A szürkeség nem szín kérdése, valójában semmi köze a koloritáshoz: szomorú életminőséget jelent, nevesen kilátástalanságot, perspektívahiányt, reménytelenséget, lemondást, jellegtelenséget és jövőtlenséget. A szürkeség jobbik esetben a csendes beletörődés, rosszabbik változatban a lassú beleőrülés alternatíváját kínálja annak, akit zsákmányul ejtett. A szürkeség az áthatolhatatlanul gomolygó köd, az önfeladás, a változásnélküliség, a világtalanság, a dementia és a depresszió világa. A szürkeség éveit jól ismeri a magyar, valamikor 1947 körül pillanthatott bele először, hogy aztán az ’50-es, ’60-as, ’70-es évek - alig árnyalatokban különböző - nyomasztó szürkeségét ...