sötétedett, amikor Csornát elhagyva Kapuváron haladtunk át. Itt újra alkalom nyílott volna arra, hogy Bajcsy-Zsilinszky megmeneküljön. Kapuvár közelében lakott a Koczkás fivérek sógora, Giber János uradalmi intéző.( Cser majorban laktak. B.J.) Újra megindult a könyörgés: szökjék meg, a kísérő katonákkal meg van beszélve, hagyni fogják – de Bandi bácsi éppen olyan ellenállhatatlan volt, mint előző este Budapest határában… Örökké emlékezetes számomra Bajcsy-Zsilinszky Endre válasza: <<Ha Kiss János, Nagy Jenő és Tartsay Vilmos életüket áldozták a hazáért, akkor nekem sem szabad életben maradnom>>.” Másik szemtanú Markos György (Vándorló fegyház) szerint: „Azt sem tudom, honnan ered az  a legenda, hogy Bajcsy-Zsilinszky megszökhetett volna… Egy összevert, megkínzott, 58 éves ember hogyan lehet olyan kondícióban… ez persze nem csökkenti Bandi bácsi lelki nagyságát…” Feltehetően nem tudott volna, ám nem is akart megszökni. Vállalta sorsát. Almásy Pál Kőhidán a börtönben nap mint nap találkozott vele: „Meglepő nyugalommal viselkedett ezekben a napokban.”

Geiszbühl Mátyás, a fegyház egykori katolikus papja feljegyezte; az 1944. november 24-én elszállított dologházas fegyencek helyére, a nagy fegyházépület két szárnyának első és második osztályára kerültek a politikai foglyok, köztük Zsilinszky is. Az un. „védőőrizeteseket” –  a Horthy- korszak vezető politikusait, neves világi és egyházi személyiségeket – pedig a fegyintézet ötven személyes kórházában helyezték el.

Dr. Varvasovszky János börtönorvos december 21-én beszélt először Zsilinszkyvel: „Megjelent Bajcsy-Zsilinszky Endre vizsgálaton, s tekintettel leromlott állapotára – mely részben még a márciusi lövés következményeként, részben pedig súlyos megfázásból adódott -, felajánlottam neki, felveszem a kórházba… Másnap reggel ismét feltettem neki a kérdést … és idéztem a közmondást: Aki időt nyer, életet nyer! ... Ő egy pillanatig elgondolkodott, majd nagyon keményen és határozottan kijelentette, hogy nem kíván semmiféle eszközt felhasználni annak megakadályozására, hogy ügyének végkifejlete addig menjen, ameddig azt meghatározzák.”

Dr. Aranyi Sándor orvos ezredest, volt kőhidai politikai foglyot, orvosszakértőként kirendelték Bajcsy-Zsilinszky Endre tárgyalására. Visszaemlékezése szerint (Kubinyi Ferenc: Ketrecbe engem zártak) a tárgyalás szünetében ő is felajánlotta orvosi segítségét Bajcsy-Zsilinszkynek; aki ezt szívélyesen megköszönte, de határozottan visszautasította. Dr. Aranyi Sándor volt a kirendelt orvos Bajcsy-Zsilinszky Endre kivégzésén.
Zsilinszky december 21-én megírja feleségéhez az utolsó levelét: „Drága Mickóm! Sajnálattal hallom, hogy dr. Kelemen Kornél ügyvéd nem vállalja a védelmemet. Ez eléggé megvilágítja helyzetemet. Mégis arra kérlek, légy szíves, ha csak egy mód van, eljuttatni hozzám könyveimet és egyéb munkáimat. Szombaton reggel lesz a tárgyalás. Sorsomat viseld erősen, és ne feledkezzél meg utolsó kívánságomról…”
 A levélben egy kis karácsonyfát is két a feleségétől…Hogy  a fa megérkezett-e, nem tudom,de a karácsony Zsilinszkyt már nem találta életben…

Bajcsy-Zsilinszky Endre ügyének tárgyalása december 23-án délután volt, a fegyházzal szembeni elemi iskolában, amely ma  kápolna és óvoda. A tárgyalást dr. Dominich Vilmos hadbíró őrnagy vezette, a katonai ügyész Nika százados. Zsilinszky  védője  dr. Pinezich István soproni ügyvéd volt. A vád: hűtlenség és összeesküvés a hungarista állam ellen.
1946. január 15-én a soproni rendőrség őrizetbe vette Érsek Albert volt alezredest, aki a bíróság elnökeként részt vett Bajcsy-Zsilinszky Endre halálra ítélésében. Érsek  vallomásából idézek: „Dominich a tárgyalás megkezdése előtt közölte velem, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endrét halálra kell ítélni… Bajcsy-Zsilinszky nem tagadta, hogy mozgalmat szervezett, azonban hangsúlyozta, hogy hazaárulást el nem követett, mert meggyőződése szerint az egyetlen és kivezető út Magyarország részéről csak az lehet, hogy megszakítja Németországgal a kapcsolatot, és a szövetségesek oldalára áll…” Érsek elmondta, Bajcsy-Zsilinszky Endre az egész tárgyalás alatt a lehető legkeményebben, férfiasan viselkedett, „… s jóllehet mind Dominich, mind a mellette ülő csendőr százados egészen durva modorban intéztek hozzá kérdéseket, ő azokra egyenesen, és arcrándulás nélkül adta meg határozott válaszait”.
 Az ítélet kihírdetését követően Dominich Kőszegre utazott, hogy ott Feketehalmy-Czeydner Ferenc tábornokkal megerősíttesse Zsilinszky halálos ítéletét. (Dominich Vilmos francia fogságba került, majd a soproni Világosság c. lap szerint Amerikába szökött.)
Az utolsó órák
„Kucsmát, pullovert, hócipőt
Széttestált rabtársai közt.
Ment – arc-színe bár a falé –
hólepte bitófa felé.
Szíve dacában, mint a láng
egy nép dühe. Azt hagyta ránk.”
                        /Illyés Gyula: Zsilinszky emléke/

