"Az én hazámban lassan tavaszodik... csak a búzamezők mernek még harsogón zöldülni, a szélesen kiterített bársonyabroszok a teremtő Isten asztalán, betakarói és elsimogatói a sebeknek, amiket az ember ekéje vágott a földeken és Isten ekéje az embereken... Az én hazámban, az alvó akácok, a kipattant szemű jegenyék alatt, az asszonyszőke vadvizek mentén ma nagy ünnepük van a lehajtott fejű, szomorú és fáradt embereknek."
Miért idézem most Móra Ferencet ebben a szerény kis írásban? Mert a mi, háború utáni első tavaszunk előképét írta meg a húszas években.
Bizony, nagyon lassan tavaszodott, a néptelen határban és a félelmekkel zsúfolt lelkekben egyaránt. ...