Vencser László: Isten nélkül az élet nem élhető, az ember nem mindenható

„Egy vérből valók vagyunk”, bárhol is éljünk a Kárpát-medencében vagy a nagyvilágban.

Az Eucharisztikus Kongresszus alkalmat ad arra, hogy megmutassuk a világnak, mi nem dobjuk el magunktól az ezer év folyamán őseinktől örökölt értékeket – mondja az erdélyi születésű, Felső-Ausztriában élő Vencser László morálteológus, volt gyulafehérvári teológiai tanár, az ausztriai idegen nyelvű lelkészségek országos igazgatója. Kérdésünkre válaszolva hangot adott annak a meggyőződésének is, miszerint a kongresszus száz évvel a trianoni döntés után sokat fog segíteni a nemzet összeforrasztásában. „Isten nélkül az élet nem élhető”, „az ember nem mindenható”, ezt is hallhattuk a vele folytatott beszélgetésben.
 
– Eucharisztikus Kongresszusra készülünk, és e közben gyakran feltevődik a kérdés, hogy kinek mit jelent az Eucharisztia. Önnek mit jelent?
 
– Számomra az Eucharisztia elsősorban a szentmise ünneplését jelenti. Sosem felejtem elsőáldozásomat a ditrói nagytemplomban, 1955-öt írtunk, nyolcéves voltam. Ezt követték a ministrálás évei, amikor egyháztanácsos édesapámmal már elkezdtem a nagymisékre járni. Később Gyulafehérváron a kántoriskola és a papnevelde lelki programjai közelebb vittek e nagy titok lényegéhez, amit a teológiai tanulmányaim mélyítettek el bennem. Papként a szentmise bemutatásának a szépsége és méltósága állt és áll számomra a központban.
Az Eucharisztia jelenti a Tabernákulum előtti csendet is, amikor Ő néz engem és én nézem Őt. Az ilyen csend számomra szentségimádás. Különösen a szürke homály ad lehetőséget minden templomba való betéréskor az Isten jelenlétéről való elgondolkodásra, az abban való elmélyülésre. Az Eucharisztia tehát számomra Isten jelenlétét jelenti.
 
– Mi jut eszébe, ha ezt hallja, Eucharisztikus Világkongresszus?
 
– Hasonló világraszóló, az egyháziak mellett kulturális és sportrendezvények is eszembe jutnak. Az ilyen események százezreket képesek megmozgatni. Mind az előkészület, mind maga az esemény, majd annak utóhatásai lehetőséget adnak arra, hogy a népek találkozzanak, a nemzetek összekovácsolódjanak. Egy ifjúsági világtalálkozó mindig összehozza a fiatalokat, akik a különbözőségeik ellenére is tudnak egymásnak örülni. Ha arra gondolok, hogy az utóbb megrendezett portugáliai európai focibajnokság is mennyire összeforrasztotta a magyar nemzetet, akkor csak az lehet a kívánságom és reményem, hogy a most küszöbön álló budapesti Eucharisztikus Világkongresszus is ezt eredményezi.
 
– Miben látja az Eucharisztikus Világkongresszus budapesti rendezésének a jelentőségét?
 
– Egy országnak, egy népnek ritkán adatik meg, hogy világkongresszusnak legyen házigazdája. Nyolcvankét év után ismét Budapesten lesz ez az esemény, a világ figyelmét ránk irányítja, és ha ez a figyelem jó szándékú, akkor az nekünk mindig jóleső érzés. Különösen ma, ebben a zaklatott világban, amikor innen-onnan lépten-nyomon támadás éri Magyarországot és a magyar népet, jó, hogy eljönnek hozzánk más népek együtt imádkozni velünk és megtapasztalhatják a magyar vendégszeretetet. A kongresszus alkalmat ad arra, hogy megmutassuk a világnak ragaszkodásunkat keresztény hitünkhöz, hagyományainkhoz, kultúránkhoz, megmutassuk, hogy mi nem dobjuk el magunktól az ezer év folyamán őseinktől örökölt értékeket. Budapestet nagyon kedvelik a turisták, látogatják a világ különböző részeiről. Adja Isten, hogy ez a jövőben is így legyen és a kongresszus nyomán még inkább bővüljön a nemzet fővárosába érkezők köre.
 
– Mindezek mellett mire számít, mit vár még a szeptemberre tervezett katolikus világeseménytől?
 
– Azt, hogy száz évvel a trianoni döntés után nagyon sokat fog segíteni a nemzet összeforrasztásában, abban, hogy mindenki érezze, egyek vagyunk, „Egy vérből valók vagyunk”, bárhol is éljünk a Kárpát-medencében vagy a nagyvilágban. Természetesen várom, hogy az emberekben megújuljon, megerősödjön az Istenben való hit és az egyházi közösséghez való tartozás tudata, érzése és igénye. Azt várom, hogy különösen a fiataloknak sikerüljön elgondolkodniuk azon, hogy Isten nélkül az élet nem élhető. Jelenleg is, a koronavírus-járvány idején, rádöbbenünk arra, hogy az ember nem mindenható, fölötte áll az Isten, akivel együtt kell terveznie.
 
– Ön főként osztrák hivatalokat vezet, német nyelvű pasztorációban dolgozik, jellemzően idegen nyelvű közösségekkel áll munkakapcsolatban. Személy szerint hogyan készül a kongresszusra?
 
– Leginkább csendes előkészülettel. Olvasom, hallgatom a kongresszussal kapcsolatos híreket és elég gyakran beszélek is róla. Az elmúlt hónapokban többször próbáltam itt Ausztriában osztrák barátaimnak is felhívni a figyelmét rá és igyekeztem buzdítani őket, hogy szeptemberben tervezzenek utat Budapestre az Eucharisztikus Kongresszusra. Találkoztam pozitív visszajelzésekkel is, de a többség – az egyháziak is – a részvétel kérdését a kismartoni egyházmegyére hárítja. Egyéni gondolataim folyamatosan odaszállnak a kongresszus színhelyére, és azért fohászkodom, hogy az esemény úgy váljon valósággá, ahogyan azt a szervezők elképzelték és immár három és fél éve előkészítik.
 
– Tervezi-e, hogy részt vesz a kongresszus valamelyik programján vagy kísérőprogramján?
 
– A nyitó- és a zárószentmisén való részvételemet tervezem, és ezek mellett még egy napon elkísérem az egyik ausztriai segédpüspököt, aki itteni programjai miatt csak ennyi időre tud Budapestre utazni.
 
– Nehéz időket él jelenleg az emberiség. Önnek hogyan segít a hit e vészterhes időszak átélésében?
 
– Többen mondták és ezt vallom én is: a jelenlegi időszak a kegyelem ideje. A hit, különösen a személyes hit képes a nehéz időben is reményt és bizakodást adni. Az az ember, aki hittel tekint az élet különféle helyzeteire, aki életét Istenre bízza, az ehhez hasonló nehéz időszakokat is könnyebben átvészeli. Teszi a maga kötelességét, betartja az előírásokat, védi a saját és mások életét, és közben kéri Istent, hogy legyen velünk, támogasson minket és adjon erőt mindenkinek, különösen azoknak, akik az első vonalban állnak helyt: orvosoknak, ápolóknak, rendfenntartóknak, önkénteseknek, és természetesen a politikusoknak is, hogy döntéseikkel mindnyájunknak segíteni tudjanak.
 
Kép és szöveg: Varga Gabriella
 
A fénykép Hajdúnánáson, a Székely Menekültek Emlékoszlopánál készült.