Bárki lehet célszemély, akár maga a manipuláló szervezet vagy személy is

A Strache-ügy margójára I.

2017-ben Hans-Chrisitian Strache a választásokon esélyes párt elnöke volt. Akármennyire kis ország is Ausztria, egy jelentős politikai párt vezetőjéhez közel kerülni ott is nehéz. Rávenni arra, hogy Ibizán italozással egybekötött nem formális találkozón vegyen részt egy orosz oligarcha rokonával, rendkívüli szervezést igényel.
A titkosszolgálati szakzsargonban ezt ráépülésnek hívják. Ahhoz, hogy egy komoly politikai tényezőre ráépüljön, első körben akár évekig tartó információgyűjtésbe kezd az adott szervezet. Feltérképezik a célszemély környezetét, ismerőseit, szokásait, ideértve esetleges függőségeit, szexuális beállítottságát, érdeklődési körét és elsősorban gyengeségeit. Az így összerakott adathalmot elemzik és kialakítanak egy ún. pattern-t vagy személyiség- és viselkedésmintázatot. (Ha az már eleve nem állt rendelkezésre, de erről később.)
A személyiségmintázat alapján kiválasztják, hogy ki legyen a ráépülő személy és annak milyen legendát állítsanak elő. A legenda tulajdonképpen egy kitalált személyiség, álnévvel, papírokkal és kitalált múlttal. De gyakran előfordul, hogy a célszemély környezetében találnak olyan már korábban beépített – szakzsargon szerint „beütött” – embert, aki könnyűszerrel közel kerülhet az áldozathoz.
A ráépülés célja többféle lehet. Elsődleges cél lehet a célszemély beépítése, azaz anyagi eszközökkel, érzelmi befolyásolással, illetve kompromittáló adatok beszerzésével elérni, hogy a célszemély lényegében kémmé, vagy finomabban társadalmi kapcsolattá váljon.
Lehet cél az adatszerzés, ezen belül a célszemélyről vagy környezetéről olyan kompromittáló adatokat, felvételeket szerezni, melyeket vagy az eleve meghatározott cél érdekében, vagy csak egy esetleges későbbi felhasználás céljából gyűjtenek be. Utóbbi eljárást, tehát amikor csak egy esetleges későbbi felhasználásra gyűjtik az adatokat, nevezik spájzolásnak.
Strache esetében ez történt. A leendő alkancellárra spájzoltak.

Első körben ráépültek Johann Gudenusra, Strache párttársára, Bécs volt alpolgármesterére, sérülékenységét kihasználva. Ebben az időszakban ugyanis Gudenus édesapja elvesztése miatt érzelmi válságba került.
Itt tegyünk egy rövid kitérőt. A kedves olvasó azt gondolhatja, hogy itt tőle valami távoli, kémfilmekbe illő történetet olvas. A valóság azonban az, hogy a nagyszámú állami és nem állami szervezet miatt, mely a fenti módszereket alkalmazza üzleti, politikai vagy egyéb céljai elérésére, bárki, bármikor áldozata lehet egy hasonló akciónak. Sőt, nagy valószínűséggel valamilyen szervezet éppen ebben a pillanatban Önről is gyűjt valamiféle adatokat, ha nem is olyan célzatosan, mint ahogy azt a volt alkancellár ellen tették.
A beszervezések, adatgyűjtések és befolyásolások olyan mértéket öltöttek, hogy a CIA 2012-ben nyilvánosságra hozta azt a korábban titkosított tanulmányát, melyet Dr. Ursula M. Wilder készített, a beszervezés pszichológiájáról, hogy ennek ismeretében az amerikai tisztségviselők jobban fel tudják ismerni az esetleges kísérleteket. Ebben olvashatjuk, hogy a beszervezésnek három alapfeltétele van: a személyiség valamiféle zavara, krízishelyzet és az éppen megjelenő lehetőség.
A személyiségzavarok közül a pszichopátia, az infantilizmus, a nárcizmus és az ún. kevert személyiségzavar teszi leginkább alkalmassá a beszervezendő személyt.
Ezek a személyiségzavarok igen gyakoriak, ráadásul felismerésük is nehéz. Többnyire csak szélsőséges esetekben válik nyilvánvalóvá a környezet számára, hogy az illető barátja, házastársa, szeretője, munkatársa valamelyik személyiségzavarral bír.