Zsilinszky életének utolsó három óráját Bárdosi Jenő fegyintézeti evangélikus lelkész vallomásából ismerjük… „Megjelent egy katona, és a hadbíróság elé hívatta… Körülbelül tíz-tizenöt perc múlva visszajött, és közölte velem, hogy két órán belül a halálos ítéletét végre fogják hajtani… Belém karolt, és elindult a már akkorra siralomházzá átalakított harmadik emeleti cellája felé… Ott elmondta, hogy minden törekvése mindig az volt, hogy a magyarságot szolgálja, és hisz abban, hogy a magyar népe meg fogja őt érteni, céljait valóra váltja. Azután arról beszélt, hogy Tarpán szeretne nyugodni…” (Zsilinszky a tarpai választókerület országgyűlési képviselője volt.)
Németh Gyula fegyintézeti őrparancsnok vallomásából: „A kivégzés a gazdasági udvarunk hátsó részén történt… (Ma emlékhely  a  kerítésmaradvány, emléktáblával megjelölve. Az eredeti emléktáblát 1947-ben helyezték el e helyen.  Az ötvenes években  ezt eltávolították. Az eredeti emléktáblán egy latin idézet volt olvasható Horatiustól, szabad fordításban: Ha a gyenge mennybolt lerogyik, a bátrakra omlanak a romok. … SI FRACTUS ILLABATUR ORBIS, IMPAVIDUM FERIENT RUINAE.)
 Nyolc óra tájban vezették fel Bajcsy-Zsilinszkyt. Nagyon frissen, szinte meglepően bátran lépkedett, mintha nem is a vesztőhelyre vitték volna…” Zsilinszky hóhérai katonák, Németh Mihály tizedes (később öngyilkos lett), segédei pedig Stasák Mátyás és Wessely nevű katonák voltak. Fejenként 25 pengőt és fél liter pálinkát kaptak a hóhérmunkáért. Almásy Pál szerint azt hazudták nekik, hogy az elítélt robbantotta föl a Margit hidat. „Én csak a kezét fogtam szegénynek – vallotta sírdogálva a soproni népbíróság előtt Stasák Mátyás – amíg megkötözték. A többi munkát Németh Mihály tizedes végezte.”
A kirendelt orvos, dr. Aranyi Sándor visszaemlékezése:
( Kubinyi Ferenc interjúja, 1981. Megjelent Kubinyi: „Ketrecbe engem zártak” c. könyvében. Holnap Kiadó, Bp. 1989.)
…„Reggel egy csendőr és az őrség egy tagja átkísért a fogházzal szemben lévő iskolába. Az egyik tanterem elé állítottak… egy ismeretlen hadbíró százados közölte velem, hogy a tárgyaláson esetleg mint orvos szakértőt fognak meghallgatni… Megjegyeztem, én nem vagyok idegorvos, nőgyógyász vagyok. A százados csak legyintett… Egy orvos- pro forma –szükségeltetett…
Nemsokára elővezették a vádlottat, akiben a legnagyobb meglepetésemre, Bajcsy-Zsilinszky Endrét ismertem fel… Felolvasták a vádiratot.  Azután  felszólították Zsilinszkyt, hogy adja elő védekezését. A védőügyvéd kérdéseire (Pinezich István soproni ügyvéd) Zsilinszky azt mondta, nem érzi magát bűnösnek, mert Magyarország jelenlegi helyzetében a társai és az általa követett út, az egyedül járható. A bíróság tanácskozásra vonult vissza… Az őrök nem akadályozták meg, hogy oda ne lépjek Zsilinszkyhez… Közöltem vele, hogy én is rab vagyok, és azért vagyok jelen, hogy mint orvos- szakértőt hallgassanak ki. Megkísérelhetem, hogy zavart idegállapotot, vagy ehhez hasonló elmeállapot beli zavart állapítsak meg. Zsilinszky megköszönte….,kijelentette, semmiféle előnyt nem akar, mert harcostársait ezek a nyilasbérenc gazfickók már kivégezték…
Zsilinszky nem kért kegyelmet, ahogyan ezt mostanában állítják. Azt én hallottam volna. Csupán az utolsó szó jogán szólalt fel, hogy a nemzetet a teljes pusztulástól akarta megmenteni. Beszédét a Himnusz utolsó sorával fejezte be: „Szánd meg isten a magyart/ Kit vészek hányának,/ Nyújts feléje védő kart / Tengerén kínjának!”… A  jelenlévők, még az őrök is könnyeztek.

