November tizennegyedikén a déli órán Ercsiben járt az Isten. Nem jelezte égzengéses természeti dühkitörés a jelenséget, és nem is az évszázados kegytemplomban történt a látogatás, ahol a hívek összekucorodott testtel és lélekkel teszik föl a kérdést hetente: Urunk, még meddig? Legyen meg a Te akaratod, ha nekünk már akarni se szabad.
Nem volt szó égő csipkebokorról, csupán a pusztaszabolcsi vonatra vártunk dideregve, és nem megváltóra.
Onnan sejtem, hogy istenjárás lehetett Ercsiben akkor és ott, mert ilyen súlyú jelzéseket csupán istenségek vagy hozzájuk hasonló megfoghatatlan szándékok tudnak adni a halandóknak.
Figyeltem, ahogy kitántorog fejünk fölött, az ólomszínű ...