Látom 1956 magyar szabadságharcát önnön sírhantja mellett el-elüldögélve.
Sápadt, megviselt és csontökle annyira egyértelmű, hogy azt be lehet szorozni ötvennel, esetleg tizennégymillióval.
Szemeimet a vakító sötétség el nem gyöngítette, hát látom kiegyenesedni a megszáradt s ezután száradó virágok között, eget kémlel, a földjén gesztenyét, vadon termettet, játékát szabadnak született kisgyermekeknek.
Madarak húznak át fölötte, a szabadság kondenzcsíkjait véli látni a forradalom most, ötvenévesen.
Valahol az igazság csontrendszere csikordul meg csak úgy, álltában, amikor arra emlékezik, hogy szabadon szárnyaló madarak jelképe alatt micsoda gazemberségeket műveltek ...