A fegyházban elterjedt a híre Zsilinszky Endre halálos ítéletének. Először valahonnan az első emeleti cellából hangzott fel: Boldog asszony anyánk… az egész fogház énekelt… Magyarország újkori történetének egyik legnagyobb személyiségét búcsúztatták a fogyó élettől…
Másnap, december 24-én, a szenteste reggelén 7 óra tájban ismét csendőr jött értem. Levezett a fogház gazdasági udvarára, ahol a kivégzésre készülődtek. A falnál homokzsákok, és egy bitófa. Rövidesen három elítéltet vezettek elő, Kreutz Róbertet, Pataki Istvánt és Pesti Barnabást.  Geiszbühl Mátyás római katolikus pap kísérte őket. A fiúk elbúcsúztak egymástól és a lelkésztől. Aztán egymás kezét fogva, fél térdre ereszkedtek. 12 katona – a hadbíróság őrségéből – vezényszóra agyonlőtte őket… Az ügyész felszólított, hogy állapítsam meg a halált…
Nyolc óra után az őrség elővezette Bajcsy-Zsilinszky Endrét. Az ősz hajú huszártiszt bátran, feszes léptekkel közeledett. Mintha most is ott viselné mellén, az I. világháborúban szerzett katonai érdemkeresztet. A halálos ítéletet újra kihirdették. Ekkor Zsilinszky így kiáltott fel: Édes Hazám, Kedves Feleségem, Isten veled! Maga ment a bitófa alá. A hóhérok az őrség tagjai voltak, akik külön díjazásért vállalkoztak e szörnyű munkára, és ez alakalomra civil ruhát öltöttek… Zsilinszky mellén szétnyitottam az inget, halott volt. A csendőr visszakísért a zárkámba…”
( Azt mondják, a bitó alatti zsámolyt a börtön kápolnájából hozták át, eredetileg imazsámoly volt.)
Zsilinszky tetemét a kőhidai rabtemetőben hantolták el. Holttestét 1945. április 21-én exhumálták, Hám Tibor, a kisgazdapárti főispán rendelkezésére. A Városháza előcsarnokában ravatalozták fel, ahol Sopron lakói elbúcsúzhattak tőle…
Az országos gyászünnepélyt 1945. május 27-én az Országház előtt tartották. Dálnoki Miklós Béla miniszterelnök, Tildy Zoltán, a kisgazdapárt elnöke, Kállay Gyula, valamint Puskin szovjet követ búcsúztatták. A kormány Zsilinszkyt - post mortem - vezérezredessé léptette elő. Végrendelete szerint hajdani választókerületében, Tarpán nyugszik, a református temetőben.)
  A Soproni Nemzeti Bizottság 1945. április 24-i határozata a volt Gömbös Gyula utcát – ahol  a Soproni Egyetem főbejárata van – Bajcsy-Zsilinszky Endréről nevezte el.
Utóirat
Még a múlt század nyolcvanas évei elején leveleket váltottunk Almásy Pál altábornaggyal.  Kérte, soproni történész lévén, segítsek neki abban, hogy helyesbítsék a börtön külső falán lévő emléktábla feliratát. Mivel 1944. december 24-én Bajcsy-Zsilinszky Endrét (kötéllel), Deutsch Józsefet, Pataky Istvánt, és Fächer (Pesti) Barnabást (golyó által) végezték ki, a többi áldozatot máskor. (Dallos György öngyilkos lett, Zsebeházi Lajos és Ordas Pál- az ő neve is hiányzik - betegségben hunyt el.) Az emléktábláról hiányzik herceg Odescalchi Miklós neve. A repülős hadnagy- Bajusz Ferenc szakaszvezetőjével - dezertált Itáliába, ám szerencsétlenségükre a németek által ellenőrzött területen értek földet. Akkoriban jártam Gollnhofer Sándor tanácselnök-helyettesnél, az emléktábla pontosítása végett. A helyszínre is kimentünk. Ám mindezidáig az a pontatlan emléktábla látható Kőhidán, melyet Almásy altábornagy is kifogásolt.
 
Még az ezredforduló előtt dr. Szita Szabolcs egyetemi tanárral és dr. Molnár László múzeum- igazgatóval kezdeményeztük Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatánál egy Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékmű felállítását a városban… A  kezdeményezésünk akkor kapott egy kis visszhangot, támogatást, ám végül csendesen elhalt…
 
Borbély József