Egy kislány fekszik ágyán, a sarokban. Ebéd után van, alszik. Hatéves.
A lurkók ebben a korban már igencsak nem szeretnek aludni délben. Mintagyerekkel lenne dolgunk? Jó gyermek ugyan,  de nem azért fekszik. Nemigen tehet mást: süket és vak, születésétől fogva.
Napjait intézetben tölti, az ország déli végén, egy megyeszékhelyen. Háromévesen került be. Akkor még járni sem tudott, a gondozónők tanították meg. Hagyományos módon nem ment, azaz szembefordulva, két kezénél húzva, hanem csak úgy, hogy a felnőtt elébe állt, mint mozdony a kocsi elé, és a gyermek kezét csípőjére szorította, hogy megérezhesse a mozgás ritmusát. És sikerült!
Járni tehát megtanult ...