A második feltétel a krízis. A krízishelyzet fontos része a ráépülésnek, mivel krízis esetén sérülékennyé válunk, keressük az érzelmi mankókat. Az érzelmi sérülékenység más területeken is sérülékenységet okoz. Egyik terület generálja a másikat. A krízisbe került ember tehát eleve könnyű préda. De ha az élet nem teremti meg magától a krízist, akkor sem esnek kétségbe.  Az erre szakosodott szervezetek hamar rájöttek, hogy ha a célszemély életében valamiféle krízist idéznek elő, legyen az szakmai, magánéleti, pénzügyi, vagy esetleg jogi természetű, akkor a célszemély sérülékennyé válik és lényegesen egyszerűbb érzelmileg befolyásolni.
Gudenus esetében feltehetőleg édesapja halála adta sérülékenységét, és ezt kegyetlenül ki is használták. Az ibizai villában készített felvételen hallható, hogy Strache a beszélgetés elején gyanakszik, hogy ez mégis valami csapda, de Gudenus megnyugtatja és a baráti megerősítés, valamint a nagyszámú vodka elég is, hogy Ausztria teljes kormánya megbukjon és új választásokat írjanak ki két évvel később.
Amit milliárdos kampánnyal, aktivisták ezreinek mozgatásával, sajtóbefolyással, szervezetrendszerek fenntartásával nehéz elérni, azt egy egyszerű felvétel nyilvánosságra hozatala eléri: Ausztriában időközi választást kell kiírni.
A modern technológiák, különös tekintettel az internet, az okostelefonok és a közösségi média elterjedése teljesen kiszolgáltatottá tette az embereket a rosszindulatú akciókkal szemben. Az adatgyűjtésnek nincsenek korlátai. 
A világ másik végén egy számítógép mellől élőben követhetjük végig bárki életét, aki okostelefont használ. A közösségi médián, a telefonon tárolt adatokon keresztül egy vadidegen ember jobban megismerhet minket, mint a szüleink, a házastársunk, barátunk, barátnőnk vagy gyermekeink együttvéve. Sőt, bizonyos értelemben jobban megismerhetnek minket, mint mi saját magunkat. A telefonban megjelenő adatok elemzésével megtudható, hogy merre járunk, kivel beszélünk, mi az érdeklődési körünk, milyen szexuális preferenciáink vannak, mik a vágyaink, kik az ismerőseink, milyen az anyagi helyzetünk, milyen az egészségi állapotunk. Ha ehhez hozzáveszik az egyéb adatforrásokat, esetleg a személyes megfigyelést is, akkor az életünkben, a lelkünkben, a vágyainkban, mint egy nyitott könyvben olvashat bárki.
Innentől már csak egy lépés, hogy odaküldenek hozzánk valakit, aki valamely hiányunkon, vágyunkon, félelmünkön keresztül közel férkőzik és befolyásol, krízist teremt, vagy csak felvételeket készít és vár, hogy majd mikor és ki ellen lehet azokat felhasználni.
Ugyanis a legfőbb veszély, hogy ezek mögött az adatgyűjtések mögött szinte mindig ez áll. Valakinek, valakiknek ártani.
Természetesen előfordul, hogy a valaki, akinek ártani akarnak bűnöző, terrorista, kém vagy egyéb ellenség. Csakhogy többnyire a valaki egy teljesen átlagos, ártalmatlan ember, akit az élet odafújt valami jelentős pénz, technológia, közösség vagy hatalmi pozíció köré. De az is lehet, hogy csak az ismerőse, barátja, házastársa, szeretője, szülője vagy gyermeke annak, akit az élet odafújt a manipulálandó cél mellé.
Az emberek ebből a szempontból két csoportra oszthatók. Vannak, akik alkalmasak arra, hogy tudatosan ártsanak másoknak, akik akár minimális előnyért, vágyaik, igényeik kielégítéséért cserébe képesek akár évekig hazudozni, manipulálni, ármánykodni. És vannak, akik inkább feláldozzák magukat, de képtelenek arra, hogy mások, ártatlanok életét tudatosan tönkre tegyék. A beszervezés „tudománya” olyannyira kifinomult, hogy az utóbbi csoportot eleve kiszűrik a beszervezendők közül és ha valaki a csoportból nagyon útban van, akkor egyszerűen megpróbálják tönkre tenni éppen az első csoport tagjaival.
Amióta a Watergate-ügyet a sajtószabadság, a demokrácia győzelmeként értelmezték, - holott nem történt más, minthogy az FBI későbbi igazgatóhelyettese megbuktatta a világ vezető hatalmának elnökét, egy szimpla szivárogtatással – azóta a titkosan, ártó szándékkal szerzett adatok nyilvánosságra hozatalának nincs korlátja. Az államok, a szuverén lényegében megadta magát és a különböző titkosszolgálati csoportok, magáncégek és állami tisztségviselők számtalan érdekcsoport igényeinek megfelelően nap, nap után alkalmazzák ezt a pusztító és valójában semmivel sem indokolható módszert.

