Megértem az emberi gyarlóságot. Ha saját fajtám hibáiról van szó, még az elnéző, meghatódott szeretet is elfog. Látom benne az ego, az én, az önbecsülés mozgolódását. A legelszántabb ateista is meg akarja mutatni magát, mint egyszeri, megismételhetetlen isteni csodát. Azt az Isten-képmást, amelyre ő festi a vonásokat pár évtizedes élete során.
A butaság is meg tud mosolyogtatni. Végtére az ember igazságkereső lény. Akkor is, ha eltéved, ha esetleg egész életére beszorul egy zsákutcába. Tévedni szabad - amíg a következmény nem érint milliókat. A modern bajok azért súlyosak, mert centralizált és totális ellenőrzés alá vont élet nem tud kibújni, nincs módja ellenkezni.
A ...