Minden évben elhunyt szeretteink emlékére gyertyafénybe borul az őszi estek borongó homálya. A milliárdnyi parányi hunyorgó, vibráló földi csillagfény, a legtisztább létező ragyogás, az emberi értelem, a gondolat izzása. Amely áthidal időt s teret, újra meg újra megoldja a halál jeges rémületének kínzó bilincseit, visszahozza az elragadottakat, akiket könnyeink fátyolán át - gondolatban - magunkhoz ölelünk és gyengéd szeretettel megsimogatunk. Elébünk állnak, akik fizikailag nincsenek, de eljönnek és néznek ránk az őszi éj gomolygó ködén át. Halhatatlanok! A lét legnagyobb csodája az emberi szeretet, mindenekfeletti teremtő erő. A mindig megújuló, soha ki nem alvó ...