Ma már senki sincs biztonságban és senki sem tudja, hogy a világon hány ezer, a fenti módszert alkalmazó csoport teszi tönkre emberek, családok, cégek vagy országok életét.
A cári Oroszország titkosszolgálatából újraszervezett különböző szovjet szolgálatok, a titkosszolgálati módszerekkel fenntartott terror, a társadalom közel 10 százalékát beépítő, beütő ügynökrendszereket fenntartó rendszer, melyet többnyire kommunizmusnak vagy szocializmusnak szoktak nevezni, egyetemi szinten és hatalmas számban képezte a manipulációval, megfigyeléssel, kényszerítéssel és erre szakosodott rendszerek szervezésével, fenntartásával foglalkozó „szakembereket”. Ezen szakemberek jelentős része 1990 után szétszéledt a világban és pénzért dolgozott tulajdonképpen bárkinek. A piti bűnözőktől kezdve, oligarchákon át, nagyvállalatokon keresztül, nyugati államok titkosszolgálatainak.
A nyugati hírszerző szervezeteknél is bevett gyakorlattá vált, hogy a piszkos munkát kiszervezték ún. biztonsági cégekhez, melyekben többnyire volt hírszerzők, katonák, rendőrök dolgoztak.
Mindez a fent elemzett technológiai fejlődéssel megteremtette azt a világot, amit csak egy lépés választ el az átlagember olyan szintű manipulálásától, melyről a KGB egykori vezetői álmodni sem mertek.
Ugyanakkor ez az új világ nemcsak pusztító, de önpusztító is. Ugyanis nincs központja, és nincs benne semmiféle szabályozás, önszabályozás. Bárki lehet célszemély, akár maga a manipuláló szervezet vagy személy is.
A Strache-ügy után az osztrák állam széttett kézzel áll és igazából senki sem feszegeti, hogy ugyan mit tett az osztrák titkosszolgálat, amikor az egyik vezető osztrák politikus ellen konspiráltak. Vagy éppen ők tették?
És ez a másik szörnyű következménye a jelenségnek. Az állandó bizonytalanság, a paranoia hétköznapi és állami szintre emelése.
Kinyílt Pandóra szelencéje.

Folytatjuk.

Csorja Gergely