A MAGYAR LABDARÚGÁS CSODÁLATOS TAVASZA – 1985 -Nagy lépés a döntőbe jutásért

Disztl László: örök emlék nekünk ez a menetelés

Harmincöt évvel ezelőtt minden képzeletet és várakozást felülmúló tavaszt produkált a magyar labdarúgás. A válogatott – a selejtezőkből elsőként Európából – kijutott a mexikói világbajnokságra, a Videoton pedig egészen az UEFA Kupa-döntőig menetelt az UEFA Kupában, ahol bár összesítésben alulmaradt, ám képes volt Madridban legyőzni a Real Madrid gárdáját. Hogy olvasóink a koronavírus miatti kényszerűségből sportmentes időszakban se maradjanak sport és futball nélkül, cikksorozatunkban visszaemlékezésekkel és az egykori hősökkel készített különleges, exkluzív interjúkkal idézzük fel 1985 káprázatos magyar futballtavaszát.
 
V. rész – Nagy lépés a döntőbe jutásért

Amikor Vadász Imre ellentmondást nem tűrő 11-esével a Videoton bejutott az UEFA Kupa legjobb négy csapata közé, az elődöntős ellenfelek kívánságlistáján egyértelműen a jugoszláv Zseljeznicsar került az első helyre. Hiába, hogy az egységes jugoszláv futball klubszinten is bombaerős volt, s a szarajevói alakulat a négy közé kerülésével igazolta, hogy nagyszerű gárda, mégis: mivel a lehetséges másik két ellenfél a Real Madrid és az Internazionale volt, minden elismerésünk ellenére a Zseljeznicsart kívántuk ellenfélnek a Vidi mellé. Ez be is jött, a sorsolás kegyének köszönhetően Real-Inter és Videoton-Zseljeznicsar párharcokra került sor az elődöntőben.
A Vidi mestere, Kovács Ferenc joggal bízhatott csapatában, hiszen a fehérvári játékosok csodát csodára halmoztak a korábbi UEFA-fordulókban, rendre náluk magasabbra taksált ellenfeleket sikerült kiverniük. Ezek után a Zseljeznicsartól sem volt miért tartani. Ettől függetlenül a tréner kiutazott a jugoszláv csapat Velezs Mosztar elleni bajnokijára, és stábjával kielemezték a Zseljo több UEFA Kupa-meccsének videófelvételét is annak érdekében, hogy a lehető legjobban felkészítse csapatát a párharcra. A látottak alapján Kovács Ferenc kemény, gyors ellenfélként jellemezte a szarajevói csapatot, amelynek minden csapatrészében találni kiemelkedő képességű labdarúgókat.
A Videoton a Disztl Péter – Végh, Disztl László, Csuhay, Horváth – Burcsa, Wittmann, Vadász – Palkovics, Szabó J., Gyenti összeállításban kezdte a találkozót, az alapcsapatból hiányzott Csongrádi, Novath és a sérüléssel bajlódó Májer is. A magyar együttes villámrajtot vett, hiszen a 20. percben már 2-0 állt az eredményjelzőn. Burcsa szép fejese után a centerhalf, Disztl László is betalált, s úgy tűnt, akár az ötgólos „csomaggal” hazarétő Partizan sorsára is juthat a szarajevói gárda. Ám csakhamar jött a szépítés, Skoro révén, s onnantól kezdve kiegyenlített küzdelem folyt a pályán. A második félidőre Kovács Ferenc némi átszervezést hajtott végre csapatán, így egy végső rohamra indult a Videoton a meccs végén. Egy formás támadás végén Vadász kapásból elementáris gólt lőtt, így 3-1-es, megnyugtatónak tűnő előnyt szerzett a Videoton az „odavágón”.
 
*****
 
Disztl László: Örök emlék nekünk ez a menetelés

A Zseljenicsar elleni fehérvári meccs egyik legjobb teljesítményét Disztl László nyújtotta a piros-kékektől. Nem csupán a védőmunkáját látta el kifogástalanul, de igyekezett felzárkózni a támadásokhoz is. Ezen törekvését olyannyira siker koronázta, hogy csatárokat megszégyenítő tudatossággal értékesítette az előtte adódó ziccert. Sorozatunkban ezúttal az egykori kiváló középhátvéd emlékezik a Vidi-csodára.

- Ennyi év távlatából miként gondol vissza a csodálatos kupamenetelésre?

- Azt hiszem, ez az UEFA Kupa-szereplés még szurkolói szemmel nézve is nagy esemény volt, sokan máig emlegetik azokat a párharcokat. Nekünk, játékosok számára, akik főszereplői voltunk ennek a folyamatnak, örök élményt adott. Jóllehet, az emlékek ennyi év után azért már fakulnak kissé, még mindig öröm tölt el, amikor erről a kupaszereplésről kérdeznek. Egyrészt jó érzés feleleveníteni a régi sikereket, másrészt pedig azt is jóleső érzés megélni, hogy még vannak, akik emlékeznek erre a remek kupaszereplésre. 

- A kupasorozat kezdetén számítottak valami hasonlóra?

- Nem, nem gondolkodtunk ilyenben, de ez így is természetes. A kupasorozatok akkor még egyenes kieséssel zajlottak, nem voltak csoportkörök, mint manapság. Emiatt nem is tudtunk volna, de értelme sem volt túlzottan előre tekinteni, hiszen mindig a következő, éppen előttünk álló feladatra kellett koncentrálni. Amikor azonban a Dukla Prága – mint körülbelül velünk azonos erősségű csapat – kiejtését követően nálunk jobbnak és esélyesebbnek tűnő csapatokat is ki tudtunk verni, megnőtt az önbizalmunk, és őszintén hittük, hogy nincs félnivalónk senkitől. Ez mentálisan sok erőt adott a csapatnak.

- Az elődöntő sorsolását megismerve, örültek annak, hogy a Zseljeznicsar lett az ellenfél?

- Igen, két okból is örültünk. Egyrészt a három lehetséges ellenfél közül még mindig a szarajevói csapat tűnt a legkedvezőbbnek, másrészt a Partizan Belgrád elleni párharcban már szereztünk hasznosítható tapasztalatokat abban, hogy az egyébként akkortájt rendkívül erős jugoszláv klubcsapatok ellen milyen taktika és harcmodor vezethet eredményre. Ily módon egyértelműen hittünk abban is, hogy tovább lehet jutni a Zseljeznicsar ellen.

- A Videoton második gólját, amely nemcsak a győzelem, de a továbbjutás szempontjából is nagyon fontos volt, ön szerezte. Része volt a taktikának, hogy középhátvéd létére kivegye a részét a támadásokból?

- Posztomból fakadóan az elsődleges feladatom természetesen a védekezés volt, ám egy védőnek sincs megtiltva, hogy ha erejéből telik, segítse a támadásokat is. Ha megnyílik egy folyosó, ahová be lehet indulni a labdával, akkor azt meg kell lépni, mert az zavart okozhat az ellenfél védekezésében. Az ominózus gólom is így született. Láttam, hogy lehetőség van megindulni és a remek indítást követően szerencsére sikerült a hálóba találnom. Nagyon örültem a gólnak, de legalább annyira örültem, amikor a visszavágó utolsó percében gólpasszt adtam Csuhaynak, amellyel kivívtuk a továbbjutást. A szarajevói meccsen ugyanis hibáztam az első kapott gólunk előtt, és ezzel a gólpasszal sikerült kiköszörülnöm a csorbát.

(folytatjuk)
 
Disztl László a labdával - fotó MTI
 
Kovács Attila